Én elég beszédes ember vagyok, szeretem megbeszélni a problémákat, feleségem viszont inkább magába tartja és oldja meg. Sokszor ez problémát okoz köztünk. Hogyan vegyem rá, hogy beszéljen a gondjairól és ne tartsa magába?

Nálunk éppen fordítva vn ez így..a férjem nem a beszédes fajta..

Ez a kapcsolatunk elején (első pár hőnap volt téma köztünk..

Ő elmondta, hogy rajtam áll el tudom- fogadni.. Lényegesen változni nem fog, mert ilyen a természete (bizonyos témákban beszédes, tehát amit állít az nem feltétlenül igaz, de ő úgy gobdolja)

Eleinte nehé is volt, de egyrészt megszoktam, másreszt tudatosan tanítottam, úgy, hogy ne vegye észre..

Nem akkor faggatom, ha neki van hondja, hanem én minden aprőbbat is megbeszélek vele..

És utána, "olyan jő, hogy ezt ábeszeltük, mar jobb.. És tisztábban látok, stb..

És tenyleg így is erzem látszik rajtam..

Egy idő után döcögve ő is kommunkált velem dolgokat...és látszik rajta, hogy jobb..

Eleinte csak a ng dolgokat, amiből persze reszemről síras volt..akkor arra rágörcsölt., mire megértette, hogyha 2 héttel azelőtt kommunikalunk erről, akkor nem gyülemlik fel így, és nem fajul el a gond, akkor nem lenn sírás belőle.. Azta kevésbé fojtja magába, ha gond van..

Persze jől kommunikálő sosem lesz..

De ezzel már lehet együtt élni..

Bár néha még mindig vannak "hullámvölgyek" nála. De mire a házassságig jutottunk egy átlagnál kicsit lejebb levő kommunikáciős készsége van ;)

Tanulni kell, sokat..

Neki gyerekkorából fakad egyébként, a tesőja beszédes legalább, de ha érzelmemkről, gondről, konfliktusről van szó megkukul..nálunk még a kommunikatívságot is fejleszteni kellett...

Otthon a feleséged családjaban mennyire kommunikálnak egymással a családtagok? Szülők?

Tehát csak egyéni tulajdonsag, vagy nem tanulta meg,bhogy kell egy kcsolatban kommunikálni?

Én hallgatag fajta vagyok és olyan, aki magában tartja a dolgokat. Nem vagyok már mai gyerek, de ez alaptermészetem, változtatni még senki nem tudott rajta.

Írtad, hogy beszédes vagy. Képzeld el fordítva, ha a párod azt kérné tőled, hogy mostantól inkább hallgass, mert az agyára mész az örökös fecsegéseddel.

Nálam az vált be legjobban, ha nem noszogattak. Ami igazán bántott, azt előbb-utóbb elmondtam annak az embernek, akiben bíztam. Csak sok türelem és idő kellett hozzá.

Nem vagy könnyű helyzetben. Ismerős a helyzet , az előző kapcsolatomban voltam így drasztikusabban. Mindig azt mondta a barátnőm amikor azt mondtam,hogy mondja ki a problémáit, hogy ő nem szereti a konfliktust, meg nem akar megbántani engem.

Miközben meg önmagával szemben folyamatos konfliktusban volt Mondtam is neki , hogy semmivel nem jobb ez a maga felé irányuló konfliktus.

Persze hasonlóan mint ahogy írtad Te is , időnként kiborult aztán akkor elég durván fejemhez vágott dolgokat.

Ráadásul ez az egész úgy hatott,hogy ö mennyire szeret,és kímél , nekem meg legyen bűntudatom ,hogy felmerek hozni problémákat, ami okozhat persze némi konfliktust .Amikor szakítottunk akkor hozta fel az összes sérelmét.

Nagyon rosszul esett, és tehetetlenül éreztem magamat.

Valami tanulni valóm bizonyára nekem is lehetett a kapcsolatból, ugyanis jelenlegi kapcsolatomban is nehezen nyílik meg bizonyos dolgokban a barátnőm .Jobb a helyzet mint az előzőben , de azért nem egyszerű.

Olyan mint ha nagyon félnének megélni a "sötét oldalukat", mintha az elve valami nagyon gonosz dolog lenne .Én meg arra gondolok többször, hogy milyen rossznak tarthat ,mert én nem kerülöm mindenáron a konfliktust.

Két dologgal is próbálkoztam.

Az egyik, hogy addig nem hagyom békén amíg el nem mondja hogy mi a gond . Idő, és türelem igényes , de azért be válik. No és ki kel ráncigálnom belőle, rá kel vezetnem , ki kel mondanom,ami szerintem a problémája. Igen ez többször segít, ha én mondom ki először, hogy mi lehet a problémája. No és ha nagyon higgadtan nyugodtan teszem mind ezt.

