Hogy tudnám csökkenteni a bűntudatom, amiatt, hogy a szüleim támogatnak anyagilag és nem érzem, hogy bármerre haladna az életem?
Nem akarom, hogy itt lehordjatok mindennek, szóval kérem, hogy aki csak ezért írna, ne tegye.
Röviden:
Másodévek vagyok egy olyan szakon, amit nem szeretek. Ezt már elmondtam a szüleimnek tavaly ilyenkor is, a nagyszüleim azt akarták, hogy azonnal hagyjam abba, mert semmi értelme, hogy itt legyek, ha nem szeretem. De a szüleim amellett voltak, hogy legalább egy évet végezzek el, hátha megszeretem, stb. Tavasszal mondtam, hogy nem lett jobb a helyzet és szeretnék felvételizni az orvosira. Azonban gimiben én egy teljesen humán tagozaton voltam, nyelveket tanultam és a tudásom biológiából, kémiából és fizikából eléggé korlátozott. Hiába voltam belőlük 5-ös, az emelt szintű érettségi követelményeitől fényévekre voltam. Úgyhogy egy ideje különórákra járok, hogy felvegyenek majd, mellette pedig csinálom tovább azt a szakot, amit tavaly elkezdtem (ha jövőre felvesznek, itt az utolsó évet levelezőn csinálnám meg).
A szüleim és a családom, a barátom támogatnak mindenben és azt mondják, hogy tanuljam azt, amit szeretek, hiszen ők is azt szeretnék, hogy boldog legyek. Ez oké, csak néha rosszul érzem magam, mikor találkozok pár barátnőmmel, és látom, hogy az ő életük teljesen jól halad.
Pl. van egy barátnőm, aki 3 évvel idősebb nálam.
Tavasszal volt az esküvője, van már egy kislánya és jövőre jön a következő babájuk. Egy másik nemrég költözött haza Párizsból, múlt héten mondta meg, hogy babájuk lesz és januárban hozzámegy a barátjához.
Nekem pedig jobb esetben is 6-7 év, mire elkezdhetek azon gondolkozni, hogy saját családom legyen. Ne értsetek félre, akarom az orvosit, csak néha zavar a tudat, hogy a számláimat sem tudnám kifizetni egyedül, vagy az utazásaimat sem. Anyáék szerint emiatt ne érezzem rosszul magam, mert a nővéremet is ugyanígy támogatták annak idején és hogy még előttem lesz az egész élet, hogy dolgozzak...
De néha még a távolabbi barátaimnak, ismerőseimnek is magyarázkodnom kell, pl. mikor megkérdezik, hogyha nem dolgozom sehol, akkor miből megyek el egy adott szórakozó helyre, vagy hogy hogy élek meg.
Örülj, hogy ilyen odaadó szüleid vannak, és tanuld azt, amit szeretnél.
22/N
Ha orvos akarsz lenni akkor teljesen feleslegesen pazarlod el most a féléveidet.
De azért azt is kalkuláld bele a dologba, hogy oké, hogy az orvosi 6 év, de utána elmész rezidenskedni, szakvizsgázni. 10 évet alaphangon tanulsz (javítson ki aki tudja pontosan az egyetem utáni tanulás menetét mert lehet még többet is). Plusz nem egy családbarát karrier. Persze mindent meg lehet oldani de ha már most zavar a dolog, akkor nem tudom később hogy leszel vele. Fogorvosi vagy állatorvosi esetleg nem érdekel?
"Fizetősön vagyok jelenleg, így nem fogynak az állami féléveim."
De az időd igen.
"van egy barátnőm, aki 3 évvel idősebb nálam.
Tavasszal volt az esküvője, van már egy kislánya és jövőre jön a következő babájuk."
Ha ő írná ki a kérdést, hogy "hogyan tudnám csökkenteni a bűntudatom, amiért a párom tart el, én meg csupasz seggel odaköltöztem hozzá és szülöm a gyerekeket, bezzeg a barátnőm orvosira fog járni", akkor még meg is tudnám érteni a problémát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!