"Téged ölnélek meg először, ha nem kerülnék érte börtönbe. " Miért nem jogos, hogy egy ilyen után kiraktam az összes cuccát az ajtó elé? Mit csináljak?
Az öcsém közölte ezt velem vasárnap, mert nagyon összevesztünk (azon, hogy megkértem, ne egye meg a kajámat folyamatosan). Utána elviharzott, nekem meg elegem lett és mindenét kiraktam a lakás ajtaja elé, hogy mehet, ahová akar.
Mivel elegem van már, hogy én itthon délelőtt 10-11-ig nem csinálhatok semmit, lábujjhegyen kell közlekednek, mert ő alszik és felébred minden zajra. Viszont az nem számít, mikor hazaállít hajnalban részegen és zajong, meg még elkezd olyankor is hangosan zenét hallgatni... Augusztus óta élünk ketten, mivel felköltözött Pestre az iskolája miatt és a szüleink nem tudnának neki fizetni egy albérletet+az ellátását is (ez a lakás az enyém, még a nagyszüleimtől kaptam, amikor felvettek az egyetemre, ők is újíttatták fel). Szóval ez teljesen szivesség volt a részemről. De már tényleg nem bírom tovább, ez a beszólás teljesen betett. Azóta hívogatnak anyáék, az öcsém is, hogy mennyire önző vagyok, meg hogy akár el is lophatták volna a cuccait és hogy tehettem ezt meg vele, nem lakhat örökké a haverja padlóján... De megmondom őszintén, már nem érdekel.
Itt van 21 évesen, még semmit nem tett le az asztalra. Se egy nyelvvizsgája, szakmája, vagy diplomája nincsen. Sosem dolgozott még, mert 'jaj nem tudja, mi érdekelné igazán'. Érettségi után 3 évig semmit nem csinált, a szüleink szó nélkül eltartják. Ha viszont a legkisebb erőfeszítést mutatta (pl. elkezdett tanulni németül, amit amúgy 2 hónap után fel is adott), akkor hetekig hallgattam, hogy mennyire büszkék rá.
Viszont mikor én megcsináltam a közép- és felsőfokú nyelvvizsgáimat, annyi volt a válasz, hogy "ne szálljak el, ez a dolgom, hogy tanuljak". Ugyanez volt a vizsgáimmal is az egyetemen (nem büfészak), sőt, folyamatos nyomás alatt voltam, hogyha valami nem sikerül, haza ne merjek menni... Igazából csak a nagyszüleim bíztattak, hogy igenis csináljam, menjek újra vizsgázni, nem szabad feladni.
Mint kiderült, a testvéremet frusztrálta, hogy sikeresebb vagyok (igen, ki is mondta ezt) és hogy elege van, hogy mindig azzal kell szembesülnie, mennyivel többre vittem az életben. De a lehetőség előtte is ott volt mindig, csak neki fontosabb volt a játék, a semmittevés és a bulik.
Most meg megy a cirkusz és én vagyok újra a gonosz testvér, amiért nem akarom, hogy nálam csövezzen és kikészítsen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem vagy sz_r ember
Én is ugyanezt tenném. Ha a szüleidtől nem függsz (anyagilag -> alberlet fizetése, rezsi) azt mondanam, hagyd oket a fenebe)
Amit a trsoddal csinaltal, teljesen megertheto. Én is ezt tettem volna a helyedben (vagy ehhez hasonlot)
Ez amugy fenyegetes...
Hiaba ver szerinti rokon.
Vigyazz azert, ovatosan. Én a helyedben vissza nem engednem. Ha ennyit iszik, ki tudja... honnan tudod hogy nem jon haza egyszer reszegen este; full piás, fuves, van egy zsebkese aztan kesz...
(Nekem 2 tesom van. En vagyok a kozepso, szal nem egyke vagyok)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Nem függök tőlük anyagilag.
Sőt, mióta itt lakott a testvérem, még neki is én fizettem a dolgait. Mert anyáék adtak neki egy hétre tízezer forintot "költőpénznek", ami valljuk be, itt nem annyira nagy összeg... Szóval ő azt már általában szerda-csütörtökre elköltötte, utána én fizettem a kajálását, a vonatjegyét, mindent.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
nm vagy rossz
befogadtad, fizetted a cuccait, erre ilyen, amilyen
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azt a részt, hogy hány éves, és mije nincs, ignoráltam. Nem az érdemjegyei, vagy a végzettsége miatt kell valakivel elnézőnek, vagy szigorúnak lenni. Szüleid kettős mércéjét sem kívánom kommentálni, szerintem - ha még nem mosták ki teljesen az agyadat ezzel a te csak egy senki vagy dumával - ép ésszel te magad is tudhatod és érezheted, hogy neked van igazad, és hogy egy normális családban büszkék lennének rád.
Ami a tény, és ami a lényeg: te gyakorlatilag kaptál egy életveszélyes fenyegetést. Tök mindegy, hogy most tesód vagy sem, ez egy életveszélyes fenyegetés volt, ami még jogilag is egyébként büntethető. Akkor csináltál volna butaságot, ha ezt válaszlépés nélkül hagytad volna. Még azt mondom, hogy ha őszinte megbánással bocsánatot kér, el lehetett volna neki nézni TALÁN, hirtelen felindultság, meg miegymás... de így az lett volna a butaság, ha nem szabadulsz meg tőle.
