Szüleim haragszanak mert nem járok be 2 előadásra az egyetemen?
Egyszer egy hétig nem volt kedvem bemenni, nem vesztettem sokat. Úgyhogy megértelek, főleg, hogy megindokoltad. De ha a szüleid ezután sem, azzal nincs mit tenni.
Ha nagyon kiakadnak, akkor én bemennék, mert majd rajzolgatok közben vagy valami, nem nagy áldozat, ne ezen pörögjenek már. Nem vagyok megalkuvó fajta, de itt nem erősködnék, hogy de, igazam van és nem megyek, aztán probléma lesz otthon egy hétig. Sajnálnám őket is, magamat is.
Rengeteg unalmas órára jártam én is, túlélhető.
Ők szerintem csak úgy érzik, azzal tisztelnéd meg az iskolát, az egyetemet (amire nem tudom, milyen könnyen vagy nehezen jutottál be), ha minden előadásra szorgalmasan bejárnál. Pont úgy, mint ahogy az alsóbb iskolákba be kell járni. Gondolom, talán pont azért is van ez bennük, mert ők nem tudtak egyetemre járni, és talán úgy vélik, hogy te nem becsülöd meg eléggé ezt a lehetőséget.
Ettől függetlenül téged is megértelek, nekünk is volt olyan óránk, amire nem jártam be, mert semmi értelme nem volt, és persze ettől függetlenül jól sikerültek a vizsgáim. Én nem mondom azt sem, hogy te rossz vagy, mert kihagyod ezeket az előadásokat, meg azt sem, hogy nekik igazuk van vagy nincs, csak próbáld meg megérteni az álláspontjukat és valahogy konszenzusra jutni. Ha a jegyeid jók lesznek, akkor talán majd ők is elnézőbbek lesznek veled.
Én ma azt mondanám, hogy tessék mindenre bemenni, mert így folyik szét szépen lassan a hallgató önfegyelme!
+ Ha fél mondat hasznos infó van, pl. vizsgával, ZH-val, követelménnyel, beadandóval, megajánlott jeggyel kapcsolatban, már lemaradsz és hátrányba kerülsz!
Ettől függetlenül az egyetemi órák egy része sajnos színvonaltalan.
ui.: Késői bánat, mert itt a vizsgaidőszak! :-)
Gondolom, nem önfenntartó vagy, nem kemény munkád béréből félrerakott pénzecskéből élsz és lettél egyetemista.
A munkád: az órákra bejárni, a béred: taníttatási és megélhetési költségeid.
Felesleges egyetemre költeni akkor, ha el tudod bírálni, mit szükséges és mit nem meghallgatnod az ott leadottakból.
Nem azért haragszanak, mert nem jársz be diavetítésre meg paradicsomhámozó órára, hanem azért, mert megtehetnéd, hogy bejárj az órákra, de 1. nem vagy szorgalmas 2. kifogásokat keresel, link vagy 3. nem tiszteled az iskoládat, a tanáraidat 4. nem becsülöd, hogy van lehetőséged egyetemre járni 5. lusta vagy, és ha most ezt veszed természetesnek, akkor később is úgy fogsz hozzáállni az élethez, hogy amit lehet, azt elsumákolod, csak azt csinálod meg, amit feltétlenül muszáj. Ráadásul úgy állítod be, mintha az egyetem valami halálos büntetés, szörnyű kínszenvedés lenne, amit csak te érezhetsz át, miközben kéééépzeld, több ezren csinálják rajtad kívül, és senki nem halt még bele, ha nem aludhatott reggel 9-ig.
Nagyon helyes, tiszteld csak a szüleidet, mert bár ők nem végeztek el egy ilyen naaaaagyon nehéz egyetemet, de mégiscsak ők neveltek fel, és ők tartanak el. Vajon neked mi fog összejönni az életben, ilyen hozzáállással? Gondolkozz el egy kicsit, nagyon gyerek vagy agyilag.
Egyetemistaként átérzem amit mondasz. Nálunk ebből sport van egyébként. Gépészmérnöknek tanulok és van olyan előadás, ahol 500-ból bennvannak kb. 30-an. Mert semmi értelme bemenni. Van aki egy időpontra veszi fel azokat az órákat amikre nem fog bejárni. De most mondok egy példát : tanulunk elméleti fizikát is, amit a büdös életben nem fogunk használni, az előadás helyett inkább pihenek, mert ilyenkor nagyon sokat kell beadandót írni meg tanulni. Mégis át fogok menni fizikából, mert ezt ők is tudják, hogy leszarjuk a tárgyat és nem is szívóznak vele.
Az egyetemen te szabod meg hova jársz be, ezért jobb mint a középsuli. Ezt nem értik meg a szülők. Én már el tudom dönteni mire kell bejárni és mire felesleges. Amúgy is agyilag leszív csak meg időpazarlás ott ülni, úgy, hogy nem értesz semmit...szóval nincs igazuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!