Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tegyek apámmal, hogy ne...

Mit tegyek apámmal, hogy ne akarjon uralkodni, és beleszólni az én döntésembe, hogy azzal éljek akivel akarok? Melyiket válasszam?

Figyelt kérdés

Külföldön élünk, nem Magyarországban, apánk egy sikeres jómódú ember. Én 24 éves leszek.

És valahogy apával sose volt meg a közös hang, se velem, se a testvéreimmel nem volt olyan "apatípus". Sosem volt túl kedves és semmi. Sose mondta meg mit csináljunk, mit hogy kell. Azt mondta az Ő felfogása szerint a saját bőrünkön tanuljunk mindent. De másban törődő is volt. Segített jó állást találni, nem kellett könyörögni hogy finanszírozza a tanulásunkat, és sose szabott feltételt.


De nagyon makacs, és mindig nagyon oda volt a társadalmi nívóért, ami szerinte vagyunk. Így bizonyos barátainkat sosem tudott megkedvelni, sőt, nem is akart, akik nem voltak "ezen a szinten" akkor se ha ahhoz képest sikeresek. És mondanom se kell bele akart mindig szólni hogy kikkel randizzunk, járjunk együtt.


És most következik a jelen szituáció:

Megismertem még az első fősulis év alatt, aki ugyan nem kőgazdag, családilag sem, de már akkor második diplomáját csinálta, és nagyon sikeresen, kifejezetten jól keresett. Azt hittem apa örülni fog ha megismeri, bár még mindig nem volt nyitott. De szarkazmus volt minden amit tanúsított felé.

Később mikor már jártunk apa közölte velem, hogy "ide ne merd még egyszer hozni". Mert azt mondta, nem gondolta, hogy annyi eszem van hogy komolyra is fordítom vele a kapcsolatot.

És ezért hónapokig, nem mentünk hozzánk, nem akartam balhét. És apával egyre kevesebbet beszéltem, mert kellemetlen volt amikor Róla kérdezett.

Egy pár hónap után megunta a dolgot, és nem fogta vissza a véleményét, hogy "Hagyjuk ezt a baromságot! Ne csináljam tovább ezt a kapcsolatot, mert nem ilyen pasival kéne lennem!" mondta.

És ekkor közöltem vele, hogy összeköltözünk. Mert szeretem, és normális párkapcsolatra vágyok, nem olyanra ami "mutatós".

Azt mondta akkor többet ne is kerüljek a szeme elé, mert Őt nem fogja elviselni. És hogy választanom kell köztük, "vagy az a csóró jöttment, vagy én" mondta. Jobban mondva üvöltötte. ...


Miért kell ilyen nehéznek lennie egy apa lány kapcsolatnak? Választanom kell köztük? De mindkettőt szeretem, mégis csak az apám, nem fog velem szóba állni ? De a lánya vagyok!


Mit tegyek, hogy ne viselkedjen így?



2017. aug. 4. 14:46
1 2 3
 21/23 anonim ***** válasza:

Tehát ez az ilyen apukáknál, mind kisebbségi komplexusból, és birtoklásvágyból fakad, valójában nagyon énközpontúak, önzőek, és ha megkérdezed ki a legfontosabb, akkor azt válaszolja hogy saját maga. Természetesen a családjának minden anyagi dolgot biztosít, mondhatni védelmezi, őrzi őket. A pénz nagyon fontos szerepet játszik, mint egyfajta pótlék, mert valamit pótol, ami hiányzik de valójában nem tudja pótolni.


Nem te leszel az első, és nem utolsó a világban, akinek a szegény de okos udvarlóját nem fogadják el. :) Meg kell békélned vele, mert egy felnőtt érett embert nem fogsz tudni megváltoztatni. Maximum az illető ha szeret megbékél, vagy sose fog megbékélni. Ha nem szeret, akkor csak saját magát szereti ez van.

2017. dec. 5. 04:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/23 anonim ***** válasza:
90%
Apukádat nem fogod tudni megváltoztatni,de megmondhatod neki,hogy szereted őt,de abba nem szólhat bele,kivel alakítasz ki párkapcsolatot,mert ez ma már nem így működik.
2017. dec. 6. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 anonim ***** válasza:
91%
Sose válaszd aki választásra kényszerit, az ugyanis nem szeret,az őnző..
2018. ápr. 16. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!