A baba születése után megbékül? Mit tehetnék, hogy ne legyen ennyire a baba ellen?

Először is hadd gratuláljak, hogy 23 évesen használható diplomád, több nyelvvizsgád, kereseted, munkatapasztalatod és támogató családod van. Ez szép! Helyesen írsz, egész mondatokban fogalmazol, van humorérzéked és még akkor is higgadt maradsz, amikor frusztrált, minősíthetetlen hozzászólásokra válaszolsz. Le a kalappal, nekem nem mindig sikerül a felszínen maradnom! ;) (Egyébként a kérdéshez nem kapcsolódó, esetleg pusztán kötekedést, fröcskölődést tartalmazó vagy éppen trágár hozzászólásokat az adminok bejelentés - behajtanitilos táblácska - alapján törlik.) Lehet, hogy még nem ismered ezt az oldalt, ha csak most regisztráltál, de sajnos sokan szövegértési deficit vagy lustaság miatt nem olvasnak figyelmesen (néha az az érzés keríthet hatalmába, hogy egyáltalán nem is olvasnak), cserébe elég sokan csak frusztrációt levezetni járnak ide és megértés nélkül ontják magukból az ítélkezést és kritizálást, ahogy az itt meg is nyilvánult rögtön. Egyetemes divat lett leminősíteni a kérdezőt, olykor egyenesen leoltják azért, mert kérdezni mer egy ilyen oldalon; de a "hol lehet jó virslit kapni" típusú kérdések hiteltelennek minősítése is egy elterjedt hóbort.

Itt van mindjárt, hogy ha valaki lemond a gyermeke érdekében dolgokról - anyagiakról, karrierről - akkor egy szent, de minimum TERMÉSZETES hozzáállás, ez az élet rendje meg mittudomén, na de amikor Te UGYANEZT teszed - bizonytalan időre felfüggesztve a másoddiploma megszerzését, hogy a babának egészséges, stresszmentes fejlődési környezetet biztosíts és legfontosabb első éveiben maximálisan JELEN legyél - akkor egy megátalkodott, hálátlan, önző mittudoménmi vagy.

Visszatérve, azért külön dicséret és hála (szociálpszichológiai szempontból), hogy a nem ilyen irányú képzettséged ellenére tisztában vagy egészségügyi és fejlődéslélektani fontosságával és elsődleges szempontod, hogy megadd a gyermekednek azt, amire legjobban szüksége van az első időkben. Mennyivel kevesebb frusztrált felnőtt szaladgálna a világban, ha mindenki így szülne!

Az is szuper, hogy fizikailag a legideálisabb korban vállalsz gyereket: egészséges, fiatal anya leszel. Ma, amikor a nők már szinte középkorúan szülnek, ez nagy szó. (Még ha sokszor nem is a karrierizmus, hanem inkább párkapcsolati nehézségek, a férfiak elköteleződéstől, gyerekvállalástól való félelme állnak útjába ennek.) Vagyis nagyon sokat letettél már a társadalmi elvárások asztalára szerintem, a kortársaid többségénél biztos többet, de sok Nálad évtizedekkel idősebb embernél is (elképzelhető, hogy közülük is írtak ide "válaszokat" pszichés kompenzálásképp a saját esetükre). Számomra, aki némi aggódással lesem társadalmunk jövőjét (szakmai szemszögből), komolyan üdítő, hogy ilyen idős korban ennyire éretten és felelősségteljesen mérlegelsz és döntesz.

A válaszadók érzelmi intelligenciájáról az is szomorú képet fest, hogy nem fogják fel, hogy a születendő életet akkor is védeniük kellene, ha magukban elítélik az édesanyát. Ehelyett a hozzászólók szapulnak és hergelnek egy kismamát az utolsó hónapban... humanitás szempontjából sokkal tragikusabb ez, mint nem adni át neki a helyünket a buszon.

