Az olyan szülők mit gondolnak, akiknek az sem elég, ha kitűnő a gyerek?

6. vagyok. Szerintem azért nem büntetik a lelki terrort, mert nem igazán lehet bebizonyítani. Fizikai bántalmazás esetén meg lehet mutatni orvosnak, le lehet fotózni. Ordibálásnál is lehetnek fültanuk, akik alátámasztják a sztorit, de a lelki sérelmekkel mit tudnak kezdeni? Mivel bizonyítják, hogy nem hazudik a gyerek? (Ha felveszem hangfelvételre még engem büntetnek meg személyiségi jogok megsértése miatt.) Én próbáltam szólni rokonoknak, ismerősöknek, hogy hogy érzem magam, de mindenhonnan azt kaptam, hogy "hallgass anyára, ő csak jót akar, ő tudja, mit csinál, csak nevelni akar". Vagy a másik lehetőség, hogy én lettem a hazudós hülye gyerek, mert "anyád sose mondana ilyet." Persze...mások előtt isten őrizz, hogy ne tökéletesnek mutatkozzunk.

Betegen is suliba kellett lennem. Volt, hogy suliból kórházba vittek, mert összeestem. 40 fokos lázzal ültem végig 9 órát, mert anyum beküldött, mert reggel már "csak" hőemelkedésem volt (előző nap este is 40 fok volt.) Nem tudom hányszor kerültem az orvosiban, mert anyám szerint semmi bajom ezért beküldött és elvette a kulcsomat, nehogy "becsapjam a tanárokat" és hazalógjak. (Pedig volt, hogy haza akartak küldeni, de mivel ki voltam zárva nem tudtam hazamenni.) Majdnem be kellett feküdnöm a kórházba a hülyesége miatt, de még akkor is hozta utánam a töri könyvet, hogy ha már úgyis, csak fekszek majd egész nap akkor tanuljak. Mikor otthon lettem rosszul, majdnem összeestem akkor is az volt a legnagyobb baja, hogy pedig még nem is tanultam. Mondtam neki, hogy basszus felülni se bírok, nem még tanulni erre.."tanulni fekve is lehet". Majd sértődötten kiment cigizni én meg oldjam meg a bajom.

Én már felnőttként, mikor rádöbbentem, hogy ez mennyire nem normális (más téren is ilyen volt, hogy soha semmi nem jó neki) próbáltam megbeszélni vele a dolgot. Felhoztam a régi eseteket, amik nagyon rosszul estek, hogy miket mondott stb. Tudjátok mi volt a válsz? "Nem emlékszem." Ennyi. Meg sem próbált rá emlékezni, vagy megmondani, hogy "sajnálom, nem rád voltam mérges, csak szar napom volt", annyira nem érdekeltem, hogy még veszekedni se veszekedett. Bármilyen reakció jobb lett volna, mint a közönyös "Nem emlékszem." Én meg nem tudom bizonyítani, mert négy fal között történtek, apum már nem él más meg nem hallotta. Illetve egyszer kihallatszott az utcára az ordibálás, hogy "nekem ilyen gyerek nem kell, aki nem csinálja azt, amit mondok" (mert nem olvastam el parancsszóra azt a fél oldal szorgalmi olvasnivalót, mert a konyhában voltam), de azóta már eltelt több, mint 10 év, senki nem emlékszik rá. (Pedig suliba szívattak is vele, hogy a saját anyámnak sem kellek.) Már feladtam, hogy megfeleljek neki. Ha ő arra nem méltat, hogy próbálja helyrehozni a kapcsolatunkat, amit én kezdeményeztem is akkor én minek erőlködjek? Ha ő nem akarja akkor én nem tudok javítani a helyzeten. Duzzogjon magának örökre, hogy "elárultam őt", ha neki ettől jobb, de akkor engem hagyjon békén.

Ebben a témakörben nagyon sok szülő hangzik úgy, mint akinek nárcisztikus személyiségzavara van.

