Hogy ússzuk meg sértődés nélkül azt, hogy visszautasítjuk a szülői segítséget? Más ehhez hogy viszonyulna?
A vőlegényem anyukája lakberendező. Mi nemrég vettünk egy házat, és mindenáron segíteni akar, hogy ő az interiort megcsinálja. Viszont nézegettem a munkáit és mind egy kaptafára készült, ugyanaz a megoldás visszaköszön szinte az összesben. Tetszik, stílusos, de én szeretnék valami egyedit.
Nekem nem ez a szakmám, egyszerűen jó a stílusom. Úgy érzem, megőrülnék, ha minden ötletemet felül akarná bírálni, vagy ránk erőltetni az akaratát. De sértődést sem szeretnénk... Már mondogattam neki párszor, mikor mutatott valamit, hogy mi másmilyenre gondoltunk, stb, de már most azzal jött, hogy "meglátom, majd tetszeni fog". Vagy túlreagálom és nem baj, ha ugyanolyan lesz a leendő otthonunk, mint több családnak is?
Miért kéne azt hazudnia, hogy örül a tanácsoknak? Nem örül.
"Sajnálom, de nem vehet részt a lakásunk berendezésében." Nem kell cifrázni.
Én lazán megmondanám, hogy a MI házunkban a MI kiválasztott bútorainkkal lesz berendezve a ház. Pont.
Ha ordít, meg ezen megsértődik, így járt, akkor nem kell látogatnia.
Ezt máshogy nem lehet, mert az írásod alapján erőszakos természetű.
Tökmindegy, hogyan működik egy rendes lakverendező, ha egyszer a kérdező nem akarja a segítséget, s azért az a "meglátod, majd tetszeni fog" nálam kiverte volna a biztosítékot s már rég megsértődött volna, ha olyan, mert én őszinte ember vagyok és utálom a tukmálást.
A leírásban MINDENÁRON segíteni akar, ez sem utal jóra.
Ha valaki lakberendezőt akar, az elhatározza, megkeresi, megkéri. Mivel családon belül van, OK, hogy felajánlja, de ennyi! Ha nem, nem. Aki ezt nem érti meg, azt nem tudom sajnálni s azon agyalni, hogy hogyan ne sértsem meg egy szolidan, udvariasan megfogalmazott nemmel.
Értem én, hogy ő a profi s úgy gondolhatja, alap, hogy ő csinálja, de ez akkor sem így van.
Biztos hogy nem csak azért nem tetszik neked az a stílus, mert ő lesz az anyósod? Nem lehet hogy úgy gondolod, ha most ebben engedsz neki, akkor másban is érvényesíteni próbálja az akaratát?
Én a helyedben megbeszélném vele nekem mi az elképzelésem, és azért kicsit hagynám hogy ebben segítsen. Szerintem ez a helyzet egy jó kapcsolat kialakításához is tudna vezetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!