Átiratnátok a gyereketeket 8 osztályos gimnáziumba?

Hogyha az a helyzet, mint itt

# 39/40 Időpont ma 19:49

Akkor nyugodtan menjen

Nővérem 8 osztályos gimibe járt, én 4. (Én azért maradtam általánosban, mert nagyon szerettem az osztályomat) Mindkettő erős suli volt, az övé 5. az országban, az enyém lehet csak 25.

Igazából egyikünk sem szenvedett hátrányt hosszú távon. Mindkettőnket felvettek oda ahova menni akartunk, lett nyelvvizsgánk, mindenünk. Viszonylag jól élünk mindketten, nincs köztünk olyan különbség, amiért azt mondhatnám neked, hogy megérné az egyiket vagy a másikat választani. Neki is volt gyerekkora, nekem is. Egy jó képességű gyerek nem szenved az ilyen versenyistállónak kikiálltott helyeken. Ez annak lesz versenyistálló akit a szülei 1000 különórával benyomnak egy olyan helyre ahol mindenki csuklból hozta a szintet. Én büszkén vallom, hogy az orszég egyik legjobb gimnáziumában 4.5 volt az átlagom, sosem írtam házi feladatot és témazáró előtti lapon voltam hajlandó egyáltalán átlapozni bármit is. Közben az osztálytársaim egy része ott sírt, hogy mennyit kell tanulni.

Egy ilyen jó képességű kislány mindkét helyen meg fogja állni a helyét. Nem fogja elvenni a gyerekkorát az erős suli, de ha marad, az sem fogja elvenni a jövőjét. Olyat is ismerek aki rossz gimibe járt, mert az volt ahol lakott, de egyetem első félévében behozta a mi előnyünket matekből, mert annyira tehetséges volt.

Ha jól értem, mindenképpen ebbe a gimibe menne, csak az a kérdés, hogy most vagy később?

Mert akkor lényegében mindegy. Próbáljátok meg a felvételit, utána még mindig eldöntheti, otthagyja-e az osztálytársait.

Én 8osztályosba jártam, és nem bántam meg magát a tényt, hogy 8osztályosba jöttem. Ha mai fejjel dönthetnék, egy másik suliba mennék, mert itt a tanári kar elég ergya volt (nem szigorúság, hanem viselkedés és attitűd szintjén), és sosem becsülték meg azt rendesen, aki hozta nekik az eredményeket.

Szerintem nem volt ANNYIRA kemény maga a suli... nekem inkább a szüleim teljesítménykényszere tett be, amiatt nem volt gyerekkorom :D. Ha a szüleim nem lettek volna ennyire mániásak, és elég lett volna nekik az, amit a saját kínzásom nélkül el tudtam érni egyes tárgyakból, akkor nem éreztem volna nagyon szigorúnak vagy keménynek a követelményeket (pl. tényleg vért izzadtam azért, hogy fizikából ne 3-as legyek, hanem 4-es, pedig semennyire nem számított aztán a későbbiekben).

Olyan szempontból jó volt, hogy nem a hulladék került be, hanem válogatott emberek, akik tényleg okosak voltak, és a többség akart is tanulni. Nyilván itt is voltak renitenesek meg akik nem tanultak, de az átlag szakközepeshez képest ég és föld... nálunk nem nagyon voltak olyan 12 éves lányok, akik már aktív szexuális életet éltek, drogosok, senki nem öltözködött közönségesen, nem voltak láncdohányosok, senki nem a neten élte az életét...

Akik hozzánk jöttek a gimibe a 4osztályos szekcióba (ugyanaz a suli, ugyanaz a tanári kar), nem rosszból, de hozzánk képest ilyen területen a béka segge alatt voltak... a felüket úgy kellett átrugdalni egyik évfolyamról a másikra, mert tele voltak karókkal, nem érdekelte őket a tanulás... egy-két csaj úgy öltözött fel, hogy láttam sarki k...t ízlésesebben felöltözve (melltartó nélkül olyan top, ami áttetsző volt a tetjén, és látszott a csaj bimbója is... és erre még büszke is volt... alatta miniszoknya, ami olyan rövid volt, hogy amikor a lépcsőn ment, simán látszott a segge meg a bugyija). Egyszerűen nagyon sokat számít az osztályközösség abban, hogy ne a rosszba legyen víve a gyerek... mert ugye az meg kínos, ha ki vagy közösítve, amiért nem vagy elég menő vagy nem követed azt, amit a többiek mondanak.

Az biztos, hogy korán rá lettünk szoktatva arra, hogy ne lébecoljunk meg nem általános iskola szintű volt az oktatás, de ki lehet bírni, ha rendesen van nevelve a gyerek. Pluszban meg sokkal nagyobb tudásanyaggal érkeztünk érettségire, egyetemre. Hát nem is a 8osztályosos az általában, aki még ha fel iv veszik, kibukik 1. félév, 1. év után az egyetemről, mert túl nehéz neki.

Szia!

Én is nyolcosztályosba járok, most voltam 10. osztályos. Nagyon örülök neki, hogy nem maradtam általánosban. Az akkori osztályban már alsóban is elég nagy volt a széthúzás, a piszkálás és a beszólogatás (pedig egyházi suli volt...). Órán rendszeresen unatkoztam, mert a tanár háromszor betűzte a kutya szót annak a gyereknek, aki még harmadikban is küszködött az írással és olvasással. Ráadásul sokat kellett fegyelmezni a rosszalkodókat. Pedig egy extra szuper tanító nénim volt, máig hálás vagyok neki. Próbált engem és a többi jobban teljesítő diákot lekötni, plusz feladatokat adni, sőt versenyekre is felkészített minket.

