Sokat csalódtam anyumban de mégsem tudom megutálni, és úgy érzem kihasznál. Mit tegyek?

A viszonyunk nem tudom pontosan mikor romlott meg, de amikor kisgyerek voltam (9-10 éves) sokat beszélgettünk, meghallgatott engem, tényleg szerettem vele lenni. Elváltak a szüleim , így már csak anyával és a bátyámmal élek. Apummal nem jó a kapcsolatom az alkoholizmusa miatt. Szóval nem tudom mikor romlott meg a kapcsolatunk, de talán akkor amikor elköltöztünk. Ő depressziós lett, amit megértek, mert apum eléggé lerombolta az én önbizalmamat is, nem hogy anyumét... De nem nagyon akar tenni a dolgaiért, és hiába segítettem neki csomószor, mondtam hogy menjen pszichológushoz, nem érdekelte. Ha odamennék hozzá hogy beszélgessünk, nem reagál semmit, nem kérdez meg engem soha, bármilyen ötletem van csak ideges lesz kiabál. Volt hogy a szemembe is mondta hogy engem kevésbé szeret mint a bátyámat, és nem is akart engem, de ezt üvöltve és flegmán. Én is pszichológushoz jártam, még most is, és volt hogy felvetettem hogy menjünk együtt hogy átbeszéljük a dolgainkat. ( ingyenes egyébként mert még diák vagyok). Aztán arra is nemet mondott. Viszont vannak olyan pillanatok, amikor beszélget velem, és megkérdezi mivan velem, de ezek ilyen évente 2 x vannak. Amikor megbánt bármivel, ami nekem nagyon fáj és sírok 3 napig mert én meg nagyon szeretnék vele jóban lenni, meg hogy meghallgasson, és beszélgessünk, akkor is valahogy megadom magam, és rögtön ugrok ha segítség kell neki. Mert igazából teljesen mind1 hogy segítek neki vagy nem, mert ez a dolog csak engem érdekel, ő ellenne a segítségem nélkül is, én meg szeretem ezeket a pillanatokat amikor együtt vagyunk legalább akkor amikor segítek neki. Viszont közben meg tudom hogy a környezetem lehúz, ahol itt élek, meg ő is lehúz, mert bármennyire akarok neki segíteni, meg tudom hogy depressziós, én nem oldhatom meg helyette a problémáit. A bátyámmal meg persze kivételez. Ha én alszom akkor simán porszívóznak a szobám mellett, vagy hangosan üvöltenek egymásnak, ha a bátyám alszik elmegy a wcre klopfolni és rámszól ha kicsit is erőteljesebben lépek a padlón. A tegnapi napom is egy csalódás volt. Reggel elmentünk volna egy tóra, ami 30 percre van a lakóhelyünktől . Nem azért mentünk volna, mert én akartam, hanem mert ott volt anya legjobb barátnője, és akkor mondta hogy aki akar az jöhet, ezért elhívtam a barátomat is. Arra ébredtem , hogy forog velem a világ , szédülök, hányingerem van, izzadok, nem kapok levegőt. Mondtam anyámnak hogy rosszul vagyok, aztán be is aludt rajta. Nem múlt el, és kértem hogy kísérjen ki a wcre mert hányni fogok, vagy hozzon egy vödröt légyszíves, mert nem tudok odamenni mert elestem amikor próbáltam felállni. Hozott, hánytam, hasmenésem is volt. Már 3-4 órája tartott, amikor a barátom is megérkezett. Mondta hogy pont tegnap hallgatta a rádióban hogy sok ember rosszul van mostanság, és ez lehet hőkimerülés vagy hőgutának a jele is, a hányásom meg a szédülés nem akart elmúlni. Közben anyum veszekedett velem, hogy köszi szépen hogy miattad nem tudok elmenni a tóra, és minek van bekapcsolva a tévé , szóval egyáltalán nem érdekelte hogy vagyok. Mondtam hogy hívjuk fel az ügyeletet mert nem tudom mivan velem, de nem akarta, mert szerinte ez csak egy hiszti majd elmúlik. A barátom felhívta őket, és mondták hogy vigyenek be engem azonnal. Anyám még előtte kitalálta hogy a bátyámnak vesz reggelit és 2 órán át bevásárolt a boltban. Megérkezett, elmentünk a kórházba, de közben neki drága volt a 300 ft-os parkolás ezért cikáztunk és már 2 kmre találtunk csak férőhelyet. A barátom már nagyon ideges volt hogy enyire nem érdekelte anyát az épségem, és mondta hogy álljon meg mi most kiszállunk mert már nagyon rosszul voltam. Kaptam injekciót, attól elmúlt a hányás, kicsit bent tarottak, pár órát, aztán hazamehettem. Anyám egyáltalán nem sajnált, sőt, még ki is volt akadva hogy ilyenért minek kellett bevinnie. Aztán fogta magát és délután elment a tóra a bátyámmal. Szóval igen, általában ennyire figyel rám ... De mégsem tudom haraggal lenni felé, és folyton segítek neki. Magam sem tudom miért. Visszatérve, tudom hogy ez a környezet lehúz, és ha másnál vagyok jobb a kedvem mert ott törődnek velem, ezért fogok elmenni idén koleszba, és budapestre iskolába. A pszichológusom szerint jó választás az hogy messzire kerülök, főleg ha rosszul érzem magam, és szerinte egyre könnyebb lesz a leválás anyukámról, csak ez egy nehéz időszak. El kellene fogadnom hogy ő ilyen, és a saját életemet élni.Ami nem könnyű mert tiniként sok mindenben függők tőle, még akkor is ha diákmunkázom és általában magamnak állom a dolgaimat. Meg egyébként tisztában van azzal is hogy a bátyámmal kivételezik, de mégsem tesz érte hogy változzon. (Ezt így elmondta nekem) Mintha tudna a dolgokról és tud mindenről, de mégsem akarja tudomásul venni. Ha kérdezem hogy ha tudja akkor miért nem változtat, akkor csak tereli a témát. Valaha le fogok válni anyukámról hogy ne essen rosszul amiket csinál és ne sírjak folyton miatta? Köszönöm aki elolvasta ezt a hosszút, ki szerettem volna írni magamból.