Miért nem hiszi el a családom, hogy mennyire utálom azt a szakot az egyetemen, amit rámerőltettek?
Eleve nem is erre a szakra akartam jelentkezni, de a család kikötötte, hogy erre kell jönnöm és kész, különben egy semmirekellő lusta hajléktalan senki leszek, ha arra a szakra mennék, amit én választottam magamnak. Megmondtam, hogy én nem kezdem el azt a szakot, mert nem szeretném. Aztán állandóan csak a veszekedés ment, amíg be nem irtakoztam. Azt mondták a szülők, nagyszülők, hogy meg fogom szeretni, mert ez sokkal jobban nekem való, mint a kriminológia. egyébként most osztatlan tanár szakon vagyok, de nem bírják egyszerűen felfogni, hog én nem akarom ezt csinálni. Nekem ez nem ad semmi örömöt, utálom az egészet. Most megmondtam, hogy félévi vizsgák után szeretném passzíválni magamat, mert csak az állami féléveimet cseszem el. Erre kitört egy akkora balhé, hogy anyám földhözcsapta a tányért, ami eltört emiatt.Aztán újra elkezdték a lelki zsarolást, hogy ők nem ezért fektettek belém ennyi energiát és pénzt éveken keresztül, hogy egy hajlktalan semmirekellő legyen belőlem, aki kiiratkozik az egyetemről. Megmondták, hogy nem hagyhatom ott, különben többet nem mehetek haza és mehetek az utcára, aztán azt csinálok, amit akarok.
Hogy értessem meg velük, hogy nem szereték tanár lenni? Minden vágyam az, hogy angolul tanuljam a bűnügyet, kriminológiát, de egyszerűen tönkretesz a családom, nem engedi, hogy ezt tanuljam, mert szerintük ez az egész hülyeség, nem nekem való, nem lehet vele munkát találni és szerintük én gyenge vagyok erre a szakra.
És van esélyed más szakon tanulni? Felvennének?
Ezt még csak most kezdted? Akkor érdemes most rögtön váltani.
Ha viszont már elvégeztél pár félévet, akkor fejezd be mindenképpen.
És az is fontos, hogy olyat tanulj, amivel el lehet helyezkedni. Nem elég álmodozni, meg is kell élni valamiből.
Velem is ugyan ezt játszotta anyám, csak engem óvónőnek akart küldeni, mert ő is az szeretett volna lenni, meg gyerekekkel dolgozott régen, de már nincs rá lehetősége. Már azt is eltervezte, hogy én hol fogok utána dolgozni. (Az ő régi munkahelyén.) Itt az alkalmasságit direkt elrontottam így "sajnos" nem vettek fel, de rám erőszakolt egy másik szakot. Teljesen kikészített, látszott rajta, hogy egyedül ő élvezi az "egyetemista életet". Megírta ő is a házikat, hogy adjam be, hogy vajon hanyas lesz neki meg ilyenek. Mindent sokkal hamarabb tudott, mint én és másról se beszélt, csak a suliról. Én meg teljesen kikészültem, már az egészségem kezdett rámenni ezért úgy döntöttem, hogy otthagyom. Persze kiakadt, veszekedett, zsarolt, amivel csak lehetséges, de úgy voltam vele, hogy nem érdekel. Ő is úgy állt hozzá, hogy majd megszokom, majd megtetszik, de én nem is akartam megszokni, mert egyszerűen nem akartam és kész. Másról se szólt az életem, csak az iskola meg tanulás, mert anyumat csak az érdekelte. Én már külön költöztem az egyetem előtt szóval bátrabban tudtam megmondani neki. Igaz így is megpróbált kirakatni az albérletből, mert "ha nem tanulok nem érdemlem meg, hogy külön lakjak". (Nem ő fizette az albérletet, semmi köze nem volt hozzá.) Megvonta tőlem az orvosi ellátást, hogy "muszáj" legyen haza járnom a gyógyszereimért. (Tartós betegségem van és elintézte, hogy ne tudjak háziorvost váltani. Kijátszottam.) Megmondtam neki, hogy én így boldogtalan vagyok erre megkaptam, hogy "most nem az a fontos, hogy boldog legyél, hanem a diploma." Mint kiderült ő már eltervezte az életemet, hogy lesz 2 diplomám, aztán hazaköltözök hozzá, stb. Csak engem erről elfelejtett megkérdeni, hogy akarok e így élni. Mikor otthagytam a sulit másfél hónapig nem szólt hozzám és azóta se igazán érdeklem úgy vettem észre. (Én úgy kerültem arra az egyetemre, hogy apum akkor halt meg, anyumat meg semmi más nem tette boldoggá, csak a továbbtanulásom ezért ráhagytam. Ő intézett online mindent, nekem nem igazán volt beleszólásom. Persze próbáltam én beszélni vele, de meg sem hallotta. Életem legnagyobb hibája volt, hogy hagytam.)
Sajnos ezt a konfliktust fel kell vállalni. Nem szabad engedni a zsarolásnak, mert akkor sose lesz vége. Keress egy lakást, költözz el és akkor mondhatja a magáét, ne figyelj rá. Vagy megbékél, ha számítasz neki annyit vagy nem beszél veled többet, de akkor legalább megtudtad, hogy ennyit értél neki. Szomorú, de ez van.
elintézte, hogy ne tudjak háziorvost váltani
nem tudja elintézni, ugyanis az csak annyiból áll, hogy odamész a kiválasztott új orvoshoz... ezt mégis hogyan tudja megakadályozni?
Elmúltál 18 éves.
Igen, nagyon nehéz a szülők támogatása nélkül, de a saját lábadra kell állnod.
Én neked adok igazat.Egyébként meg egy tanár sem keres olyan kiemelkedően jól, ahogy olvastam a kérdést, azt hittem, hogy mérnöknek vagy közgazdásznak küldtek, mert abban van sok pénz.
22/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!