Erkölcsileg mennyire vagyok elítélhető, ha nem tekintem az életem részének az apámat, s ezáltal albérletbe, vagy akár az utcára is kényszerülhet?
A kérdésemre tudom a választ, de mivel ez egy konfliktusforrás anyám és köztem felteszem a kérdést, hogy megmutathassam neki későbbiekben a válaszokat, amennyiben nem sikerül megegyeznünk a dologban.
Apám volt a családfő, anyám nem dolgozott betegsége miatt. Az apám szélsőséges személyiség volt, aki a saját világában élt. Amit ő mondott, az úgy volt, az úgy volt helyes. Az, hogy ő téved, vagy hibázik, mint opció nem volt.
Kiskoromban még abban a hitben éltem, hogy az alkohol miatt olyan hülye, és szélsőséges, mint amilyen. A péntekek voltak a rémálmaim, mert ekkor volt fizetés, majd három héten keresztül előleg. Részegként sokszor jött haza, ilyenkor vagy nagyon vidám, vagy nagyon agresszív volt. Többször megvert engem, s az anyámat, s volt olyanra is példa, hogy szétvert mindent, de arra is, amikor álmomból pofozott fel. Józanon se volt teljesen százas, a legkisebb dologért is képes volt pofon vágni, mint pl. ha leejtettem a kanalat, vagy villát. Okot mindig talált, de volt olyan, hogy direkt heccelt, mert látta, hogy idegesít vele. Amikor kértem, hogy hagyja abba nem tette, csak folytatta tovább. Aztán felpattantam, kimentem a szobából. Akkor az volt a baj, hogy hogyan is mertem csak úgy őt ott hagyni.
Albérlet után olyan helyre kerültünk, ahol idős embert kellett gondozni cserébe albérleti díj nélkül. Itt már saját szobám volt, akkor aztán kezdődtek a szélsőségek.Apám pornófüggő volt, többször kaptam rajta ahogyan a gépen azt nézte. Nem "játszott" magával, hanem akár órákig nézte. Persze "útban" voltam neki, így mielőtt hazajött gyorsan át kellett mennem a szobámba - ami külön lakrészben volt -, s aztán ha nem ettem, akkor éhen mentem aludni.De olyan is volt, hogy ha elfogyott a vizem, akkor kimentem az utcára, s az utca végén lévő kútból eresztettem vizet.
Ahogy nőttem a verések elmaradtak, s én is kezdtem neki visszaszólni. Anyámat rendszeresen terrorizálta, verte. Jó tanulmányaim ellenére nem mentem egyetemre, főiskolára, hanem a gyorsan lefutó szakmai képzést választottam, hogy minél hamarabb elmehessek dolgozni. Az anyagi függetlenedés után többször mondtam anyámnak dobjuk ki, de nem tette. Mindig az volt az indok, hogy akkor én fogom eltartani? Időközben vásároltunk egy zárt kertet házzal, aminek a tulajdonosa én lettem, azonban az anyám lett a haszonélvező (az ő örökségéből lett vásárolva). Az volt mindenek az eleje, meg a vége, mindkettő oda volt érte. Én nem, mivel én a fővárosba szerettem volna menni, de mivel féltem kettesbe hagyni őket, így erről az álmomról letettem.
Időközben érrendszerű elváltozást találtak az agyi erekben, melyek magas vérnyomás hatására az agyban vérkeringési problémát okoznak, s ezért sokszoros volt az ájulás, rosszullét nálam. Ennek ellenére apám sokszor direkt idegesített, nem hagyott pihenni. Volt, hogy a mentősök kapartak össze a munkahelyem padlójáról, buszról, utcáról. Vagy a rosszullét megérzését érezve az öltözőben, meg a wc-ben bujkáltam, hogy ne vegyék észre a kollégák, hogy baj van, féltve a munkahelyemet.
Időközben az útjaik szétváltak, apám ebben a zárt kertben talált menedéket közös engedéllyel. Anyám letiltotta mindenhonnan, kizárta az életéből miután elvált, s lett másik partnere, s úgy vélekedett, hogy apám ő neki senki, viszont nekem az apám.