A kérdéseddel kapcsolatban felvetek Neked egy szempontot. Az apa-lánya viszony (ennek így utána is nézhetsz a neten, ha még nem tetted) egy eléggé kényes téma. Kellő önreflexió híján az apukák hajlamosak kisajátítani a lányaikat, azt kívánva, hogy kövessék őket nyomdokaikon, legyenek szívesek NEM felnőni, hanem örökké az ő kis "hercegnőjük" maradni. Amit írsz róla - hogy régen jó kapcsolatotok volt, szerette volna, ha ugyanarra az egyetemre mész, ráadásul most sértettnek látszik - ez mind nagyon-nagyon egybevág ezzel a jelenséggel. Amikor kiderült, hogy babát vársz, valószínűleg leesett neki, hogy bárhogy próbált "megtartani", Te mégis felnőttél. Nem a baba, hanem ez neki a tragédia, úgy érezheti, hogy elveszít Téged, de mivel egy ismert pszichológiai jelenségről van szó, vannak róla jó leírások, praktikus ötletek, tanácsok a kezelésére.

Persze valahogy meg kell magyaráznia önmagának ezt a megfoghatatlan érzést, hogy miért haragszik Rád, ezért költhet öntudatlanul ilyen "érveket", amivel Rád tolja a felelősségét. Talán a leírásokból jobban megismerve a jelenséget valahogy rávilágíthatsz erre. Fontos vagy neki, szeret Téged, talán erre fókuszálva tudnál hatni rá, hogy tudatosabban rálásson a témára és észrevegye, hogy ha megfelelően áll hozzá, még egy szorosabb bizalmi kapcsolat is létrejöhet köztetek a babával együtt, de amit most csinál, az mindenkinek rossz, neki is, Neked is, úgyhogy ha tényleg annyira fontos vagy neki, akkor szedje össze magát.;))

Muszáj azonban felvetnem még egy szempontot: a társadalom normális működéséhez fontos az, hogy olyan szakmákat tanuljunk, amiket szeretünk majd végezni az életünk során. Ha szeretjük a munkánkat, nem fogunk idegbajt kapni tőle, nem visszük haza a stresszt, nem roggyan meg az egészségünk idejekorán és nem frusztráljuk szét szeretteink életét ahelyett, hogy inkább támogatnánk és stabil, kiegyensúlyozott érzelmi hátteret biztosítanánk számukra. Egészséges esetben a szülőnek azt kellene vizsgálnia, hogy milyen tevékenységek okoznak örömet a gyerekének, miben tehetséges és afelé kell terelgetnie, akkor is, ha az távol áll a saját szakmájától. Nem pedig elhatározni már a születésekor, hogy milyen egyetemre kell majd járnia, mint a viccben:

- Jaj, milyen aranyos gyerekek! Hány évesek?

- Az orvos kettő, az ügyvéd öt.

Ha az Édesapád nem volt nyitott erre, ha a saját útjára akart erőltetni, ha felnőtt emberként sértődöttet játszik, ahelyett hogy örülne, hogy a lánya egy autonóm személyiség, ha vádaskodik és azt akarja, hogy rosszul érezd magad, mert nem táncolsz (többé) úgy, ahogy ő fütyül - fütyülve arra, hogy árt Neked és árt egy ártatlan kisbabának - a saját unokájának! is ezzel, az valóban "némi" önzőséget sejtet a háttérben.

(Én szubjektíve amúgy a jognak sajnos nem látom túl sok értelmét, bár nyilván nem látok rá kristálytisztán a szakmára. Az egyetemen sok jogászhallgatót ismertem, tényleg irtó sokat magoltak, egyesek kissé bele is zakkantak a dologba, de többségük érdeklődésből, szimpátiából választotta ezt a szakot és ez sokat segített nekik. Emiatt tisztelettel is tekintettem rájuk, hogy látnak fantáziát a dologban, mert az első években tényleg semmi szellemi kihívás nem volt benne, csak az agyatlan magolás. Az izgalmas rész később következett, amikor már használni kellett az agyukat is, ha maradt még. :P De aztán jött a szomorúbb fejezet, amikor végre megszerezték a kisdoktorit, kiderült hogy ezzel még nincsenek igazából sehol se. Nyilván Neked kevesebb nehézséged lenne ilyen szempontból, de hát ha nem is a szíved csücske a szak, így valószínűleg nem is váltanál erre a pályára, akkor? Egy-két új képességgel, mindennapi életben is hasznos szakismerettel ki tudnád egészíteni amit csinálsz vagy ilyesmi.)

