Már egyre gyakrabban fontolgatom az öngyilkosságot. Mit tegyek?
Üdvözletem annak, aki elolvassa.
Nem is tudom, hogy hol kezdjem, eddig az életemben még nem volt egy kifejezetten boldog szakasz sem, nagyon sokszor jártam közel a depresszióhoz, de ennyire még sosem voltam magam alatt. Ennek oka pedig, hogy anyukám ma reggel megírta, hogy soha többé nem fog semmiben sem támogatni és kirak itthonról, ami azt jelenti, hogy teljesen egyedül maradok.
Gyerekként olyan családban nőttem fel, ahol nagyon nagyok voltak az elvárások, mindig szín kitűnőnek kellett lennem, mert csak akkor szerettek. Az iskolában sem volt jó sorsom, akkoriban tettek egy általános iskolát a helyi kisebbségi gyűjtő sulivá, és én is oda kerültem. Nos mondanom sem kell, hogy bántak velem. Mikor 5.-esen iskolát váltottam, nagyon nehéz volt alkalmazkodnom, és becsúszott életem első egyese, amiért anyám véresre vert, a földön rúgott, mintha nem is a gyereke lennék. Akkoriban már megszoktam, hogy minden kihágásért egy pofon járt, rosszabb esetben izomból arcon vagy hátba vágtak, de ennyire sosem vertek meg. Ahogy telt az idő, anyámmal egyre jobban megromlott a viszonyom, mert már nem voltam kitűnő, és nem voltam a "másolata".
Soha életemben semmiben sem dönthettem, rajzolni szerettem volna, de nekem kötelező volt biológiát tanulnom; fel sem merülhetett, hogy szakközépbe menjek olyasmit tanulni, amire vágyok, mert akkor én lennék a család szégyene. Miután leérettségiztem, nem sikerült bekerülnöm az egyetemre, azért ők ismét választottak nekem egy okjt, nekem meg nem volt beleszólásom. Gyűlöltem, képtelen voltam bejárni. Mikor elmondtam, hihetetlenül nagy balhé lett, nem sokkal később kiderült, hogy pánikbeteg vagyok és szorongásom van. Fizikailag is teljesen ganéj a testem, mára egy stresszesebb szituációtól, olyan fájdalmaim lesznek, hogy állni sem tudok. Kaptam egy második esélyt; miszerint próbáljam újra ezt a szakot(amit gyűlölök és semmit sem akarok vele kezdeni az életben), vagy kb elvesztem anyám szeretetét.
Nos, nem sikerült. Itt állok a fél év előtt, és nem lesz meg, mert a helyzet még rosszabb lett. Alig tudok emberek közé menni, napi szinten fájdalmaim vannak, hányok össze vissza és már csak 45 kg vagyok. Elmondtam, úgyhogy talán pár napom van, míg ki nem tesznek. Barátaim nincsenek, a családomra nem számíthatok. Egyedül fogok megpusztulni a nyomoromban, nem akarom már ezt folytatni.
20/L
válasza:
válasza: válasza: válasza:Meg tudlak érteni. A gyermekkoromat úgy szoktam összefoglalni, hogy életem első húsz évét (a gyakorlatban 23-25-öt) sikerült túlélnem (nekem kicsit más gondjaim voltak). Most zárult le a "második 25" erről pedig szinte csak szépet tudok mondani.
Sose tudod mit hoz a holnap. A szüleiddel ezek szerint a kapcsolatod erősen zűrös. Keress magadnak egy jó párt (tudom ez sem egyszerű), az sok gond megoldásában segít.
Aludj, sírd ki magad (ebben az állapotban talán a legfontosabb), a két ünnep között tarts egy "bulis hetet", találkozz a barátokkal, a család "jó részével", érezd jól magad. Az alkohol, fű ebben az állapotban azonban erősen kerülendő, mert "megoldás érzést ad" valós megoldás nélkül.
Nekem Budapestiként a nagy mélypontokon segítség volt, hogy elmentem kirándulni (esetleg Vár-Gellérthegy túra, ha csak egy fél napom volt, vagy Rám szakadék, Lukács árok, ha egész napom) a séta és a szép panoráma kicsit helyre rázott (néha annyira, hogy este ki tudtam magam bőgni)
Esetleg:
Tapasztalatból mondom, hogy feladni nem szabad. A jövőt mindig a "ma meghosszabbításaként" látod, ha jól mennek a dolgok, akkor még jobbnak, ha rosszul, akkor még rosszabbnak. Ebben a formában egyik sem igaz, de az életben vannak nagy csúcspontok és vannak nagy mélypontok. Min a kettőt kezelni kell.
Ha kicsit rendezted soraidat keress olyan állást, szakmát, ami érdekel, ahol el tudod magad képzelni. Keress valami hobbit (a te helyzetedben célszerű, ha ebből is jön egy kis pénz), ami alkalmas arra, hogy rossz helyzetben kicsit elterelje a figyelmedet, néha feltöltődj.
válasza:Egy kiskorúnak is vannak jogai! Suliban szólhattál volna az oszt.főnöknek, vagy bemehettél volna az önkorm. gyámügyre, de még mindig kérhetsz, és kapsz tanácsot a családsegítő központnál. Vannak lehetőségeid. Látod, az első lépést már megtetted, itt vagy, írtál, menj a hivatalokba, és segítenek, hogyan tudsz kikerülni abból a környezetből, hogyan tudsz a magad lábára állni, ...
Ráérsz még az eredeti gondolattal egy pár évtizedet várni, vannak más lehetőségek is, csak el kell indulni, keresni, és te is meg fogod találni a helyedet!
válasza: válasza: válasza:#1., te undorító vagy, és ezt komolyan mondom. Te 20 évesen már el tudtál költözni úgy a szüleidtől, hogy ők nem támogattak a lakásszerzésben, sőt, még hallani sem akartak róla, hogy besegítsenek egy albiba vagy lakásba, mert rád akartak telepedni?
Na, biztos, hogy nem.
Kérdezőnek: kérlek, ne dobd el az életed.
Én is a munkásszállót tudom ajánlani jó messze a lakhelyedtől, illetve még a kollégiumot, bár ahhoz is kell legalább diákmunkát vállalnod, hogy fizetni tudd.
Ja, és menj el pszichológushoz, hogy segítsen rendezni magadban ezeket a dolgokat.
22/N
válasza: válasza:11:05.
Azóta törölték a választ, amire reagáltam. Nem a tiedre értettem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!