Miután elköltözött onnan apám egy nőhöz én nem kerestem társaságát, s anyámmal megbeszélve közöltem vele, hogy mivel tulajdonjoga nincs, s mivel hátam mögött ment ki füvet nyírni elvileg (megbeszéltük, hogy bármit csinál előtte szól), de közben van hol laknia, így nincs ott keresni valója. Napokban ismét felkeresett, hogy szétválnak az útjaik a nővel, mehet-e oda kb. egy hónapra, míg nem talál albérletet. Én igent mondtam feltételek nélkül. Anyám azonban elkezdett lobbizni neki, hogy maradjon ott, csak nem vihet oda senkit, nincs bérleti díj, de cserébe tartsa rendbe. Meg csak ne tegyem ki az utcára (ami nem történt meg), s az indok "mégis az apád".
Szeretném, ha véleményt nyilvánítanátok ezzel a helyzettel kapcsolatban, továbbá az én álláspontomat alapul véve:
A véleményemnek helyet adtam, mivel én úgy látom, hogy a családi szituációban a legnagyobb áldozat én voltam, hiszen anyám felnőtt emberként választotta apámat. Évekig nem tett semmit, amikor ki akartam dobni, nem engedte.
Ők közösen döntöttek a gyerekvállalás mellett, így ők "választottak" engem, s ezzel járó (nem igazán teljesített) felelősséget. Míg én őket "kaptam" úgy, hogy gyerekként rokonok híján a kiszolgáltatott állapotot. Szinte az elviselhetetlenségig megromlott a kapcsolatom apámmal, aki miatt többször voltam rosszul, vitt el a mentő. Mindezek mellett nem mertem itthonról elköltözni, s senkinek nem beszéltem az itthoni dolgokról a szégyenérzet miatt. Soha nem élősködtem rajtuk, ellenben feláldoztam szinte mindent, mert nem mertem külön életet élni.
Azt gondolom engem is bántott, s nekem is jogom van őt kiírni az életemből.
válasza:"Mert nem mindegy, hogy dekkolsz egy szobában, s nem mész sehová, mert már megint vita van itthon, hogy ugrásra készen legyél megvédeni anyádat, "
Ugyan már, hogyan védted meg anyádat, amikor állításod szerint téged is vert az apád? Eddig hol féltél, hol lelekiismeretfurdalásod volt, azért nem mentél a fővárosba, nem értem, miért is akadályozott a távozásban az, hogy az anyád vett neked egy házat - beköltözni azért mégiscsak sikerült...Eszem ágában nincs apádat mentegetni, de ez a féloldalnyi nyaflizás, könnyfacsarónak szánt, de számos helyen megbicsakló történet, az összes töketlenségedért és még a betegségedért is a szüleid hibáztatása nálam kiveri a biztosítékot. Nem áldoztál te föl semmit senkiért, a saját hülyeségednek köszönheted, hogy meg sem próbáltad elérni a céljaidat. Ékes bizonyítéka ennek, hogy most is két kézzel kapaszkodsz a házba, amit állítólag nem is akartál, pedig már régen nem kell "megvédened" senkit semmitől.:D Lehet, hogy a többi, hozzád hasonló lúzert meghatja a nyavalygásod, engem csak felcsesz ez a tömény önsajnálat és mindenért másra mutogatás.
Kedves utolsó!
Felcsesz téged a nyavalygásom? Ugyan kérlek mondd már meg, hogy hol nyavalygok?
A kérdésemet úgy kezdtem, hogy tudom, hogy mi a válasz a kérdésemre, pusztán látni akarom más válaszát is, hogy aztán anyámnak megmutathassam a kérdést. Nyilván, aki volt hasonló szituációban, vagy objektíven akar gondolkozni, az nem hasonló jellegű hozzászólást ír, mint te, aki több olyan valótlansággal is betámad, amit nem is állítottam.
