Miért vannak ilyen szülők? Miért ilyen az ember? (A szülői természetet vizsgálom. ) Normálisan, több mondatos, helyesírással megáldott válaszokat várok!

Sajnos az a helyzet hogy még egy kismotor vezetéséhez is kell valami papír, ami arról szól hogy képes vagy vezetni.

A szüléshez nem kell semmi, pedig sokkal nagyobb felelősség mint egy kismotor.

(bocs, 1-ben vicceltem)

Elég sok minden van, ami csak az ember sajátja, jó is rossz is...Mert az ember SZABAD. Szabad -sajnos- rossznak is lennie. Legtöbb rosszat, a sunyiságtól a gaztettig félelemből teszik az emberek. Ezekre gondoltam.

Ez így nem igaz, bármelyik állat elhagyja a kölyköt, ha a túléléshez az szükséges.

Hogy az általad hozott esetben mi történt nem tudom, gondolom egy pszichiáter tud rá magyarázatot, hogy miért tesznek ilyet emberek. Nem csak az anya, az apa is.

Az erkölcs a fajfenntartás célját szolgálja.

Ezért van az, hogy a világ minden táján bűn embert ölni, megverni valakit, stb.

Ha bele gondolsz, akkor a "család szentsége" ugyanilyen univerzális. A cél, hogy a közös utód a legjobb esélyekkel induljon. Bűn a házasságtörés, elvenni más házastársát, különösen nagy szégyen, ha pl. terhes feleség vagy kisbaba mellett lép félre valaki, vagy ugye tabu a volt házastárs testvére, (nem beszélve a saját testvérről).

Ezek olyan dogmák, amik mindenhol, minden időszakban jelen vannak/voltak, ahol emberek élnek.

Egy alapja van: az emberi élet érték.

A fajfenntartás záloga pedig a gyermek. Aki kicsi, védtelen, a család gondozására szorul, és akinek a biztonságos felnövekedéséhez is egy család kell.

(A "ne lopj" jellegű tilalmak az egyén fennmaradását szolgálják.)

Most mi van?

Az emberi élet xart se ér. (Túlnépesedés-túlkínálat.)

A család nem szent, lassan már nincs is ilyen.

A gyereknevelés (utódgondozás) nem a teljes család és az egész közösség feladata, hanem csak és kizárólag az anyáé.

Nem a közös utód és az ő felnevelésük a cél, hanem a szex utód nélkül, az egyén testi örömei (szex, evés, luxuscikkek).

Az emberi társadalmak szétesőben vannak és önpusztításba kezdenek (agresszió terjedése, gyilkosságok, háborúk).

Ez addig tart, amíg sikerül olyan mértékben megtizedelni a fajt, hogy az emberi élet újra értékes legyen, és a fajfenntartás-utódnemzés-utódok felnevelése legyen az elsődleges cél és örömforrás.

En nem ertek egyet azzal aki azt irta, hogy azert tortennek ilyen esetek, mert az anya a gyereket eleve nem akarta, vagy nem maganak szulte, esetleg veletlenul, eroszakbol lett terhes.

Ezekben az esetekben is meg mindig lehet jo anya, vagy he nem megy neki, akkor a gyereket egyszeruen csak elhagyja, masra ratukmalja. Sok ilyen van, az meg nem azonos azokkal akiket a kerdezo emlit.

Azok az anyak akik kegyetlenek a gyerekeikkel, terrorizaljak testileg-lelkileg vagy meg is olik a oket, nem azert teszik, mert nem akartak a gyereket.

Egyerszeruen azert, mert ok ugy gondoljak, hogy a gyerek az o tulajdonuk mint a cipojuk, ok szultek oket, igy abszolut teljhatalmuk van felette. Es ha ez a tipusu anya (vagy apa) eleve egy konrollalo, masik erzelmeire ezeketlen szemelyiseg, akkor eleg nagy esellyel bantalmazo szulo lesz belole. Aztan hogy meddig megy el, beeri-e allando kritizalassal, lehuzassal, netan tovabb megy terrorba, akar testileg akar lelkileg, aminek aztan meg mar vegkepp nem tudni hol a vege, azt kizarolag az elmeallapota szabja meg. Ha egy normalisabb, aki rendelkezik nemi onkontrollal, akkor beeri ennyivel, es maximum csak az lesz belole hogy a gyerekek itt panaszkodnak a gyakorin. De ha kevesbe normalis, akinek eleve nincs onkritikaja onkontrollja, es kulso tenyezok mint: szegenyseg, kilatastalansag, kapcsolati problemak, depresszio, estleg alkohol vagy drog meg rajatszik, akkor aztan barmi lehet a vegkifejlet.

Mert a negativ erzelmeknek nincsen hataruk, sem melypontjuk, mindig lehet meg melyebbre sullyedni.

7-es mélységes okokat tárt fel, egyetértek vele, kivéve az utolsó mondatát. Ez már a vég felé tart, kampec dolores.

Egyvalami, amit tehetünk, amit Karinthy ír, akkor is ha rendszeresen fejbe vágnak érte, hogy "Ki kérdezett?":

[link]

"Megkérdezték a tüzet, egészséges dolog-e a jeges zuhany – megkérdezték a vizet, mitől szokott tűzbe jönni? Megkérdezték a madarat, hová repül, a napot, merre szállt?

De ki kérdezte az embert? Ki kérdezett, Homérosz? Ki kérdezett, Szókratész? Ki kérdezett, Gautama Buddha? Ki kérdezett, Názáreti?

Shakespeare, Goethe, Madách, Dante, Beethoven, Kant... ki kérdezett?

Ember, aki tudod – ember, aki láttad –, ember, aki nézted, figyelted, élted – tudtad, mielőtt volt, tudtad, mielőtt lett –, ordítottál, hogy közeledik – ki kérdezett?

Megváltó Atyaisten – aki tudod, hogy lehetne elkerülni, mit kellene tenni, hová kellene fordulni, hogy kellene csinálni –, ki kérdezett?

Ki kérdezett? Ne kérdezd – ordíts, ahogy a torkodon kifér, mert különben csönd lenne körülötted –, ordítsd magad a kérdést, s hidd el a visszhangnak, hogy ő volt, s felelj a visszhangnak, hogy legalább a magad szavát halld."

Mert sokan csak és kizárólag társadalmi nyomásra vállalnak gyereket, mert "mi az, hogy nincs".

Nos, az ilyen emberek hogy szerethetnék őket, ha eleve nem is akarták?