A szüleim miért ilyenek?

Jóban vagyok velük, de nem engednek döntést hozni semmiben. Tavaly nyáron felújítatták egy szó nélkül, de azóta megbékéltem ezzel. Amikor szülinapom volt akkor meg bementünk a szolgáltatóhoz egy új telefont venni (december 30. romlott el és azon a napon hunyt el a mamám is), és lehetett választani két telefon között. Akkor is anyukám akart választani nekem (úgy hogy a sok tanulással és kitűnő bizonyítvánnyal ,,megdolgoztam érte"), de aztán apukám beszélte rá anyumat hadd válasszak. Amikor egy két hete megvásároltuk anyával a suli kezdésre való cuccokat, anyukám vett nekem egy minyonos füzetborító-csomagot, ami szerintem túl gyerekes. Most meg elkezdik, hogy beszélgettek arról, hogy ha elvégzem a 8.-at akkor abba a suliba kell majd mennem, ahova ők mondják, vagy maradok ott ahol vagyok (mert az általános és középsuli is). Kislányos, babás, hercegnős cuccokat vesznek nekem és úgy kell öltözködnöm, ahogyan ők akarják. A hajam sem lehet olyan amilyet szeretnék. Kiskoromban nyúzta a hajamat anyukám és nyafogtam meg sírtam amikor húzta. Most meg csak a vállamig ér vagy 4 éve (12 vagyok), amit nagyon utálok. Nagyon akarják, hogy barátaimmal találkozzak, de, ha dolguk van akkor sem engednek el. Mindenhova kézenfogva visznek. Vagy 1.000.000-szor elmondanak mindent, mikor megértettem elsőnek is. Amikor telefonozok akkor meg leszidnak, de ha ők akkor nem szólhatok semmit se. Kis dolgokét is "csicskáztatnak": 2 méterre lévő konnektorba dugjam be a tőltőt (hozzájuk van közelebb), meg vigyek be a konyhából cukorkát, mikor a szobámban vagyok (ami a konyhától a legmeszebb van). Kutakodni akarnak a telefonomban (le van mindig kódólva de leszidnak amikor nem tudják a kódot), meg a gépemben is. Folyton hazudnak, mikor elvárják tőlem hogy ne hazudjak. Káromkodnak előttem és csodálkoznak hogy sokat "tanulok" tőlük.

Normális ez? Miért csinálják ezt?

(apukám mondta ha bunkó roh@dék kamasz leszek akkor pofán b@$z)