Az, akinek valamilyen szinten van valamilyen érzelme valaki iránt az nem fogja egyedül hagyni azt, akiről tudja, hogy fizikai, verbális erőszak áldozata. Le is írtam a kérdésemben, hogy idővel apám engem már nem bántott, s ahogyan anyagilag függetlenedtem megpróbáltam többször, hogy kirakjam innen, ami nem sikerül. Továbbá azt is leírtam, hogy sem terveim, sem céljaim nincsenek a jelenlegi ingatlannal, amiben jelenleg nem él senki, mivel én és anyám máshol élünk.
Sehol nem írtam azt, hogy szüleim okozták a betegségem, mivel egy fizikai eredetű rendellenességről van szó, amivel kapcsolatban mindkettő fel lett világosítva mit lehet és mit nem. Apámat meg nem érdekelte, s direkt csinált olyan dolgokat, hogy utána rosszul legyek,s majd aztán legyintett, hogy "az egy dolog".
Azt pedig feljebb már leírtam, hogy én voltam, aki ahelyett, hogy elmenekült volna innen, inkább maradtam. Ámbár azt is leírtam, hogy nyilván nem volt mellettem senki, aki irányt mutatott volna, hogy a sajnálatból hozott döntéseim helyett inkább előrelátónak és logikusnak kéne lennem.
De minden bizonnyal igazad van: minden egyes ember, aki ilyen problémával néz szembe, az egy lúzer, ha segíteni próbál a másiknak.
válasza:Teljesen igazat adok neked, átérzem a történeted.
Én egy dolgot nagyon megtanultam, inkább hozzak meg egy kemény döntést, mert utólag már senkitől nem kaphatom vissza se az időmet se a lehetőségeimet, utólag már hiába nyújtom be a számlát, mint ahogy a te történetedből is látszik. Nekem szorongásos betegségem alakult ki hasonló dolgok miatt, mikor már azt hittem nem lehet rosszabb, utólag azt mondom, bárcsak korábban léptem volna ki az adott helyzetből. Ilyen árat nem ér meg semmi, először te magad legyél rendben mert ha "padlóra kerülsz" ott már hiába várod mások segítségét.
Az nem teljesen világos számomra a kérdésedből, hogy ha marad apád akkor az milyen formában okoz neked hátrányt? Azt gondolom, hogy itt mérlegelni kell. Úgyértem jogos, hogy szeretnéd kitenni az életedből, de ha amúgy nem okoz közvetlen problémát azaz nem vele kell élned és elvileg komolyabb hátrányt nem okoz, akkor azért az lenne a helyes ha megbocsálytanál neki és eléldegélhetne. Most lehet nem egyértelmű mit is képviselek. Apád egy paraszt volt, és jogod van elfordulni tőle.
De ha esetleg lejjebb csúszna és utcára kerülne, és úgy halna meg? Szóval ha amúgy nem a te mostani életteredből veszi el a helyet és energiát én azt mondom engedd. Ugyanakkor lehet, hogy egy minimális bérletidíjjon elgondolkoznék, csak úgy a miheztartás végett. Másrészt ha jogilag anyukád a hunyó, akkor meg szerintem rendezzék csak le az egészet egymás között, te meg engedd el a döntés súlyát.
válasza:Miafsztért nem lehetett ezt öt mondatban leirni?
Pl. Apám kötekedett, piált egész életemben, vert, anyám mégis azr akarja, gondoskodjak rola... ennyi, nem kell a kisregény, mert 10/9,9 ember csak beleolvasgat, hisz a rizsa senkit nem érdekel :)
Egyébként felnött ember vagy, költözz el jo messzire és pont.
Hasonlo okok miatt (csak ott mostohám terrorizált, amihez apa lazán asszisztált, mert ott volt a friss punci) 1000km-re élek.
válasza: válasza:"Miafsztért nem lehetett ezt öt mondatban leirni?
Pl. Apám kötekedett, piált egész életemben, vert, anyám mégis azr akarja, gondoskodjak rola... ennyi, nem kell a kisregény, mert 10/9,9 ember csak beleolvasgat, hisz a rizsa senkit nem érdekel :) "
Azért cuncimókus, mert egyrészről nem kötelező elolvasni, másrészről pedig 9,9 ember olyan kérdést tett volna fel nekem, ami benne van a leírásban.
