Mit tudnák tenni? Anya hülyét csinál az egesz családból.
Apa nagyon okos ember, de most mégis nagyon bután viselkedik.Anya éveken keresztül csalta, gúnyt űzött belőle, elmondta minden idegennek a titkait. Végre ravettem apát hogy váljon el de most megis ő kér anyától bocsánatot (pedig semmit nem csinált). Össze költözött a szeretőjével anya és apát hívja takarítani meg segíteni berendezni (aki olyan buta hogy megy, mert a szeretője nincs a városba a munkája miatt) Amikor apa épp nem ér rá anya leszidja hogy nem ment segíteni (idiótának nevezni, szemétnek) Ha apa beszél egy nővel akkor is leszidja apát, azt mondja minden nő kva szinte (persze kivéve ő) Engem nem szeret anya, ezért mindig ellenem beszéli apát (ne támogasson, ne adjon nekem penzt) és apa mellette áll mindig. Mit tehetnek? Szörnyű ez a helyzet.
19/L
Hát ebben a helyzetben popcornt leginkább.
Viccen kívül, a szüleim detto ugyanezek. Semmit nem csináltam, felnőtt emberek, megoldják ők maguk.
Nem tehetsz igazából semmit.
Hiába felnőtt emberek ugyanúgy viselkednek mint a kamaszok. Hiába mondod el hogy ez rossz ötlet, csalódás lesz a vége vagy le fogja járatni magát, ugyanúgy szemellenzős marad és csinálja a hülyeséget.
Apukád jó eséllyel egy papucs, anyukád meg gusztustalan ribi sajnos és még büszke is erre.
Majd elrendeződik idővel, te próbálj nem rájuk számítani semmiben és mielőbb önállósodj.
Nem akarok bunkó lenni, de apukád mégsem lehet olyan okos ember, ha ilyen szinten hagyja magát kihasználni és megalázni. Ennyire papucsnak lenni még egy működő kapcsolatban is gáz lenne, nemhogy egy ilyen nővel...
Próbáld meg elrángatni pszichológushoz, valami nagyon mélyen gyökerező problémája lehet, ha ezt csinálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!