Érdemes lenne az ilyen nagy kérdéseknél (vagy inkább közhellyel való dobálózásoknál?) azt is figyelembe venni, hogy általában miket bánnak meg az emberek az életükben. Sokan - akik NEM tanultak - megbánják, hogy nem tanultak. De várjuk el egy diplomás, több nyelven beszélő, munkahelyén helytálló illetőtől, hogy tanuljon még többet, s ítéljük el, hogy csalódást okoz az apukájának, mert így az hiába invesztált bele, hogy csak egy diplomát és hatszáz nyelvvizsgát szerzett? :D

Mellesleg millió beszámoló érhető el olyanoktól, akik visszajöttek a halál torkából vagy ápolóktól, orvosoktól, akik olyan helyeken dolgoznak, amerre gyakran arat a Halál, hogy az emberek az utolsó pillanatokban egyáltalán NEM sajnálkoznak azon, hogy nem dolgoztak eleget, nem kerestek elég pénzt, nem jutottak feljebb a ranglétrán, nem szereztek több diplomát. Ezek helyett olyanokat szoktak csőstül megbánni, hogy nem töltöttek elég időt a családjukkal, azokkal, akiket szeretnek vagy akiknek szükségük lett volna rájuk, nem foglalkoztak a barátaikkal vagy hogy túl sokat dolgoztak, hogy anyagi javakat gyűjtögettek ésatöbbi ésatöbbi. Vagyis ha később is szívesen gondolnánk elégedettséggel az életünkre, tanuljunk nyugodtan más kárán!

A további félreértések eloszlatásának halovány reményében meg összefoglalom a Kérdező pár félremagyarázott adatát:

- a Édesapa az alap- és középfokú oktatás során fizetett neki plusz tanulmányokat (tegye fel a kezét, akinek semmilyen különórája nem volt ebben az időszakban)

- az Édesapja azt akarta, hogy az ő szakját végezze el a kérdező (jog)

- a Kérdező más szakra ment, használható diplomát szerzett, 21 éves kora óta dolgozik, több nyelvvizsgája van

- a Kérdező később elkezdte az Édesapja által erőltetett szakot is

- a Kérdező a saját költségén tervezte elvégezni a 2. (azaz MÁSODIK) szakot, de Édesapja felajánlotta a finanszírozást és ezt K. elfogadta

- Édesapja anyagi bőségben él/élt

Végül még egy kis széljegyzet: én teljes lelki nyugalommal beadnám a gyermekem egy "lepukkant kollégiumba", mert látni az országból mindenhonnan azonos célból (tanulás) összesereglett fiatalokat, velük együtt élni és megtanulni együttműködni: ez nagyon sokat ad ahhoz, hogy egészségesen értékelje majd a saját helyzetét, szerepét az életben, fejlődjenek a szociális/kommunikációs készségei, épüljön a kapcsolati hálója. A tudatosságod azt illetően, mivel szolgálod a gyermek érdekét, jó ha a későbbiekben is megmarad. Ahogy hagyod elesni a játszótéren, hogy megtanulja azt, amit evolúciósan ilyen módon kell megtanulnia, úgy nem félsz kiereszteni őt a világba sem, hogy a korának megfelelő tapasztalatokat megszerezze.

Köszönöm, hogy feltetted a kérdést.

34-35: szerintem a "predesztinál" szóra gondoltál, de még az sem teljesen stimmel ide. :D

Sokféle ember van, nemcsak az ember, aki fagyoskodik, vacog, kuporgat. Vagy akinek a szulei ezt tettek.

Szia.