Igen, testvér. Lehet beszólogatni, hogy "de hát a testvéred". Csak ezzel kapcsolatban meg azt gondolom, hogy akkor neki is testvérként kellett volna viselkedni, ne csak tőled várják el. Ez is tipikus kettős mérce, rengeteg ilyet látni sajnos. Az egyik részről még az alapvetően elvárható emberi tisztelet sincs meg, a másik részről meg "elvárás", hogy ki lenyen nyalva a s..gge, mert hogy ő rokon. Nem. Az ilyenbe nem szabad belemenni.
Az, hogy ezek után még a szüleid téged cs..sztetnek, arra egyrészt nagy ívben tojni kell, másrészt meg ezzel is pont azt bizonyítják - immár nem elsőre -, hogy mint szülők megbuktak. Alkalmatlanok rá, hogy szülőnek nevezzük őket. (És most nem akarom ecsetelni, hogy milyen a tisztességes szülői viselkedés, szerintem te magad is érzed, hogy ez messze nem az.) Őket csak az érdekli, hogy a kiskedvencüknek fényesre legyen nyalva a popója. Állítom, ha nem csak fenyeget, hanem reggelre feldarabolt volna, akkor is csak a s..ggét nyalnák a kis r..hadéknak. Már bocsánat.
Az meg alapvető lenne, hogy ha az ember kap valami szívességet, akkor a minimum az, hogy hálás az önzetlenségért, és ha már ő csak egy "betolakodó", eszébe nem jut, hogy még ő szabja meg, hogy az, akinek a lakásában él, mit és hogyan csináljon.
Nagyon jól tetted, hogy kidobtad, és bár nem szokásom senkit ilyesmire ösztönözni, ez tipikusan az az eset, amikor én a helyedben a szülőkkel is megszakítanám a kapcsolatot, ha tovább folytatják a cs..szegetést. Aztán legyenek büszkék a semmirekellő kisfiukra, majd akkor is, amikor már 30 éve lehúzza őket, mert normális végzettsége nem lesz, az pedig borítékolható, hogy ő aztán nem fog 8 órát a szalag mellett robotolni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egyébként ha ez számít, én büszke vagyok rád, ilyen körülmények között példásan teljesítettél, már most elérted azt, amit sokan, ideális körülmények mellett sem fognak soha.
És még valami: eszed ágába ne jusson ezek után visszaengedni. Erősnek és határozottnak kell lenned, mert ez már keményen a te jövődre megy.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező, a sgged alá raktak egy lakást ingyen, te meg játszod a hisztérikát, meg a mindenható félistent.
Nagyszüleid jól megkeverték a szrt, már evvel alapból összeugrasztottak benneteket.
Amúgy mit fogsz elérni nő létedre a papírjaiddal, meg a sikereiddel?
Szülsz egy kölköt, és otthon fogsz dekkolni a férjed nyakán.
De legyél csak büszke magadra, meg az eredményeidre.
Nem játszok semmilyen hisztérikát.
De mikor bevásárolok magamnak (általában előre összeírom, miket szeretnék főzni, sütni a héten és úgy vásárolok, plusz ilyen-olyan nasik, csoki, jégkrém), akkor elég bosszantó, hogy már a második nap megette a fele cuccot és tudom, hogy úgysem fogja megvenni újra...
Vagy mikor próbálnék elindulni otthonról reggel, de megy a hiszti, hogy ő nem bír aludni a kávéfőző, meg a turmixgép hangjától, vagy ha reggel mosok hajat és megszárítom a fürdőben.
És nem érzem magam rosszul azért, mert kaptam egy lakást. Megdolgoztam érte, 4 éven át kitűnő voltam egy erős gimnáziumban, mellé letettem 2 felsőfokú és 1 középfokú nyelvvizsgát. De szerintem az égvilágon semmi közöd nincs ahhoz, hogy a nagyszüleim mire költik a pénzüket... Az öcsém is mehetett volna azonnal egyetemre, vagy választhatott volna valamit, ami érdekli. De nem, ő inkább 3 évet kuksolt az emeleti szobájában, mert "nem tudja, mi érdekli".
Most is elkezdett egy szakot, de már egy hónap után mondogatta, hogy hát lehet ez nem neki való és keres inkább mást februárban.
A nők nem lehetnek sikeresek?
Ezt nem is tudtam, azonnal visszaadom a diplomámat. Nagyon megkeseredett életed van, ugye Utolsó?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kedves kérdező,
ne is vedd figyelembe ezen rosszindulatú megjegyzéseket, amiket az előttem szóló írt. Senkinek nincs köze hozzá, hogy mit kapott/kap, a lényeg, hogy a lakás a tiéd. (Feltételezem, hogy ha öcséd is kitartó lett volna/lenne kapta volna a lakást szintén...lényegtelen is.)
Nekem 2 testvérem van (egy 2 évvel fiatalabb húgom, meg egy 14 évvel fiatalabb öcsém - édes testvérek vagyunk) és bármenynyire szeretem is őket, ha valamelyik így viszonyult/viszonyulna hozzám, ugyanezt tenném!
Lelkiismeret furdalás nélkül!
Csak légy erős és ne engedd vissza!
Ez a fenyegetés nem gyerekjáték, nem vicc, hogy ezzel tréfálkozzon valaki!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!