Mi a véleményetek arról ha valakit 30 felé is a szülei tartanak el?

Ezt sosem értettem meg. Az én szüleim is nagyon jól keresnek, több jól menő vállalkozásuk és cégrészesedésük van, mégse csinálhattam ilyet(nem mintha akartam volna). Már nyolcaik osztálytól nyaranta egy hónapot dolgoznom kellett náluk, valamint iskolaidőben havonta egy hétvégét.

Cserébe megkaptam mindent amit ésszerű kereteken belül szerettem volna, tanulhattam nyelvet külföldön, egyetemkezdéskor lakást kaptam, és bármit tanulhattam amit szerettem volna.

24 éves korom óta önmagam tartom el, az utolsó két diplomámat magamnak finanszíroztam, se nekik, se nekem nem jut eszünkbe hogy ezt még nekik kéne, és ha ilyen próbálnék lenni biztosan elhordanának a sárga földig.

Úgy látom, ebben az esetben hogy míg a szülők nem állnak a sarkukra, addig a gyerekük ott fog élősködni rajtuk még 50 éves korában is.

Én úgy látom, egy szülőnek addig kötelessége támogatni a gyerekét, míg vagy egy diplomát, vagy egy szakmát nem szerez és dolgozni nem kezd. Persze csak ha a gyerek normális, nem önző és nem várja ezt el.

Nem fog tetszeni a munka alapú társadalmunk alkalmazottakká nevelt tagjainak, de szülőként alap elvárás hogy a gyerekem ne idegen munkahelyért éljen és ne dolgozzon ott hanem a saját életét építse. Kösz de épp elég volt az hogy a szüleimet beverték a TSZ-be egy életre rabszolgának, anyám bele is rokkant. Abba ami nem is az övé. Mi ebben a jó? Mikor biorobotként kezdtem az életem, diplomás szolgaként, apám azt mondta dolgozni a hülye is tud. Ettől kezdve törődtem a saját életemmel és otthon dolgoztam. Ha vissza lehetne pörgetni az időt, nem így tennék hanem egy percet se lennék alkalmazott ha otthon is akad épp elég tennivaló.

Mikor apámat eltemettük (91 év), akkor jutott eszembe hogy milyen értelmetlen volt az élete. Rabszolga volt a TSZ-ben, amit nem is hagyhatott a gyerekeire. Ez aztán felemelő karrier ám. Még szerencse hogy saját gazdasága is volt, amely életmód egy csíra volt a hátrahyagyott utódainak.

Én tettem fel több éve itt kérdést, mert az egyik bátyám ilyen. Undorítónak tartom, mivel ebben éltem, ezzel kellett nap mint nap szembesülnöm, hogy mindenkit cselédnek néz, neki legyen meg minden más meg gürizzen. Mintha neki több joga lett volna dolgokhoz.

Akkor többen írták, hogy majd megváltozik. Nem változott.

Én elköltöztem otthonról, ő meg éli világát, bár nem tudom meddig, mert apám már nyugdíjas, anyám jövőre megy nyugdíjba.

De ő is utazgat, miközben a szüleim szűkölködnek, eladja anyám dolgait stb.

A másik bátyám és én megfogadtuk, hogy nem segítünk neki a büdös életbe.

Azt hogy egy önző élősködő, az ilyenek általában házimunkát sem végeznek, és az anyjukkal mosatnak, főzetnek.

Fú mennyi férfi ismerősöm ilyen.

Biztosan nem ilyenre nevelném, hogy 30 évesen ne tudjon megállni önállóan a lábán. Mert mi lesz, ha pl. a szülőkkel történik valami? Akkor majd 40 évesen kezd el megtanulni dolgokat, amik másoknak már huszonévesen természetesek?

Nem baj, hogy segítik, hogy nem kell akármilyen munkát elvállalnia. De azért valamilyen felelősséget vállaljon az életében, és ne úgy éljen, mint egy tini.

Amíg a szülők tolják lóvéval addig ez így marad.

Az ilyen embereket egy semmirevaló, életképtelen léhűtőnek tartom.

Itt áll 30évesen úgy hogy SEMMIT NEM TUD FELMUTATNI.