Miért van sok helyen "kedvenc gyerek"?

Én egyke vagyok és a kuzin volt a kedvenc,mert tanár lett és 4 éves párkapcsolata mellett körbeugárlja a családot,amibe beleszületett,a kapcsolata rovására.Pedig bő 5 éve önellátó felnőtt ember,most lesz 25 éves.

Mivel sokkal nyersebb,őszintébb és öntörvényűbb vagyok,én vagyok a család "szégyene".

Én tudnék ellenpéldát mondani arra, amit írtál kérdező, hogy a fiúval kivételeznek.

A barátomnak van egy huga, náluk ő volt mindig is a kiskedvenc.

Már gyerekkorukban is több mindent elnéztek, neki mert hogy "ő lány". Ő volt a jó tanuló, a mintadiák, a barátomnak rosszabbul ment a suli, meg nem is érdekelte annyira a tanulás. Mikor már középsulisok voltak, mindketten kollégisták lettek. A barátom sokszor annyi pénzt kapott csak egész hétre, amennyi az oda meg a vissza útiköltsége volt, mivel hogy "kaját kap, másra meg nem kell pénz". Bezzeg a huga addig hisztizett míg minden héten 5-6 ezrekkel (15-20 évvel ezelőtt ez a pénz még sokkal többet ért, mint manapság) ment vissza a koleszba, mert mindig a pénzes családok gyerekeivel haverkodott, és hogy ne nézzék ki, hogy ő nem gazdag. Szegény párom ezt a mai napig felemlegeti, ez annyira mély nyomot hagyott benne.

Most már felnőttek mindketten. A lány egy manipulatív, rosszindulatú nő lett, aki érzelmileg zsarolja a szüleit, sokszor olyan hangon beszél velük, hogy az már engem is zavar, kihasználja, hülyének nézi őket. Egyszer fordult csak elő, hogy megmondták a lányuknak a véleményüket, erre ő megsértődött, és nem beszélt velük. Pár hét múlva a szülők kezdtek könyörögni a lányuknak, hogy béküljön ki velük, aki egy darabig még alázta őket szóban, végül megbocsátott. Azóta is ugranak a szülők, ha a lány csettint, ha hazalátogat, körülötte forog a világ.

A bátyja sosem volt ilyen szerencsés, vele elég durva vitáik is voltak. Ja és ami még jobb, hogy a csaj szépen lassan ellene hangolja a szüleiket, amit persze elnéznek neki, vagy talán észre sem veszik, mert ő a szemük fénye.

Hogy miért van ez, számomra is rejtély, hiszen a csaj csak addig keresi a szüleit, amíg neki kell valami, amúgy meg magasról leszarja őket. Egyedül a páromra számíthatnak, de őt mégis sokkal kevésbé szeretik.

Szomorú dolgok ezek sajos :(

13. vagyok. Szomorú, hogy ilyen családod van. Az egyik barátnőm is ilyen helyzetben van, hogy az életképtelen tesójának lakást vesznek meg mindent, amit kiejt a száján, barátnőmet meg állandóan elzavarják, kidobják otthonról, stb. Ő középső gyerek, bátyja és öccse is van, mindkettő életképtelen olyan szinten, hogy még a wc-t se húzza le maga után, mégis őket szeretik és támogatják jobban.