Kedves 15-ös!
Köszönöm az objektív véleményed, tulajdonképpen reméltem, hogy a hozzászólások többsége ilyen lesz, hogy esetleg anyámnak is megmutathassam, hogy az emberek hogyan is vélekednek a jelenlegi helyzetről.
Annak idején, amikor albérletet kerestünk, akkor nagyon jól jött a jelenlegi helyzet, mely szerint egy nagy házba költözünk be, mely több lakrésszel rendelkezik, s cserébe gondoskodunk az itt lévő nyugdíjasról. Anyám öröksége nem lett volna elég egy normális házra, hitel akkor még nem volt opció, így lett belőle zártkert, amely működhet hétvégi házként, illetve átmeneti menedékként, ha innen költözni kellene egyik napról a másikra. Már akkor kijelentettem, hogy azzal nem tervezek semmit, nem akarok ott élni, s kész. A nevemre való íratás többször felkerült, aztán ráhagytam anyámra, aki mindenképpen így akarta. Ugyan nem volt kijelentve, de már akkor is érezhető volt, hogy a tulajdonossá tétel mögött az állt, hogy majd ha valami nem tetszik anyámnak, akkor majd én leszek, aki majd helyreteszi apámat, akivel szemben idővel mentális győzelmet arattam, hogy megmutattam neki: nincs se anyagilag, se fizikailag, se érzelmileg hatalma felettem.
A tervük volt közös, miszerint majd én befejezem: lesz ott áram, víz, egy szép lakóház. Ment is duruzsolás minden évben, de én elengedtem a fülem mellett, azért, mert szüleimnek nem építek, újítok, javítok házat úgy, hogy jogilag alárendelt szerepet töltök be. Mivel anyám eléggé manipulálható, így azt is belekalkulálta, hogy mi van akkor, ha összejön valakivel, aki elcsavarja a fejét, aztán ellenem fordítja. Ezek után lesz egy ház, amiben benne van a pénzem, lakhatóm miegymás, csak a kapun nem tehetem be a lábam (ez nem történt (még) meg). Tehát apám semmilyen adósságot nem tudna csinálni nekem az ott lakással.
A múltat elengedtem, apámmal nem foglalkozom, de az ilyen jellegű konfliktusoknál mindig felböffennek bennem dolgok, hogy emberek miket nem tudnak képzelni magukról, s a körülöttük lévő dolgokról.
Egyik szülőmnek sem engedem, hogy manipuláljon, ha én hozok egy döntést, az úgy van, s megváltoztathatatlan, s magasról teszek más véleményére. Jelenleg is az az anyám problémája, hogy sziklaszilárdan kiállok a döntésem, s a véleményem mellett, s ő ezt nem tudja megváltoztatni.
válasza:Ha nem élsz az adott ingatlanban én a helyedben megengedném neki.
1 fedél alatt viszont biztos nem bírnám vele.
válasza: válasza:Téged nem zavar, hogy mindenki más fontos, és a te boldogságod meg sehol nincs? Minden létező álmodról, sőt, a saját szabad akaratodról is lemondtál egy alkoholista f_sz miatt, akit te valamiért az apádnak nevezel.
Nagyon túlbonyolítod a helyzetedet, pedig csak két lehetőséged van:
1) Továbbra is az apádnak nevezett entitással foglalkozol. Oké, te bele fogsz dögleni (erre nem lehet mást mondani, a te életed sok minden, csak nem emberhez méltó), de legalább az az alkoholista valami a segítségedre lesz benne.
2) Fogod magad és elköltözöl az ország másik felére egyedül (vagy a pároddal, ha van) - fontos, hogy itt magaddal ne vidd az apádat. És akkor felnőtt ember létedre végre nem mindenki más lesz fontos az életedben, hanem te magad. Beteljesítheted a vágyadat, hogy kitanulod azt a szakmát az egyetemen, amit mindig is szerettél volna és élhetsz egy életet, ami emberhez méltó.
Nem kérdés, hogy én melyiket választanám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!