Elsősorban én is szeretnék gratulálni Nektek a picihez! :)

Átgondoltan cselekedtel, mikor abbahagytad a sulit a terhesseged miatt. Az én apukám biztosan nem várta volna azt tőlem, hogy egy ilyen nehez tantárgyat végezzek miközben állapotos vagyok... Tudom én is, sokan mondják hogy a terhesség nem betegség, hanem egy állapot. De egy gyönyörű szép állapot, (és egyben kicsit nehez is.) amit kikell élvezni, és kihozni belole a maximumot. Gondolok itt pl: ha stresszes vagy, azt nem csak te érzed hanem a babad is. Mindenben osztozkodtok, az én férjem amikor már kiderült hogy terhes vagyok, a pocakomnak mesélt esténként estimeset. :) van egy fontossági sorrend az életben.. Es ha terhes vagy, akkor a gyerek az elso. Ezt megkell értenie apukadnak, meg akkor is, ha nem ad igazat. Ha nem fogadja el, hát nem .. Majd idővel megbekel, próbáld elfogadni ezt az állapotot, neki is idő kell hogy feldolgozza a történteket. Majd ha megszületik a baba, es látja majd, megérinti őt, biztosan másképp látja majd. Jeleskedj anyaként, lássa csak apukád hogy nem csak a szakteruleteden vagy jó, hanem jó anya is vagy! Nem csak az eszed vág ,ez a legszebb eredmény a legjobb eredmény amit elérhetsz az életedben. Szerintem. Legalábbis én jobban értékelnem. Én így látom. Az pedig hogy segítettek téged a szüleid... Én nem is értem, ide az emberek irigykedni járnak?! :D ha én nem kaptam meg azt a segítséget a szüleimtől, mint mások megkapnak, akkor mar azt nekem mélyen elkell itelnem? Mert amire penzt adott neked, nem tudod befejezni mert terhes lettel? Ez nem a vilag legrosszabb dolga! Nem egy rossz dologba vágsz vele, egy baba nem teher, hidd el, lesz idő a gyerek nevelésben ami nehezebb lesz, mint az a diploma amit elvegeztel volna. Kedves válaszolok, most sokkal fontosabb dolga adódott a hölgynek, ezért semmiképp sem szabadna elítélni. Es néhányan úgy tudnak irni/beszelni egy kismamaval... :S az en apukám is segített engem pénzügyileg. Soha nem kiabálta vissza rám, én is fogok a gyerekemnek. Akkor is ha már bőven felnőtt. A lényeg az, hogy legyenek céljai, és én segiteni fogok hogy elérje oket.

Total butasag egeszseges stress nem art a babanak sot igy tanulja meg hogyan kell majd ereznie kesobb.

Terhesseg egy termeszetes allapot nem kell tullihegni.

A legtobb no kulfoldon a szules elott egy ket hettel megy szabadsagra vegig dolgoznak es tanulnak ill tanitanak sportolnak a terehsseg alatt.

Az egyetemet terhessen vegeztem majd par hetes baba mellett vizsgaztam es tartottam eloadast.

Tobb kismama is volt a csoportban a gyakori pisilesen kivul senki nem vette eszre hogy terhes.

Az egyik eloado tanarunk mar fajasokkal a 38 heten meg leadta az anyagot es onnan ment szulni.Gyors komplikaciomentes szulese volt.Nevetve mondt nincs ideje kerdesekre mert szulni fog meg ma.

DE ez ugye kulfold lehet magyar nok puhanyak kenyesebbek el vannak kenyeztetve kevsbe birjak az eletet.

Szerintem is megbékél majd az apukád. Először furcsa azt hallani, hogy aki ennyit tanult, értelmes, stb, annak hirtelen az egész nem fontos már. Lehet, hogy két év után te is azt mondod, hogy mész vissza dolgozni, mert hiányozni fog. Majd meglátod, hogy alakul. Egy gyerek miatt feleslegesnek tűnik 5 évet otthon ülni.

46-os. Annyira bírom ezt a "külfölddel" pedálozást, főleg az ilyen szintű általánosítást. Lehet, hogy ahol te élsz, ott nincs szociális háló, de ettől még máshol van. Hogy mondjak egy példát: Ausztriában 8 héttel a kiirt időpont előtt kötelező abbahagyni a munkát. Nem választás kérdése. Muszáj. Szóval ennyit arról, hogy külföldön mindenki a melóból megy szülni.