Csak a kitűnő tanuló gyerek a jó gyerek?

Ez szerintem nem annyira az iskolarendszer hibája, sokkal inkább a szülőké. Akik kiegyensúlyozatlanok, és a gyereket is arra"használják", h a teljesítményükkel villogjanak. Ha nem kitűnő, akkor nem lehet vele büszkélkedni. Sajnos az ilyen szülők a gyerekeikbe belenevelik a teljesítmény- és megfelelési kényszert. Egy általános tévhit a társadalmban, h az a sikeres "boldog" ember, aki a tanulmányaiban, munkájában sokra viszi.

Sajnos az én szüleim is ilyenek voltak. Többször volt, h a tanárok gimiben dicsérték, de otthon soha. Az ötösre semmit nem szóltak, fapofával vették tudomásul, bezzeg a négyesre már volt egy -két"kedves" szavuk. Gondolhatjátok milyen szép gyerekkorom volt!

Szóval amíg a szülők részéről igény van a versenyistálló elit gimikre, addig ne csodálkozz az ilyeneken. Szerintem az a fontos, h te nem ilyen szellemben neveled a gyereked. Annak meg igenis vissza kell szólni, aki a 4est firtatja. Én biztos közbevágnék, h kit érdekel, mi így is nagyon büszkék vagyunk, és nem egy görcsöt szeretnénk nevelni a gyerekből.

Semmi értelme a kitűnő bizonyítványt erőltetni. Ezzel csak teljesítménykényszert és egyéb komplexusokat nevel szegény gyerekbe, másrészt senkit sem fog érdekelni, hogy milyen volt a bizonyítványa általános iskolában.

Én pl. kitűnőre érettségiztem. A felvételit leszámítva, az ég világon sehol nem kérdezték ezt meg.

A jegy az csak egy jegy, a tudás számít, ami mögötte van. De megkockáztatom, hogy az sem teljesen. Egy csomó olyan dolgot meg kell tanulniuk a gyerekeknek, amikre aztán soha az életben nem lesz szükségük.

Szerintem az a lényeg, hogy legyen önbizalma, fejlődjenek bizonyos készségei, képességei (amik viszont hosszú távon kellenek), tudja, hogy mi az ami tényleg érdekli és el tudjon indulni abban az irányban. Hogy ezt 4-es vagy 5-ös jegyek mellett tesz, az marhára nem számít.

A gond az, hogy a gyerekek egymást hergelik. Én soha nem hajszoltam a gyerekem, pláne, mivel sajátos nevelési igényű, meg én is teljesítménykényszerben nőttem fel, tudom, milyen rossz. Év végén volt egy négyese és szomorú volt, hogy ő nem kapott jutalomkönyvet, mint a barátnője. Hiába vigasztaltam, és vettem neki két könyvet is, beleírtam, hogy a kiemelkedő teljesítményért kapja, nem volt elégedett.

Kitűnő akart lenni. Most félévkor sikerült és nagyon büszke magára. Én is rá, mert ő akarta és elérte a célját. De közben picit sajnálom is, hogy ennyire maximalista önmagával...

Ha röviden akarnék válaszolni, csak az írnám, hogy nem. Hiszen ez az igazság.

De. Három csemetém van, ketten középiskolások, egy általános iskolába jár.

A nagynak most félévkor már hármasai is voltak, és erről igen csak megmondtam a véleményemet neki, mert tudom, azért ilyen a félévije, mert egyszerűen nem tanul.

A középső lelkiismeretesebb, most kezdte a gimnáziumot. Rendesen tanul, készül, mégis több négyese lett, ami persze az általánosban nem volt ilyen sok.

A legkisebbre pedig valóban kicsit pipa lettem, mert ő is úgy gondolja, hogy az a tanulás, ha megírja a házit. Ezen kívül bele sem szagol a tankönyvekbe/füzetekbe. Lett is egy marék négyese (ötödikes).

Szóval, én azért várok jobb jegyeket, mert tudom, hogy minimális energia-befektetéssel képes lenne rá.

Persze, ha nem kitűnő a bizonyítvány, annak a következménye részemről csupán egy fintor vagy homlokráncolás, soha semmi komoly. Én inkább mindig azt kérem, hogy próbálják meg a legjobbat kihozni magukból, aztán meglátjuk, az mennyire elég.

Ismerek olyan gyereket, aki most végzős gimnazista, világ életében kitűnő tanuló volt, most mégis meg van lőve, mert gőze sincs, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Szóval, a kitűnő bizonyítvány nem, hogy minden, amit elvárhatunk a gyerektől, hanem inkább teljesen érdektelen dolog. Legalább is nekem.

Ez persze szép álom, hiszen a jelenlegi felvételizős/vizsgázós oktatási rendszerben bizony számít a tanulmányi eredmény, ami viszont köszönő viszonyban sincs az életben való boldogulással.