Normális, ha így kezeli a költözést?

Én sem értem, minek ezt ennyire túldramatizálni. Egy utcányira költöztök. Oké, hogy nagy változás meg minden, de azért nem a világ másik felébe mentek, hogy majd évente 1x talán lássanak. Lehet, hogy nem zsarolásként mondja ezeket, mert akkor már a ház vásárlása előtt elkezdte volna, de ha mégis így akar rá hatni akkor én úgy vagyok vele, hogy már csak azért is elköltözök minél előbb, mert a zsarolás szerintem undorító és ha azt látja, hogy lehet vele hatni akkor a későbbiekben is csinálni fogja.

Én igaz még kiskorú voltam, mikor mondtam anyumnak, hogy egy év múlva, ha végeztem a középsulival összeköltözök párommal. Direkt szóltam, hogy ne legyen meglepetés. (Mikor apum még élt raktak nekem meg tesómnak félre pénzt, hogy ha költözésre kerül a sor akkor ne a nulláról induljunk és én ezt szerettem volna használni, de nem adta ide.) Gyakorlatilag arcon röhögött, hogy mit akarok én, élni se tudok egyedül, örüljek, hogy itthon lakhatok. Eltelt több, mint fél év, párommal leültünk vele és elmondtuk, hogy nyáron költözünk. Teljesen kiakadt, hogy ezt nem lehet csak így hirtelen, bla bla. Mikor mondtam, hogy majdnem egy éve szóltam és idő közben albérleteket is néztünk tagadta, hogy én ilyet mondtam/csináltam. Végül úgy költöztem el, hogy "2 hónap múlva úgyis sírva jössz haza". Azóta is külön élünk, anyum meg azóta is meg van sértve, hogy nem költözök vissza hozzá, mert szerinte már ideje lenne abbahagyni a "felnőttesdit". (Már 21 évesek vagyunk.) Mikor leesett neki, hogy nem fogok már hazamenni még az albérletből is megpróbált kirakatni minket. Páromat meg majdnem, hogy zavarták el, össze is pakolták a holmiját és kirakták az előszobába már napokkal előtte. A mostohaanyja még tapsolt is örömében, hogy végre elmegy és pár nap múlva már át is alakították a szobáját. (Ő is 18 éves volt.)

Sajnos nem normális, hogy megnehezítik a dolgát, de elég jellemző. Ti még egész jól jártatok ezzel a reakcióval, de ha szerinted zsarolni próbál érdemes figyelni, mert később lehet gondokat fog okozni. Párod meg felnőtt férfi, ne legyen lelkiismeret furdalása, csak mert pár utcával arrébb költözik. Semmi nem lesz az anyukájával nélküle, mert teljesen elérhető távolságban lesz.

Hát, ha valaki már idősödik, teljesen egyedül él, és csak az egy szem gyermeke van neki, akit 20-30 éve pátyolgat, az meg boldogan hagyta is és egyszer csak el akar költözni... nos, hát akkor sem szép dolog korlátozni, de az ő elvakult, kétségbeesett szemléletét tulajdonképpen meg lehet érteni. Nem egyetérteni vele, de érteni lehet. :D

Egyébként nem, nem tartom ezt normálisnak, egy szülő örül, ha a gyermeke végre felnő és sikeres lesz, saját családja, munkája, háza lesz... senkinek nem jó az, ha a gyerek 40 éves koráig otthon él a szülei nyakán, nem egészséges, ha nem tudnak egymástól elszakadni.

Persze, hogy hiányozni fog a gyermekem, de azért nem rossz dolog, ha 20-30 év gyereknevelés után az ember végre újra kettesben lehet a párjával és élheti nyugodt kis életét. A lányomat/fiamat meg bármikor felhívhatom, meglátogathatjuk egymást, nincs ebben semmi bonyolult. Ha meg még ilyen közel is költöznek hozzánk, akkor pláne.

Mindenképpen üljetek le anyóssal, nem tudom, mi az oka nála ennek a hisztériának, de nem, nem normális. Az a lényeg, hogy NE hagyjátok magatokat sem zsarolni, sem befolyásolni, mert ezzel arra hajt. Szépen higgadtan, kedvesen, de határozottan mondjátok meg neki, hogy márpedig ti most elköltöztök, ő pedig nem fog belehalni.

A barátoddal meg kettesben beszéld meg, hogy kicsit szedje össze magát, mert egy felnőtt embertől nagyon ciki, ha az anyjától meg a barátnőjétől is fosik és nem tud határozott lenni.