Rossz ember vagyok, ha nem szeretem a szüleimet?

Egyetértek az elsővel, ha vertek, ok nélkül ordibáltak veled, kihasználtak, nem adtak enni, akkor teljesen jogos.

Ha nem vették meg az új telefont amit kinéztél, nem engedtek el 14 évesen bulizni, megkértek, hogy segíts be a ház körül, akkor szemét vagy.

És az számít hogy mások szerint mi vagy? Tényleg számít ez, vagy változtat valamin?

Fog változni egy mákszemnyit is a helyzet ha leírják hogy jaj de szemét vagy? Ettől jobban fogod szeretni őket. Az emberek ferjében van egy normarendszer amibe ha nem férsz bele megmondják a véleményüket. És akkor azzal megváltoztattak? Ilyen esetekben a válaszadók többsége bele van betegedve abba hogy valami lelkiismeretfurdalást kicsikarjon, mert csak így áll helyre az Ő igazságérzetük.

Ha nincs semmi gond, nem bántanak, akkor majd elmúlik. Szerintem tinikorban ezen nagyon sokan átmennek. Én is lázadásként éltem meg egy pár éves időszakot. Igazából nem volt nagyon miért lázadnom, de mégis voltak konfliktusok, szerintem ez a felnőtté válás velejárója.

Meg is lepődök, hogy anno mennyire elegem volt a szüleimből. Most nagyon-nagyon jó kapcsolatunk van már így felnőttként. És nagyon szeretem őket.

Persze tiniként is szerettem őket, csak akkor voltak olyan gondolataim, hogy jó lenne tök egyedül lenni, nélkülük, nem akarom látni őket, nem akarok függeni tőlük.

Egy kínai mondás szerint a bölcsesség nem jár mindig együtt a korral. A kor leggyakraban egyedül jön.

Az az érzésem, nálad is ez valahogy így van.