Rossz ember vagyok, amiért sosem sírtam anyukám halála miatt? 26/N

Mivel felmerült benned a kérdés, nagy valószínűséggel lelkiismereti kérdést csináltál belőle.

Feltehetően lehet benned valami rossz, amit az igazolhat, hogy megingott a lelkiismereted, ugyan mi másért merült volna fel benned a kérdés?

Van, aki egyszerűen úgy éli meg, hogy már sírni sem tud. Mindamellett, hogy minden nap eszébe jut.

Vannak emberek, akik minden nap kimennek a temetőbe,mert nekik az megnyugvás. Apum temetése után én majdnem egy évig képtelen voltam kimenni. Annyira fájt. Most sem szívesen megyek,pedig már több,mint 3 év eltelt. DE nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Nagyon szerettem.

Kérdező, ha nálad is ez a helyzet, akkor nem vagy rossz ember, csak más, mint amit elvárnak tőled.

Ettől nem vagy rossz ember, mindenki másképp dolgozza fel a gyászt. Mellesleg egy rakás olyan ember van, aki eljátssza a hattyú halálát haláleseteknél mindenféle érzelmi alap nélkül...

Én sem vagyok sírós típus. Számomra a halál nem a vég, hanem egy kapu, csak nem tudjuk, hova. Aztán legfeljebb nincs igazam, de azt úgysem fogom megtudni. Az itt maradóknak meg az élet megy tovább, a gyászt nem kívül kell hordani, az belül van. Anyai nagyanyám kántor. Gyerekkoromban, amikor ő vigyázott rám, és temetésre kellett mennie, és nem tudott másra bízni, akkor vitt magával (egyedül mégsem hagyhatott), elég fiatalon hozzászoktam a halálhoz.