Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A szüleim borzasztó higiéniátl...

A szüleim borzasztó higiéniátlanul élnek, megmondtam nekik, ezen megbántódtak. Jogos volt?

Figyelt kérdés

Minimum 50 galambot tartanak kedvtelésből a házzal szembeni kamra padlásán, ezek az állatok napközben a kamra és a ház között, az udvar felett repkednek, minden csupa galambürülék. Legutóbb látogatásunk alkalmával a párommal kimentünk a kertbe, 2 perc után nyakon pottyantotta egy galamb. Jelenleg 6 macskájuk van, a dolgukat a ház melletti homokos talajba, de az udvar többi részére is végzik, amelyek nem kerülnek eltakarításra, így a galamb mellett az erős macskasz*r szag is megcsapja már azt, aki elhalad a ház előtt.

A konyha egyben a nappali is, itt tartanak egy yorki kutyát, ami ki-be flangál, ahogy csak kedve tartja, az sem baj, ha beviszi a sarat (vagy mást), meghempereg a galamb és macskaürülékes földben/fűben, majd meghempereg bent a konyhában. A csapokból a víz alig folyik kb. 2 éve, fél -háromnegyed óra, mire annyi víz kifolyik a kádba, hogy érdemes legyen beleülni, tusolni képtelenség, mert csak lágyan "pisil" a csap. 1 hónapja láttam, hogy anyukám tiszta vízzel mosogat, de egyébként is ha van mosogatószer 1/3 arányban felhígítja azt a víz javára. A tűzhely mellett konyhai edényben gyűjti a moslékot, amit havi 1-2 alkalommal visz ki, mikor már megpenészesedett, azzal eteti a tyúkokat. Mondanom sem kell, hogy nem szívesen eszem ott, ha nem muszáj. A héten volt a születésnapom és kérdezték, hogy mikor megyünk, hogy felköszöntsenek, és kérdezte, hogy milyen tortát csináljon. Tegnap este küldött egy képet egy tengerimalacról, amit tegnap vettek és a konyhaasztalon tárolják! Kérdeztem, hogy ott fogják-e tartani, mire azt válaszolta, hogy még keresi neki a helyet a konyhában. Később küldött egy képet, akkor meg a konyhaszekrényen volt. Mondanom sem kell, hogy eddig sem ettem náluk, ha nem volt muszáj (ha mégis, akkor rendszeresen hol hajat, hol kutya/macskaszőrt találtam az ételben), próbáltam már rá célozgatni, hogy abszolút nem higiénikus, amit művelnek, de nem vették a lapot. Tegnap elmeséltem a páromnak ezt a tengerimalacos sztorit (egyébként neki odamenni sincs kedve), végül arra jutottunk, hogy ezek után talán egészségesebb lenne, ha vennénk egy tortát, amit elvinnénk a szüleimhez /esetleg elvinnénk őket cukrászdába egy tortára, hisz a szülinapi tortámra mégse mondhatom, hogy bocsánat, nem eszek belőle, mert tele vagyok . Így ma anyukámnak is felvázoltam ezt, persze érdeklődött, hogy miért, mert mindig szokott a gyerekeinek a szülinapjukra tortát csinálni. Nem tudtam tovább kerülgetni a forró kását, így őszintén megmondtam neki, hogy ott szaladgál a konyhában a galambsz*ros kutya, mosogatni nem mosogat rendesen, most ott van az a hörcsög is a konyhaasztalon, nem akarok ilyen tortát enni. Erre anyukám nagyon megsértődött, persze megmagyarázta, hogy apukám engedi ki mindig a kutyát, ő mindig bent tartaná, a hörcsög pedig nem az asztalon van, hanem terráriumban, nem ér hozzá saját lábával az asztalhoz! A mosogatást meg letagadta, szerinte mindig használ mosogatószert.


A legjobban az fáj benne, hogy nekik természetes az, hogy így élnek, hiába mondja nekik bárki, hogy ez erősen fertőzésveszélyes, ők nem látják mi a probléma. A családban senki más nem él így, már a nagymamáim sem mennek el hozzájuk, a nagybátyjámék is mikor ott voltak, inkább le se ültek. Persze a szüleim szerint mi vagyunk finnyásak.

Mit lehetne tenni ilyen esetben? Nem akartam megbántani, kicsit bűntudatom is van amiatt, hogy ilyet mondtam neki, de ez egyszerűen élhetetlen, tényleg már kedvünk sincs odamenni.


