Normális hogy így állok a szüleimhez, ezen okok miatt? Van még rajtam kívül valaki aki így érez?

Tedd :)

Elolvasva a dolgokat (inkább átfutva a végén, a fele is sok volt, nem a szavak számát értve, hanem amiket a fejedhez vágtak), a félévente 1 találkozást is enyhén soknak tartom. Totál megértelek. S ha sikerült viszonylag normális emberré fejlődnöd, akkor nem vagy semmi, vigyázz is erre s védd meg magad, ha már nem kényszerülsz mérgező légkör elviselésére...

Lekoccolni és le$z@rni.

Heló. Megértelek, nekem anyum volt ilyen, hogy elképzelt nekem egy személyiséget és azt próbálta rámerőltetni általában zsarolással. Már kicsi koromban is éreztem, hogy valami nem jó, de látszólag mintacsalád voltunk, a házasságuk is jó volt tudtommal, nem vertek, stb és ezt mindig hangoztatták, hogy ezért hálásnak kell lennem, mert mások meg éheznek nekem meg van hol laknom és kaját is kapok, úgyhogy egy szavam nem lehet. Szerintem a gyerekvállakás többről szól, minthogy adok neki enni meg lakhat a házban. Ezek alapok, nem kéne érte külön hálát várni. Persze kiskoromban ezt még nem tudtam megfogalmazni, csak éreztem, hogy valami nem jó. Meg persze a bűntudatot, amiért nem éreztem elég hálát alap dolgokért. Anyum mindig életképtelenként kezelt, gyakorlatilag mindent eldöntött helyettem a tudtom nélkül. Ha úgy vesszük nem volt egy saját cuccom sem, ami tényleg az enyém, mert anya bármikor kidobhatta, eladhatta, ha ahhoz volt kedve. Nekem nem volt beleszólásom. Általában utólag tudtam meg pl., hogy a kedvenc játékomat kidobta, mert csak. Vagy mikor a kedvenc pólómmal mosott fel, mert neki már nem tetszett. Barátkozni se tudtam a helyzet miatt, mert anyum bebeszélte nekem, hogy rajta kívül senkiben nem bízhatok és ha valaki kedves velem akkor csak ki akar használni, stb. Emellett kis faluban éltünk és minden osztálytársamat ismerte családostul, szóval bele tudott szólni. Próbált barátokat válogatni nekem, általában olyan gyerekeket, akikből hasznunk lehet, pl. a fodrásza lánya. Ki nem állhattuk egymást, suliba mindig szivattak, volt hogy megvertek és otthon azt kaptam, hogy meg is érdemlem, amiért nem tudok beilleszkedni. "Mert bezzeg XY..!" Egyszer a fejemhez is vágta, hogy neki nem kell ilyen gyerek, aki nem csinálja azt, amit mond, csak mert nem olvastam el valamit, mire hazaért. Ez ment 14 éves koromig, majd középiskolás lettem egy városban. Végre nem tudta irányítani a hétköznapjaimat, lettek barátaim és hamar rájöttem, hogy ami nálunk megy az nem normális. Senki másnak nem kellett betegen bemennie suliba nekem meg 40 fokos lázzal is menni kellett. Utána ha összeestem suliba azért csesztek le, hogy el kellett miattam jönni a munkából, meg a saját hibámból lettem beteg. Én középsuli után még nyáron elköltöztem, de az valami katasztrófa volt, amit akkor művelt. "Mert ő ezt nem engedte meg." Utána próbált irányítani elég durván, visszaélt az adataimmal, a nevemmel, a nevemben telefonálgatott meg intézkedett. A faluban azt hazudta, hogy nem költöztem el, hanem a suli miatt egy rokonnál lakok. Sose tudta elfogadni, hogy van saját személyiségem, ami más, mint amit ő elképzelt. Van egy hugom, aki inkább anyumra hasonlít külsőre és belsőre is. Vele nem volt ilyen, neki tök normális élete van, egy csomó mindent megengedtek neki, amit nekem nem. Pl ha tetszett neki egy ruhám vagy bármim simán átrakta az ő szekrényébe és közölte, hogy az máraz övé. Valamiért nem szerette, ha én is a kanapén ülök, ezért simán lerugdosott a földre és nem védhettem meg magam, mert "legyek én az okosabb". Ha olyan kedve volt véresre marta a kezem, mai napig látszanak a pici körömnyomok. Mikor hazalátogattam minden olyan volt, mint régen. Le se szálltam a vonatról, de már jött a kritika, hogy dagadt vagyok, stb. Hazaértünk és átment a szolszédba, mert hazajött a lánya és beszélgetni akar vele én meg addig főzzek. Nekem erre nem volt szükségem, már vagy 4 hónapja nem voltam otthon, de nincs bűntudatom. Én próbáltam megbeszélni vele a problémát, de mindent tagad vagy "nem emlékszik". Én több akarok lenni, mint egy báb, akit szép ruhában, kezében jeles bizonyítvánnyal mutogathat a munkahelyén. A legszomorúbb, hogy nem ismer és nem is akar megismerni, semmivel nem tud többet rólam, mint egy tanár a diákokról. Mióta nem úgy élek, ahogy ő akarja nem is igazán érdeklődik felőlem, gondolom így már nem kellek neki. A legrosszabb, hogy a családban én vagyok a rossz, amiért nem hallgatok anyámra. Bocsi, ha hosszú lett. Én 200 km-re költöztem, teljesen megértem, ha te sem akarsz közel maradni.

Megértelek! Én már "öreg" csaj vagyok, de egész életemben így bántak velem! Nem akartam megbántani őket, mert a szüleim, de mostanra elég volt. Anyám rendes, de mivel apám egy idióta, már anyámhoz sem szívesen megyek, mert mostanra betelt a pohár, öreg vagyok már bohócnak. Tehát változni nem fognak, el kell fogadnod, hogy Neked ilyen szülők jutottak. Nagyon nehéz, de sajnos nem tudsz mit tenni!

Uyyan ezt a kérdést már leírtad,másképp átfogalmazva. Ennyire ne unatkozz