Mit csináljak, hogy a szüleim rájöjjenek, az nem rossz, ha lenne egy lakótársam?
Szeptembertől leszek másodéves egyetemista.
Albérletben vagyok, ami havi 130 ezer+ a rezsi, közös költség. Szeretem nagyon ezt a lakást, viszont eléggé a város szélén van. Nem is lakik a lakóparkban túl sok egyetemista, leginkább idősebbek, vagy kisgyerekes szülők. Nekik ugye nem gond, hogy nem központi hely, mert általában autóval járnak, de én nem akarom naponta 5-ször előszedni, ha kell valami, vagy ha be kell mennem a suliba.
Az egyik barátnőmnek az egyetemtől 2 percre van az albija és most a lakótársa kiköltözik, az a szoba üres lesz. A lakás nem a legmodernebb, nem parkosított környezetben van, de van terasz és légkondi, nekem ennyi elég lenne. Felvetettem otthon, hogy esetleg odaköltözhetnék, mert a belvárosban van, nem is lennék egyedül (vizsgaidőszakban azért elég kiborító, hogy kb. senkivel nem érintkezek), nem is kéne majdnem kétszázezret csak a lakhatásomra költeni. De anyáék erről hallani sem akarnak, mert szerintük akkor nem tanulnék, hanem mindig csak buliznék, meg hogy nehéz alkalmazkodni egy másik emberhez... Viszont folyton mondják, hogy milyen sokba vagyok, meg hogy mennyire drága ez a lakás, minek taxizok annyit.
Ismerik amúgy a lányt, szóval nem is egy idegenről van szó.





"PLUSSZ" - ó, istenem, és az ilyen értekezik diplomáról.:DD
Az első hozzászóló tényleg bunkó, ettől viszont te még egy elkényeztetett kis liba vagy, kérdező, a szüleid meg sznob hülyék, akik úgy bánnak veled, mint egy óvodással.:D Ennyire nem tudnak megbízni benned, hogy ha nem a prérin laksz egyedül, akkor majd biztosan nem fogod tudni, mi a dolgod az egyetemen? Kész röhej. Költözz át a barátnődhöz és kész, aztán közöld velük a tényt, ennyi idősen legyen már benned önállóság. Mellesleg kollégiumban lakva doktoráltam le, sőt, még melóztam is időnként a haverjaimmal. Ezt nem a szülőtől való menekülésnek hívják, hanem felnőttkornak.:-)





Ülj le a szüleiddel, és mondd meg, hogy a lakótárssal való együttélés nincs egyenes arányosságban a nemtanulással. Aki tanulni akar az úgyis megtalálja a módját, főleg ha külön szobád is lesz. Attól, hogy nem a barátnőddel laksz, most is járhatnál folyton bulizni, mégsem teszed.
A más emberhez való alkalmazkodás viszont lehet, hogy problémás lesz. Attól függ szerintem, hogy egyke vagy-e. Én például néha nagyon nehezen viselem, hogy folyamatosan otthon vannak a lakótársaim, sosem vagyok egyedül, és sosincs csend. Úgyhogy ezzel azért számolj.
A harmadik dolog pedig az, hogy hiába tetszik anyukádnak annyira az a lakás, nem ő lakik ott. 130 ezer forintért szerintem találni fogsz még jó lakást a későbbiekben is. És mivel nagykorú vagy már, nem kell minden lépésedről engedélyt kérni, ha te elhatároztad, hogy jobban szeretnél a másik albérletben lakni, akkor mondd fel a szerződést, és cuccolj át.





Minek szedjem elő, mikor bulizni megyek?
Az ittas vezetés nem hiszem, hogy jobb, mint a taxi.





A gazdag lány kategória 521. kérdést olvadhatjuk.
A kérdésre: esetleg próbálkozz meg beszélgetni őseiddel- hátha megértik kaffogásodat.










Lehet ciki vagyok, de én ilyenkor úgy irigykedek, hogy bárcsak ennyi lett volna az én gondom.......
Míg Neked ez a problémád, másnak meg az, hogy nem tud mit enni, mégsem "sír" idegeneknek a neten.....
Nem igazán erzem valósnak a gondot. Inkább csak megmutatni, hogy Neked mennyire megy a szekér, de ez mégsem elég ezzel hergelve a jónépet.....
Elnézést ha tevednék.....





Eszem megáll, hogy mindenki itt irigykedik, hogy milyen élete van. Ti nektek is lehetne, ha nem csak irigykednétek, hanem tennétek ellene, de persze könnyebb gyk-n szidni a másikat meg parancsolgatni.
Kérdező! Ülj a szüleiddel és mondd el neki, hogy a tanulást nem fogja akadályozni a bulizás, mert ígyis bármikor elmehetnél bulizni és csak van annyi eszed, hogy egy fontossági sorrendet felállíts.:D Az összeszokás pedig nem hinném, hogy olyan nagy gondot okozni, ha már ígyis barátnők vagytok. 130.000 forintot egy város szélére eső házért tényleg elég nagy lehúzás szerintem. Ha kisebb konfliktusok is alakulnak ki közted és a szüleid között, akkor felhozhatod ezeket a dolgokat és akkor már el is van kerülve a "milyen sokba vagy" szöveg és még a pénztárcájuk is jobban járna.





Aha, szóval azért KELL ott laknod, mert anyukádnak tetszik az a lakás. Akkor mért nem költözik ő oda?
130 ezerért a város szélébe egyáltalán nem éri meg ez az albérlet, bármennyire is próbáljátok magatokkal elhitetni. Példa erre barátnőd, aki az egyetem közelében kevesebbért bérel légkondis, erkélyes lakást.
Dönts már te a magad életéről, mondd meg nekik, hogy oda akarsz menni és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!