Nálunk nem volt ilyen drasztikus a helyzet, de azt sose felejtem el, hogy húgom nyugodtan verhetett engem és nekem nem volt szabad megvédeni magam vagy visszaütni. És nem csak kis csipkelődésekről volt szó, mert mai napig látszódnak a hegek a kezemen, mert tesóm poénból véresre marta. Anyum meg végignézte és csak nevetett rajta, hogy milyen kis harcias. Mindig magának akarta az egész kanapét ezért, ha oda mertem ülni akkor addig rugdosott, amég le nem estem, vagy elkezdett karmolni. A földről kellett néznem a TV-t és senki nem szólt rá, mert ő kicsi. (2 év van köztünk.) Volt, mikor a hajamnál fogva cibált ki a közös szobánkból, mert én ki vagyok onnan tiltva. Egyszer betelt a pohár és székestől nekiborítottam a radiátornak. Persze én voltam a szar hülye gyerek, aki nem normális, hogy bántja a testvérét. (Tudom, hogy hülyeség volt, de basszus, örökké tűrnöm kellett volna, hogy kék-zöldre verjen, csak mert én előbb születtem? Anyum dolga lett volna rászólni és nem még adni alá a lovat.) Ez a kivételezés kamaszkorunkra odáig fajult, hogy tesóm kb. csicskaként akart kezelni. Hozzá sem szólhattam, ha ő nem akarta, mert elkezdett ordítani meg ütögetni, mert pl. megkérdeztem, hogy kér e ő is enni vagy elpakolhatok. Ő elvehette a ruháimat, cuccaimat, de ha én vissza mertem venni akkor anyum tesóm pártját fogta és én lettem az irigy dög. (Azért 16 évesen, had ne kelljen már osztoznom a fehérneműimen a tesómmal, csak mert neki úgy tartja kedve, meg lusta mosni ezért ellopkodja a másét.) Én az a fajta ember vagyok, aki tűri a hülyeségeket aztán, ha elege lesz akkor robban. Nem vagyok rá büszke, de majdnem késelés lett a vége, mikor húgom kivette a tányéromból a kaját, amit épp ettem, mert az neki kell. Megjegyzem, hogy én előtte 5 órán át pakoltam apummal a fát a melegbe és aznap még nem is ettem, még tesóm bent telefonozott a hűvös házban, mert minek jöjjön ki szegény, mikor egy segítség is elég, meg hát ez nem lányoknak való. (Na nem mintha én fiú lettem volna, de mindegy.) Nekem rohadtul elegem lett belőle, hogy én végzek minden házimunkát tesóm helyett és akkor még van pofája kivenni a számból az ételt, mert neki az kell. Mikor közöltem vele, hogy leszúrom, ha még egyszer hozzám ér, rám öntötte a kaját és hozzám vágott egy tányért, hogy egyem meg ezt is, ha ilyen önző vagyok, majd rohant anyumhoz árulkodni, hogy én nem adtam neki a kajámat. (Mintha nem lett volna otthon más.) Anyum meg annyit mondott, hogy igazán elfelezhettem volna vele, meg megint én lettem az irigy. (Ha normálisan kért volna belőle akkor természetesen adtam volna, de úgy, hogy én eszem ő meg szó nélkül leveszi a villáról a húst úgy nem.)

Tudom, hogy ettől sokkal rosszabb dolgok is vannak, de ezt én akkor sem fogom elfelejteni. És nem is tesómra haragszom miatta, hanem anyumra, mert ő nem szólt rá soha és ő bátorította rá, még nekem azt sulykolta, hogy nem szabad visszaütni, verekedni. (Suliban is volt egy nálam 2x nagyobb srác, aki szekált engem a haverjaival és mikor összeverekedtünk anyum a srác pártján állt, mert hogy biztos megérdemeltem, meg én voltam a rossz, hogy mi az, hogy én visszaütök, ha megütnek.) Ha normálisan fegyelmezte volna tesómat akkor nem lett volna 14 évesen olyan, amilyen és belőlem sem lett volna otthon időzített bomba. Én középsuli után le is léptem otthonról, egy nappal sem vagyok hajlandó tovább így élni, nem vagyok senkinek a csicskája meg a lábtörlője. Az egész helyzetben az a vicces, hogy mikor több hónap után hazalátogattam, akkor kb. minden tiszta retek volt, mert én már nem voltam otthon, tesóm meg továbbra is úgy gondolkozik, hogy "ez nem az én dolgom". Hát már az enyém sem. :D

Amúgy apuméknál is ez volt, ők ketten voltak fiúk 5 év korkülönbséggel. Apum volt az idősebb az öccse meg az isten. Első szavára ugrottak még 30+ éves korában is, még apum végig segített nekik mindenben, hogy ne nekik kelljen kapálni a kertet, stb. Aztán mi lett? Apumnak tüdőrákja lett és mikor már nem bírta kapálni a kertet meg vágni a fát (mert a konyhába is alig bírt kimenni) akkor az apja egyszerűen nem kereste többet, mondván hogy csalódott benne. (Egyszer hívta telefonon, hogy menjen fel kapálni és mikor apum megmondta, hogy már nem bír akkor egyszerűen kinyomta.) Apum 45 évesen úgy halt meg, hogy az utolsó 2 évében nem is látta az apját (pedig egy faluban laktunk). És a temetésen még nagyapámnak állt feljebb, amiért így alakult, mert szerinte a mi hibánk. (A temetés előtt pár órával még nagyba kertipartiztak a másik fiával. Mikor valaki szóvá tette neki, hogy nekem ma van a szülinapom, ha annyira ünnepelni akar, akkor nem tudta, hogy melyik unokájáról van szó, pedig csak én meg tesóm vagyunk.) Amúgy volt egy csomó pénze, de eszébe nem jutott volna adni, hogy legalább legyen mit adni az orvosoknak, vagy gyógyszerre, vagy csak úgy, mert a másik fiának vett belőle juhtúrót, mert azt úgy szereti. Mondjuk nem is vártam többet egy olyan embertől, aki leszarja a rákos beteg fiát, mert már nincs belőle haszna.