A másik módszer: kicsit még provokálom is amikor sejtem miről van szó is , hogy magától jusson el addig a pontig amikor már nem tudja magában tartani. Hát ez nem a legjobb módszer, mert nagyon sokáig eltud menni ,és addig szenved ő is meg én is.

Sokat gondolkodtam,én is ,hogy mi lehetne az igazi megoldás. Néha arra gondolok,hogy bizonyos értelemben én is félhetek a konfliktustól? Bár mindig azt mondom,hogy beszéljük meg de ha a párom nagyon elszomorodik ahelyett hogy megnyílna , akkor sokszor azért hajlok én is arra, hogy akkor inkább hagyjuk, aztán én is csak elszomorodom. Mert valahol ez nekem is konfliktus érzelmi konfliktus .Olyan csendes de nagyon is romboló.

Talán ilyenkor sem kellene hagynom, hanem tovább kéne vinni és felvállalni a továbbiakat.

Arra is gondoltam,hogy ha talán nagyobb szeretettel tudnék felé közeledni, ha nem okoznék semmi olyat ami bánthatja, akkor megoldódhatna ez a kérdés. Persze ettől még az ő alap problémája nem biztos hogy megoldódna, no meg , hát egyenlőre nem vagyok egy Jézus.

Van olyan ismerősöm akiből semmilyen módszerrel nem lehet előhozni a problémáját. Viszont időnként önként elmondja .De ha kívülről próbálom erőltetni, kihúzni belőle, annál jobban ellenáll. Tehát nála az a „módszer”, hogy türelemmel kivárja az ember, amikor önként megnyilvánul.

Godlom az nem jutott még eszedbe, hogy talán neked i változni kéne és nema másikat b***ogatni állandóan. Ahogy a 2. válasozló is írta, talán abba gondolj már bele, mit éreznél ha azt mondaná, hogy fogd már be a szád egy időre és ne akarj állandóan mindent megbeszélni.

Tény, hogy egy normális kapcsolat egyik alapvető releme a kommunikáció, de azt is fel kéne érni ésszel, hogy nem mindenki akar állandóan a bajairól beszélni vagy elglaábbis idő kell, míg megemészt magában és átgondolja.

Pl. én is ilyen vagyok, ha rossz napom van, ideges vagyok, rossz dolgok történtek velem, meg tudok őrülni attól, ha valaki azonnal nekikezd a süketelésnek, vigasztal meg osztj a bölcsességeket, mert hogy jaj bezséljünk róla, oldjuk meg. KÖNYRÖGÖM NE. Nem bírom elviselni, iylenkor épp elég egyedül lenni a saját fejemben, nem kell más okoskodása.

Ilyenkor a legjobb, ha békén hagyod, megerősíted benne, hogy ha beszélni akar róla, akkor meghallgatod és kitaláltok valamit, de utána hagyd békén. Ha meg a végén rjatad vezeti le, úgy megmondhatod neki, hogyha időben szólt volna, úgy nem juttok el idáig, igazságtalan a részéről ez, te hagytál időt, ha ő nem élt a lehetőséggel, ne rajtad verje le. Idővel javulni fog. Ha meg nem, hát nem egymáshoz valóak vagytok.

# 4 azzal egyetértek veled, hogy nem mindenkinél szerencsés azonnal lerohanni, és bas.ztatni, hogy mi a baja. Ez tiszta sor.

Viszont az is kibas.zott fárasztó tud lenni, amikor valaki többnyire azzal lezárja, hogy "bocsi én ilyen vagyok " aztán tojik a másikra. Közben meg napokig duzzog magában. De egy szikrányit nem tenne annak érdekében , hogy elkezdené magát megérteni, hogy miért is ilyen , hogy aztán lehessen , kicsit tovább lépni.

Azt nagyon bírom, amikor csak max erre képes valaki , hogy "ilyen vagyok és kész".

1. vagyok..

egyébként én sem vagyok annyira beszédes mint előtte,

hasonultunk egymáshoz

és igen, néha nekem csönben kell lennem, ha azt szeretném, hogy a férjem is jólérezze magát a bőrében

Amúgy megtudom érteni a kérdezőt, mert valóban van olyan aki az istenért el nem mondaná, akár hetek múlva sem hogy mi a baja, csak duzzog, de én is voltam úgy , nem egyszer, hogy egy kis türelmi idő után egyszerűen nem hagytam addig amíg el nem mondta a párom ,hogy mi a gond. Aztán ilyenkor meg is szokott nyugodni. Tehát valakinél valamikor beválik ez a "csesztetés".

Nincs általános recept. Nyilván lehet olyan akivel akár mit csinálsz , ha békén hagyod akkor is csak gyűjtögeti magában a feszkót, aztán majd egyszer robban.