Rossz ember vagyok, ha nem szeretem a szüleim?

Úgy tűnik, hogy körülöttem mindenki jó kapcsolatot ápol velük, de én ezt nem tudom átérezni.

Nagyjából egy éve azon kaptam magam, hogy ha a szüleim lépteit hallom közeledni, önkéntelenül azt mantrázom magamban, hogy "kérlek ne gyere ide". Sosem tudom, hogy édesanyám mikor fog kiabálásban kitörni. Próbálok nem okot adni rá, de néha nem sikerül és volt, hogy azért is összevert, mert véletlenül nem vettem fel a telefont, vagy mert túl halkan köszöntem a szomszédnak. Mikor a több éve tartó klinikai depresszióm egy öngyilkossági kíséretben, majd később önbántalmazásban csúcsosodott ki, a szüleim extrán megbüntettek, mert szerintük mindezt zsarolásból csináltam. Gyakran hallottam, hogy önző vagyok, nem érdemlem meg a barátaim, vagy hogy csak simán egy k***rva vagyok, de volt, hogy azért is kiabált velem édesanyám, mert nem akartam elveszteni a szüzességem általános iskolás koromban. Most 18 éves vagyok és még mindig pánikba esek a szex gondolatától. Pár hete kezdtem azon gondolkodni, hogy miért is lehet ez és akkor eszembe jutott, hogy mikor 13 éves voltam, büntetés képpen többször is ott kellett lennem a szüleim mellett miközben szexeltek, később pedig a saját ágyamban is csinálták, hogy "megbotránkoztassanak". Viccesnek tartották.

Tudom, hogy ez nem visz előre, de még mindig dühöt érzek ha erre gondolok.

Persze nyilván én sem vagyok egy tökéletes ember; lusta vagyok, nem beszélek sokat és kapok rossz jegyeket, de a mai napig nem tudom szeretni a szüleim azután, ahogy viselkedtek/viselkednek velem.

Jól esett ezt elmondani valahol...

Szerintetek az embernek mindenképp szeretnie kell azt, aki világra hozta vagy opció a "nem"? Rossz ember az, aki nem szereti a saját anyját vagy apját? Nem akarok rossz ember lenni...