Félek a szüleimtől, és nem merek nekik nemet mondani. Így soha nem lesz nyugodt, boldog életem?

A következő látogatás alkalmával meg kell neki mondani hogy fejezze be a hívogatást, neked is dolgod van.

Hadd bőgjön, ha független vagy tőlük akkor miért adsz a szavukra?

Akkor lenne jogos egy szóra ugrani, ha ők fizetnék a lakhatásod pl, de önállóként így csak anyu kedvence maradsz, aki akkor nyugszik meg ha lát.

Muszáj valamennyire függetlenedned érzelmileg és megtanulnod leszarni a hisztit és ezt a gusztustalan érzelmi zsarolást, amit művelnek. Jól látod, ha nem szeded össze magad akkor SOHA nem lesz nyugodt életed.

Nagy levegő és vállald fel a konfliktust, ezeket a csatákat már kamaszkorodban meg kellett volna vívnod, de nem vagy elkésve. Legközelebb leülteted őket, megmondod, hogy független felnőtt ember vagy és nem fogsz minden nap (vagy akár minden héten) átmenni, felajánlasz egy neked megfelelő kompromisszumot (pl. kéthetente vacsora és mellé heti egyszer átmész egy órára), de ha elkezdik a szokásos hisztit, akkor addig nem vagy hajlandó szóbaállni velük, amíg nem hajlandók normálisan viselkedni. Utána pedig következetesen tartod magad a szavadhoz, máshogy nem megy.

Tudod a problémát, tudod a kiutat, és tudod a végeredményt is annak szellemében hogy mit választasz, mit vársz itt megerősítést, útmutatást, az IGÉT, nem fogod megkapni, nincs is rá szükséged.

Ha jót akarsz magadnak szépen eltávolodsz tőlük, vagy éld a kis életed úgy, ahogy nekik tetszik aztán majd ha meghaltak szabad leszel, kb hatvan éves korodra és ugyan ezt eljátszhatod a saját gyermekeiddel.

"Olyan mélyen belém verték kicsi koromtól kezdve, hogy ők mennyi áldozatot hoztak értem,"

Nem. a gyereket én vállalom. Én döntöm el, hogy szeretnék vagy sem. Ezek után nem várhatom el, hogy a gyerek "hálás" legyen. Azért hoztam áldozatot, mert ÉN akartam. Tudatosan döntöttem így.

SZóval ezt nem varrhatják a nyakadba, hogy "tartozol" nekik. Nem, semmivel.

Igen, jól látod: vagy a sarkadra állsz, vagy így marad minden, amíg meg nem halnak.

De szólok, így nem lesz normális párkapcsolatod, és így nem fog menni a családalapítás sem...

Én csak azt tudom m9ndani addig örülj amíg mehetsz hozzájuk.Feltéve ha szereted őket.

Én ha tehetem benézek minden nap, hogy mi van velük.Nem köteleznek magamtól megyek.Nekem ez a normális.

Anyukám beteg egy hete van kórházban és csak egyszer tudtam bemenni mert kisbabám van és nem tudom megoldani.

Nem függök tőlük 39 éves családos nő vagyok.