3.osztályban került szóba, hogy átmenjek egy nyolcosztályosba. Abban az évben pont oda kellett menni egy matekverseny alkalmával, és tetszett a légkör, az épület, az ott tanuló diákok (ők irányítgatták a kisebb versenyzőket a nekik kijelölt termek felé). Szóval otthon áradoztam a helyről, anya pedig utánanézett a sulinak és megkérdezett, hogy szeretnék-e oda járni 5.osztálytól. Én szerettem volna menni, szóval átbeszéltük, hogy ez már egy gimnázium és majd többet kell tanulni, nagyobbak lesznek az elvárások. De mindig szerettem tanulni, úgyhogy ezt csak egy kihívásnak tekintettem.

4. osztályban jártam előkészítőre és otthon is gyakoroltam a felvételire. A felvételi nem volt nehéz, ha a lányod megoldja az előző évek feladatait, akkor szerintem nem lesz gond. A szóbelin viszont nagyon izgultam, de egy nagyon aranyos tanár nénivel volt bent, aki adott 2-3 matek feladatot, amit egyedül kellett megoldanom, majd átbeszéltük a megoldást, rákérdezett a gondolatmenetre. Az egyik feladatot nem sikerült jól megcsinálnom, de azt mondta, hogy nem baj, a gondolatmenet nagyon jó volt. Aztán adott egy rövid szöveget, amit fel kellett olvasnom neki. Ha a felvételinél a lányod is kapna ilyet, akkor ott nagy előnye lesz, hogy sokat olvas. Ezek után jött a beszélgetés, rész. Megkérdezte, hogy melyik suliból jöttem, hogy mi a kedvenc könyvem, hogy szoktam-e tv-t nézni, tudom-e hogy mi szeretnék lenni, stb.

Végül felvettek, méghozzá nagyon jó helyen voltam a ranglistán.

A gimiben úgy kezeltek, mint egy kis felnőtett, sok tanár magázott, stb. Ez engem nagyon büszkévé és magabiztossá tett. Tényleg többet kellett tanulni, de nem haltunk bele. Volt időm játszani, a könyvtárba járni, énekkaros voltam, rajzszakkörre és matekszakkörre is jártam, folytattam a tanulmányi versenyeket, sokat olvastam otthon, úszni is volt időm eljárni. Azoknak, akik azt hiszik, hogy a szüleim galád módon átvittek egy nehéz suliba, majd még jól le is terheltek szakkörökkel, leírnám, hogy ezeket mind én választottam, és mindig szívesen mentem suliba is és szakkörökre is. Végre úgy éreztem, hogy maximumon pöröghetek és nem fognak vissza. Felemelő volt az iskolaváltás.

Aztán ott volt az új közösség. A gólyatáborban is nagyon jó volt a hangulat, a nagyobb diákok segítőkészek és kedvesek voltak, az új osztálytársakkal (és évfolyamtársakkal) is hamar összebarátkoztunk. A suliban aztán rendeződtek a baráti társaságok. De nem volt sosem egymásra fújás, kibeszélés, csúfolódás. Persze nem mindenki legeslegjobb barát, ez természetes, de bárkivel lehet beszélgetni az osztályban.

A tanárok közül csak 1-2 van akit nem szeretünk annyira, a többi segítőkész és kellően szigorú egyszerre.

Most, 10. végére megszereztem a B2-t angolból, franciából (ezt választottam 2. nyelvnek) még nincsen nyelvvizsgám, de nagyjából A2-B1 szinten lehetek. Van ECDL bizonyítványom. Kitűnő tanuló vagyok. Befejeztem az 50 órás közmunkát. Érettségi előkészítőre jártam (és idén is fogok), két fakultációt vettem fel (orvosira készülök).

Szakkörökre járok angolból és infóból, valamint röplabdázok.

Még most is keményen tanulok, de szeretem csinálni. Sőt, szabadidőm is van, amikor általában sorozatot nézek, a kutyámmal foglalkozok, kertészkedek, rajzolok, görkorizok vagy biciklizek. A barátaimmal sokszor megyünk el fagyizni, moziba, vásárolni, vagy csak sétálni és beszélgetni. Természetesen besegítek a háztartásba is, igaz nem csinálok nagy dolgokat, de a saját cuccaimat és a szobámat mindig rendben tartom.

Ezt főleg azoknak írtam, akik szerint a nyolcosztályos kiöli a gyerekből az életkedvet és leterheli őket, valamint nem hagy szabadidőt. Ez nem igaz. Gondolom azoknak akik ezen a véleményen vannak a nagy részük még csak nem is járt nyolcosztályos közelében vagy pedig úgy küldte ilyen intézménybe a gyerekét (esetleg ő maga lett úgy odaküldve), hogy előtte nem mérte fel megfelelően annak a képességeit, személyiségét. A nyolcosztályos egy nagyon jó iskolai rendszer, de tény, hogy nem mindenkinek való.

Kérdező! A leírásodból ítélve, szerintem a te kislányodnak csak a javára válna a gimnázium. Okosnak, értelmesnek látszik, aki szeret tanulni, szereti felfedezni a világot. Az alsós barátságok legtöbbször elmúlnak, mivel változnak a gyerekek, változik az érdeklődésük, a személyiségük. Hidd, el, hogy hiába hagynád végig általánosban a lányodat, a végére nem a mostaniak lennének a legjobb barátai. Vagy ha mégis, annál nehezebb lenne elszakadnia tőlük, a kamaszkor kellősközepén, amikor négyosztályos gimibe megy. Persze ez csak az én véleményem, te ismered a lányodat.

17/L

U.i.: Bocsánat a helyesírási hibákért, de mindjárt át kell adjam a helyet a gépnél, így sietve írtam.