Én szüleimnek gyakorlatilag szinte kb. csak kelléknek kellettem, hogy meglegyen a társadalmi elvárás, a házasság meg a gyerek. Amúgy nem szeretik se egymást, se engem. Apámnak mindig csak akkor voltam jó, amikor el tudott velem dicsekedni, anyám pedig a saját bizonytalanságát vetítette ki rám. Mindig azonnal neki kellett állnom a házinak (meg a házimunkának is), konkrétan ahogy hazaértem, nem bízott meg abban, hogy ha pénteken nem házi feladattal kezdem a hétvégét, attól még vasárnap ugyanúgy megcsinálnám. Meg talán, hogy lehessen kit mutogatni trófeaként. Két faluból származom (egyikből ingáztunk a másikba), elég gyakran voltak nagyobb összejövetelek, ahol témaként mindig előkerültem, és mindig kicsit magasabbra kellett rakni a lécet (ami, tekintve, hogy 3 éves koromra már folyékonyan olvastam és számoltam, alapból baromi magasan volt). Meg be akartak kontrollálni. Emlékszem, egyszer harmadikban kaptam egy 5-ös alát (!), és tartott nekem egy szentbeszédet arról, hogy megindultam a lejtőn, és most már oda kell figyelni, mert nem lesz ez így jó. 12.-ben meg apám mondta nekem, hogy úgy hallotta anyámtól, hogy lerontom a jegyeimet... A legrosszabb átlagom 4,67 volt, és év végén 11 tárgyamból 7 5,0 lett...

Amúgy én betegen otthon maradhattam, de azért éreztették velem, hogy az én hibám, ha nem gyógyultam meg elég gyorsan. Viszont. 12.-ben pánikbeteg voltam. Egy pánikrohamom gyakran 12 órán keresztül is tartott, durva migrénnel, hidegrázással, túlhevüléssel, szapora szívveréssel, némelyik hányós-f.sós természetű volt, és volt olyan, hogy emiatt egy 6-8 óra leforgása alatt lejött rólam 3 kiló... Szóval eléggé megviselte a szervezetemet, úgyhogy másnap sokszor már alig volt erőm, főleg, hogy csak 1-2 körül bírtam elaludni. Anyám reakciója persze az volt, hogy ő ezt nekem nem fogja leigazolni, és az egész csak attól van, hogy túl sokat számítógépezek (???). Konkrétan ott fuldokoltam tőle egy szobára, és őt nem érdekelte. Pszichiáter azt mondta, leigazolja, de mikorra kellettek volna az igazolások, kinyögte, hogy nem tud segíteni. Végül az egyik védőnő rokonom megoldotta nekem, amiért mai napig hálás vagyok.

Most egyetemre járok, és nem tudnak semmit. Konkrétan semmit. Nem mondok semmit az óráimról, a jegyeimről. Ha nagyon érdeklődnek, annyit elárulok, hogy átmentem. Vagy nem veszem észre, ha kérdeznek. Nem kommunikálunk, mert mást meg nem tudnak rólam, de én már nem is akarok. Tökéletesen jól van ez most így.

Ennyire nálam nem volt durva (tanulmányi versenyen elért nem 1. hely miatt nem b.tattak), de majdnem. Nekik az a lényeg, hogy legyen mire verni a mellüket a haveroknak meg kényszerese bizonyítani, hogy hát az ő génjeikből csak zseni születhetett (vagy más esetben annyira buták, azt hiszik, ez mutatja, mennyire okos a gyerek). Én pl. 12.-re jutottam el addig, hogy megértsék, hogy nem vagyok reál beállítottságú, mint ők, és nem kellett volna matekfaktra mennem, és a fizikát ha fejre állok, sem értem meg. Pedig még azért is vért izzadtam, hogy 4es legyek, ne 3as. Egy 3-as kémia- vagy fizikadolgozatnál olyan leüvöltést kaptam, hogy 3 sarokkal odébb is lehetett hallani, kb. Ha nem azonnal kezdtem el a leckeírást, hanem megnéztem egy félórás sorozatepizódot, megvertek.

Az ilyet max. akkor tudod meggyőzni, ha beleőrülsz. Nekem is akkor kezdtek el egyáltalán elgondolkodni, amikor bőgve törtem-zúztam a szobámban végső elkeseredésemben...