2017. ápr. 28. 10:05
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
78%

Pfú, tiszta szívből átérzem ezt, mert nekem meg az anyósom él kb. ilyen életvitellel. A gyereket nem szeretném eltiltani tőle, de nem is szívesen engedném oda. Most még pici, ha megyünk, akkor ott vagyok én is, meg még járni sem tud, de később nem tudom, mi lesz.

Nálatok az a jobb, hogy a saját szüleid életvitelével vannak fenntartásaid, nálunk annyival rosszabb, hogy a párom megengedőbb az anyjával, tartok attól, hogy minden aggodalmam ellenére fogja majd magát, felkapja a gyereket és elviszi arra a szemétdombra.

Ti tudtok úgy dönteni, hogy nem mentek és kész.

2017. ápr. 28. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
84%
te megmondtad, mást nem tudsz tenni. én sem ennék ott, és nem is szívesen lennék ott napokat. majd ha lesz gyereked és nem fogod odavinni, lehet észhez térnek
2017. ápr. 28. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:

Vagy megsértődnek azon is, nem hiszem, hogy megváltoznának, mert ahogy látom a legfőbb probléma az, hogy ők nem látják, hogy nem normális ahogy élnek, tehát szerintük nem szorulnak változtatásra.

Amikor elköltöztem annak sem örültek, pedig akkor is célozgattam rá, hogy én normális körülmények között szeretnék élni. Régen valamivel igényesebbek voltak, ma már az sem probléma nekik, hogy a kinti, utcát, majd a galambürülékes udvart megjárva bemennek a szobába a utcai cipőjükkel, ahol alszanak.

2017. ápr. 28. 10:32
 4/20 anonim ***** válasza:
77%

És betegesek a szüleid? Mert a kérdésedböl az derül ki, hogy semmi bajuk sincs ettöl az életmódtól!


A félreértések elkerülése végett szerintem sem jó, hogy így élnek, de egy egészséges immunrendszerü embernek ennyitöl nem lesz baja, viszont ha folyamatosan mindent patikatisztaságú szinten tartanak, akkor igen, mert a szervezet leszokik a védekezésröl.

2017. ápr. 28. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
74%

Elhiszem, hogy nincs kedvetek odamenni, és nagyon kiábrándító. Főleg, hogy ez nekik "természetes".


DE!

Ez ellen nem tudsz mit tenni, ők már nem fognak semmit változni, csak rosszabb lesz, felnőtt emberek!


Semelyik felnőtt ember nem változik már alapjaiban meg.


Annyit tudsz csinálni, hogy elmész és megpróbálsz hozzá jó arcot vágni. Ennyi. Gondolom nem az év 365 napján vagy ott, annyit meg bőven ki lehet bírni.

2017. ápr. 28. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
68%

Több hasonló emberrel találkoztam már. Mint ha nem értenének a rendcsináláshoz. Ha meg rendet csináltam náluk, akkor még élcelődtek is háthogy kit várok, talán a brit királyi családot. Persze azt válaszoltam hogy nem hanem magamat. Azt tapasztaltam hogy sehogy sem lehet rábeszélni őket a higiénikus életmódra, mert mint ha nem is értenének annak kivitelezéséhez. Olyanról is tudok akiknek amúgy nagyon sok pénzük van, mégis évekig sem fürödnek. (Kb. 5...8 évente csak azért tisztálkodnak meg fürdőszoba nélkül, mert netán orvoshoz kell menniük). De rázzák a rongyot azzal hogy naponta másik új ruhában jelennek meg a faluban, mivel megtehetik. És a házukban döbbenetesen sok ruha gyűlt össze. Meg olyanról is tudok aki kb. 30 éve nem tisztította meg az ablakát, valamint a szobájában kb. 20 zsáknyi üres petpalack gyűlt össze. Ha nem költözött volna el a városunkból akkor felajánlottam volna neki hogy horrorfilmet forgatok a lakásában, Brad Pitt garantáltan munkanélküli lett volna. :))

Meg a sorkatonaságnál találkoztam jó néhány "zombival" akik nem fürödtek pedig ingyen és korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre a meleg víz és szappan. Két olyan is volt aki az 1 év katonaidő alatt nem fürdött és a ruháit sem mosta ki. Nem vágtuk be a zuhanyzó alá mert méterekről bűzlött, ki a fene fogta volna meg.

