Gyűlöl az anyám, mit tegyek?

22 éves lány vagyok, egyetemistás, most kezdem az első évet mesterszakon.

Sajnos az egyetem mellett csak annyit tudok keresni diákmunkával, hogy a kollégiumot és a kajám épp hogy ki tudom fizetni, viszont emellett nem tudok félretenni. Az egyetemen államilag finanszírozott szakon vagyok, az átlagom eddig még mindig 4,8 felett volt.

De anyámnak ez semmit sem ér. Szerinte csak azért járok egyetemre mert lusta vagyok dolgozni. Ez persze nem igaz, csak kell a diploma ahhoz, hogy azt dolgozhassanak, amit szeretnék. Esélyem sincs elköltözni otthonról, a kollégiumban még nem élhetem le az egész életem...

Ráadásul minden szünet, hétvége amikor haza kell jönnöm arról szól, hogy azt hallgatom itthon, hogy mekkora szar vagyok mindenhez. Anyám olyan mély undorral néz rám kiskorom óta, hogy erre nincsenek szavak. Tényleg ki nem állhat és ezt minden apró gesutusával próbálja közvetíteni felém. A kaját is sajnálja tőlem, szerinte kövér vagyok és ne egyek annyit (165 cm vagyok és 52 kiló). (Anyám egyébként ugyanilyen magas és 90 kg...) Ha ő térít az asztalnál, nekem állandóan "elfelejt" téríteni, ha bármit véletlenül elrontom, elkezd velem ordibálni, olyan szavakat mond, amiket ide nem tudok leírni, mert sérti az oldal alapelveit.

Van 3 öcsém, velük teljesen normális anyám kapcsolata, őket szereti, bármit is csinálnak. Az ikrek 20 évesek, a kisebbik öcsém pedig 15. Nekik tényleg szinte mindent szabad, drága sportokat űznek, amit természetesen anyám fizet és bármilyen hülyeségbe keverednek, rájuk sosem haragszik meg igazán.

Apukám külföldön dolgozik, 3 havonta jön haza néhány napra, szóval ő kimarad ezekből a dolgokból, nem nagyon tud segíteni nekem.

Én már nem bírom, ami itt folyik... Olyan hangnemben beszél velem anyám, hogy legszívesebben felkötném magam. Nem tudom, hogy mit csesztem el ennyire, de mindig is ilyen volt velem, már kiskoromtól fogva. Mi a baj velem? Én már mindent megpróbáltam, de semmi sem jó neki...