Hogy lehet ilyen egy apa?

Szerintem sz@rd le. Én 34 éves nő vagyok, én sem kaptam sem az "apámtól", sem a szüleitől soha semmit, sőt nem is szóltak hozzám. Pedig házasságban született gyerek voltam, s nem is előre gyártott elem. Ellenben az anyai nagyszüleimnek egyetlen unokájuk voltam. Ők lehetőségeikhez képest igyekeztek mindent megadni nekem. A nemzőm egy rettenetes alak volt: a házasság alatt igyekezett kikészíteni Anyámat. Diliházba akarta juttatni, azt híresztelte, hogy egy drogos, alkoholista, önellátásra képtelen, gyermeknevelésre alkalmatlan nőszemély. Rólam azt akarta bebizonyítani, hogy idióta vagyok, s nevelőintézetbe akart adni. Közben a házasság alatt végig fenntartott egy kapcsolatot egy másik nővel, akinek Anyám meg is találta a fényképét. Anyám vallásos neveltetéséből adódóan bűnnek tartotta azokat a perverziókat, amiket a nemzőm követelt Tőle, s a másik nő megadta neki. Amikor lediplomáztam, a családom azt akarta, hogy hívjam meg a diplomaosztómra. Én azonban megmondtam, hogy maradjunk továbbra is idegenek egymás számára. Később tudomásomra jutott, hogy a középiskolából és az egyetemről is megpróbált eltanácsoltatni, de nem sikerült neki. A Hét év Tibetben című film egyik idézetét mintha én mondtam volna: "Jobb egy halott apa, mint egy rossz apa.".

A másik dolog meg, amit mondani akarok: Ne nevezd a gyerekedet az unokáinak! Vér szerint ugyan azok, de az ilyen vér szerinti hozzátartozónál többet ér az olyan ismerős vagy barát, aki bármikor adna kölcsön valamit. A vérrokonság annyival több, mint a szerzett, hogy egy balesetnél lehet donor. No mármost: gondolod, hogy az apád meghozna egy ilyen áldozatot akár Érted, akár a Testvéredért, akár bármelyikőtök gyermekéért. Nem. Az ilyen nem nagyapa, s a gyerekek nem az unokái. Ha nekem valaha gyerekeim lesznek, én azt fogom nekik mondani a spermadonoromról, hogy olyan, mintha senkijük sem lenne. Egy igazi családtag, ha nem is áldozná fel az életét Érted, de mindig tudod, hogy számíthatsz Rá. Én az anyai nagyszüleimet akkor is a Nagyszüleimnek tekinteném, ha kiderülne, hogy Anyámat elcserélték a kórházban, ergó nem ők a vér szerinti nagyszüleim. Nagyon sokat tettek értünk. Nem szeretnék sem melléjük sem helyettük másik két nagyszülőt. Anyámnál sajnos az "apám" amolyan megakadt lemez: Egész kiskorom óta mindig beszélt róla. Emlékszem, 9 éves koromban olvastam A két Lottit. A kislány, akit az anyja nevelt mondta, hogy az anyja sose szokott az apjáról beszélni. Nos, szerintem ez a helyes eljárás ebben az esetben. Nem kell többet mondani, mint amennyit a gyerek kérdez. Úgyis rá fog jönni, hogy nem kellett az apjának, hamarabb, mint gondolná egy kívülálló. Én 4 éves voltam, amikor először gondoltam erre. Az Ovizsaruban is a főszereplő kisfiú megfogalmazta a maga nyelvén: "A válás az, amikor az apád már nem kíváncsi rád.". Szóval én nem beszélnék róla a gyereknek, ha olyan helyzetbe kerülnék. Bármilyen nehéz, jobb megállni, hogy a gyerek jobban érezze magát. Szerintem csak akkor beszéljetek róla a gyerekeknek, ha kérdezősködnek. Ilyen "apára" meg "nagypapára" senkinek sincs szüksége, aki csupán formális értelemben az, aminek az idézőjelben írtam.