Szerintem a tisztaság csak igény kérdése, anyagiaktól nem függ. Az az elvem hogy rend a lelke mindennek. Ha katonás rend és tisztaság van az ember lakásában akkor nem csak könnyebb az élet hanem szinte vonzza a gazdagságot és jó egészséget is. Meg a patikatisztaságban tartott házban lelkileg is kiegyensúlyozottabb az ember. A tiszta ház olyan mint egy templom, nyugalmat lehet érezni benne.

2017. ápr. 28. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:

4. Nem mondanám teljesen egészségesnek őket. A szobájuk penészes, dohos, ebből kifolyólag krákognak, köhögnek, persze a kezüket nem rakják a szájuk elé. Na meg múltkor láttam: anyukám orrot fújt, láthatóan hozzáért a taknyos részhez a keze, majd ment megkavarni a levest. A sok állatot tudomásom szerint sosem féreghajtózzák, ebből adódóan szerintem simán lehetnek férgesek, kukacosak is. Ezt például egy egészséges immunrendszerű ember is elkaphatja, ahogy a bolhákat is. Nem egyszer nyomtam már le magamon bolhákat, amik a kutyáról ugráltak át rám, persze szerintük nem bolhás. Egyszer a hasára fordítottam, csak úgy bizonyításképp, hemzsegtek rajta. Ahogy hazaérünk tőlük az az első, hogy tetőtől talpig lefürdünk.


Mikor megismerkedtem a párommal még otthon laktam, 1 év után el akart jönni hozzánk, tovább már nem húzhattam a dolgot, felkészítettem a legrosszabbakra. Próbáltam otthon rendet rakni az egész házba, felporszívóztam, lefertőtlenítettem, amit csak tudtam, mire apám beszólt, hogy milyen úri fiúval jöttem össze, szerinte úgy kell elfogadnia, ahogy vagyok és nem kell mást mutatni.

2017. ápr. 28. 11:05
 8/20 anonim ***** válasza:
17%

Azt a részét nem értem, hogy: ha velük nőttél fel, akkor te is így éltél, neked is ez volt természetes. Ezután pedig jogosan sértettek, hiszen olyasmiben kritizálod őket, ami neked is természetes volt gyerekkorodban.

Másrészről, a te oldalad is érthető. Ha már nem élsz így, akkor jó, hogy nincs kedved ehhez. Magam részéről azt a megoldást választanám, amit magad vettettél fel: vinnék tortát. Többet pedig nem tennék megjegyzést, mert sanszos, hogy ők már nem változnak, ez hiába nem tetszik másoknak.

2017. ápr. 28. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
94%
Jaj hát ez tényleg durva. Anno a volt anyós jelöltem is kb ilyen volt, neki két kutyája volt, bent aludtak a házban azzal nem is lett volna baj de hogy kint rohangáltak a kutyák a sárba, meg a tyúksz---ros, sáros kertben majd bementek a konyhába, felfeküdtek a fotelbe, majd az ágyba... de még ez is elment volna ha felmosta volna a konyhát de ő csak ünnepekre szokta, szóval képzelhetitek mi volt ott. Meg nyalogatta a kutya a kezéről a zsírt mert pl. rántott húst evett, majd evett tovább vígan miután a kutya lenyalta a kezét és fogdosta a húst, a savanyúságot...
2017. ápr. 28. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
97%
Az én anyósjelöltem is hasonló. Wc-zés után sosem mos kezet, éjjel-nappal zabál, de fogatmosni nem láttam még, vasn fogkeféje, de nem tudom mikor használja, ha mindig eszik. Bent cigizik a lakásban éjjel-nappal, amitől asztmás lettem, most a tüdőgondozóba járok, még a hűtőbe is belehamuzik, a zuhanyzóba is, mert ott is szívja zuhanyzás közbe, és az ágyneműmet is kiégette vele, mert ha nem vagyunk ott abarátommal, akkor belefekszik az ágyunkba cigizni. Takarítani én szoktam náluk, mert az asztma miatt már fulladok ott, ha látja, hogy kitakarítottam, akkor megdícsér, h milyen ügyes vagyok és de szép lett, mefogja a nagy cirokseprűz ás lesepri a szőynegről a koszt.... nem ám partfissal, amivel a sarkokat is ki lehetne meg mindent, vagy netán porszívóval, nem. De persze a cica az nem rakhatja fel a mancsát sem az asztalra, mert fúúúj. Pedig őt is én gondolzom, szerintem ezerszer tisztább ott bárminél.
2017. ápr. 28. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!