Mit tudjak tenni, h ne káromkodjak?

Mindennap megfogadom, h türelmes leszek a kiskamasz lányommal , nem fogok karomkodni , ordinare módon, de végul megszegem , utána bánom nagyon de a szavak kimondva.

Sajnos en akkor is karomkodom ha megijedek, nemcsak ha ideges vagyok . Ütni nem ütök , de a szavak jobban fájnak. A lányom mindenkinél jobban szeretem . Akartam öt, imádom.

3 éves koraig mindenki biztatott h csapjak néha rá , de sose tettem meg , pedig aktiv huncut volt . Ha orditott , hisztizett , olyan édes es szep volt meg akkor is, h csak mosolyogni tudtam.

Mondtak is h fát lehet vágni a hátamon.

Akkoriban jók voltak az anyagiak , a szuleim gazdagok voltak, sokat segitettek , ha kellett .

Utana kulföldre költöztem a ferjemmel , majd nemsokara súlyos betegsegen estem át ( anyam segitett , ideutazott) , es alig gyógyultam meg , menekulnunk kellett a volt ferjemtöl , mert alkoholista lett es agressziv .

Azóta egyedul nevelem es szorongok , a mindennapokert h sikerul e megadni amit kell , hazbert fizetni , szamlakat . Persze mindenunk megvan , de a sok felelösseg miatt ami mind ramszkadt , turelmetlen lettem , ha a lanyom provokal , kezdi h a sonka szelet ha elszakad dobjuk ki stb csunyan karomkodni kezdek , szavakat mondok amiket nagyon banok aztan.

Nem erdekel vegulis az a sonkadarab a lanyom fontosabb megis duhöngö örult leszek , anyammal is paraszt vagyok , ha nem erti egyböl amit mondok , azt is banom. Ez megy evek óta . Szoktam bocsanatot kerni a gyerektöl es anyamtól is , de tudom h amit kimondtam az ottmarad.

Rajöttem h a stressz, szorongás miatt vagyok türelmetlen.

Tönkretettem mindent .

Mit tanacsoltok, hogy kerulöm el ezt az elment elboritó haragot?