Lakásvásárlás előtt állunk, viszont bizonytalan vagyok a továbbtanulás miatt. Elmondjam itthon ezt?
Budapesten fogok továbbtanulni és anyától és a férjétől kapok egy lakást. Már kinéztünk többet is, mind annak az egyetemnek a közelében van, ami első helyen van nálam (biztosan felvesznek). Viszont én nem vagyok teljesen biztos abban, hogy az a nekem való, szeretni fogom majd... Az idősebb barátaim közül többen 1-2 év után váltottak, más szakot kezdtek, vagy teljesen más egyetemet. És persze, szeretnék én is saját lakást, de lehet célszerűbb lenne mondjuk fél évig albérletben laknom, azokból is lehet olyat találni, ami szép és megfelelő. Ráadásul nem is jelent akkora lekötöttséget, mint egy vásárolt lakás.
Viszont attól félek, hogy teljesen bizonytalannak fognak gondolni...
Pedig csak arról van szó, hogy több irány is érdekel és 17 évesen még nem tudom, hogy ugyanaz fog-e érdekelni 30, vagy 50 éves koromban, mint most.
Ha 17 éves vagy, akkor semmi értelme lakást venni neked.
Akkor már jobb, az árát lekötni valamilyen formában és majd 10 év múlva venni belöle valamit
Azert mert van valahol egy lakasod, az miben gatol meg, hogy mas egyetemre, vagy akarhova jarj Budapesten belul? Ja, hogy csak az iskola kozeleben gondolkodsz? Butasag az alberlet, foleg ha megtehetitek, hogy vasaroljatok egyet.
Ha elvegzed azt a bizonyos kozeli iskolat, biztosan mashol fogsz dolgozni, tehat nem hinnem, hogy az iskola kozelsege valos szempont lenne.
Akarhol vasarolsz lakast, a jo kozlekedes legyen a szempont, hogy konnyen tudjal mozogni.
Mindenképpen vesznek nekem anyáék, mert szerintük pénzkidobás 4-5 évig fizetni az albérleti díjakat a semmiért.
Igen, elég fontos szempont, hogy közel legyen a lakás az egyetemhez. Mert anyáék sem akarják, hogy reggelente 20-30 perceket autózzak, napközben könnyebben hazaugrom két előadás között.
biztosan felvesznek
jaja, az ilyenek szoktak pofára esni :)
Budapest azért olyan szempontból jó, hogy ott szinte mindent lehet tanulni a bölcsész szakoktól kezdve a műszakin át az orvosiig, szóval, ha meg is gondolod magad és rájössz, hogy mást szeretnél tanulni, akkor nagy valószínűséggel lesz rá lehetőséged helyben is és nem kell átköltöznöd miatta az ország másik végébe. A legtöbb egyetemi kar pl. ELTE, Corvinus, Semmelweis épületei nagyjából egy halomban vannak, de szerintem egyébként sem olyan nagy probléma a távolság a tömegközlekedés miatt, könnyen el tudsz jutni A-ból B-be (kocsival szerintem rosszabb). Nyilván jó, ha napközben is haza tudsz ugrani, de Budapesten azért könnyen lehet találni más elfoglaltságot is pl. étterem, kávézó, cukrászda, könyvtár stb., úgyhogy nem kell a folyósón ücsörögni, hanem egyedül vagy barátokkal is el tudod foglalni magad két óra között.
Egyébként, ha megengedhetitek magatoknak, akkor nem hülyeség a lakásvásárlás, a legolcsóbb albérlet is 150ezer/hó plusz rezsi és közös költség. Budapesten munkát is könnyebb találni, tehát nagy valószínűséggel ott maradsz majd Pesten, ha persze nincsen más terved. Azt a lakást később ki is lehet adni. Ugyanakkor szerintem mindenképpen említsd meg a szüleidnek, hogy még nem vagy 100%-ig biztos a választásodban, hogy ez ne akkor derüljön ki és már előre meg tudjátok ezt is beszélni. Szerintem is érdemes ezt átgondolni, mert csomó dolog lehet, amire nem számítasz, hiszen középiskolásként nem nagyon lehet rálátni arra, hogy milyen egy egyetemi képzés, mit tanulnak, milyen lehetőségeid lesznek vele stb. ès időközben rájöhetsz, hogy teljesen más érdekel. Nekem is van több ismerősöm és barátom, akik szakot váltottak és én is rosszul döntöttem elsőre, úgyhogy nem egy ritka dolog ez.
Beszélj erről szüleidnek, hogy tudjanak róla, tudjanak a félelmeidről, aggályaidról. Készíts A,B,C,D tervet, azokra a szakokra amelyek érdekelnek. Mármint állíts fel rangsort, mi lenne az, amit szívesen tanulnál, ha nem tetszene az A-terved. Nézz utána azoknak a szakoknak, amelyek a rangsorodban szerepelnek A-D tervig. Ha az első 3 tervben szereplő szak Budapesten is megtalálható, és fel is vennének, akkor ne aggódj a lakásvásárlás miatt. Vegyenek csak, nem fogsz rosszul járni vele, és akkor is válthatsz, teljes nyugalommal.
Remélem segítettem. ;)
Elég autógyilkos lenne, ha 10 perces távokat kocsival tennél meg. Arról nem beszélve, hogy a parkolás rohadt drága és sok helyen kb lehetetlen. Olyan helyen válasszatok lakás, ahol jó a közlekedés, bkvval a belvárosban nagyon gyorsan lehet közlekedni.
Plusz egy tanács. Ha van mondjuk 2 lyukasórád egyetemen akkor ne menj haza, ülj be a könyvtárba tanulni. Otthon úgy sem állnál neki fél órára tanulni. Nem tűnik soknak a a heti (ha egy ilyen van egy héten) 2 óra plusz/minusz tanulás, de hosszútávon rengeteget számít.
Plusz azt is vedd számításba, hogy az oké, hogy 3-4 évig amíg le nem diplomázol, közel lesz az egyetem, de melózni úgyis el kell menned. Ne legyél ennyire szűklátókörű, inkább becsüld meg a szüleidtől kapott dolgokat és bírj ki napi 30 perc tömegközlekedést.
a budapesti egyetemek jo helyeken vannak , a belvarosban
BME, Corvinus, ELTE stb. mind olyan helyen van hogy ott vasarolni lakast nagyon jo befektetes mert konnyen kiadhato ha esetleg neked nem kellene es konnyen tovabb is adhato ..
Semmelweis a 9 keruletben BGF a kulvarosban ami nincs jo helyen, ezekre biztos nem vennek
en a lanyomnak olyan alberletet fizetnek ahol tobben laknak egyutt szerintem neked is az lenne a legjobb
lakast en sem vennek sulira
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!