A szüleim nem fogadják el hogy introvertált vagyok, mit tegyek?
Nem lehet panasz rám, elég jó tanuló vagyok, ráadásul kedves és segítőkész az emberekkel.
Nincs sok barátom és nem is vagyok eljárós,nekem az a kikapcsolódás ha filmezek, olvasok, jógázok, szóval egyedül vagyok, ezért nagyon szeretem a hétvégéket.
Vagyis csak szeretném, ugyanis a szüleim megkesítik ilyenkor az életemet, jó hangulattal indulok neki, de a végére úgy érzem hogy semmit sem érek. Folyton azzal jönnek hogy mozduljak ki, hogy a barátjuk/munkatársuk lánya is velem egyidős és ide-oda utazgat barátokkal, életvidám és kihasználja a fiatalkorát, mindenfélét csinál. Azt érzékeltetik velem hogy nincs életem.
Pedig annyira boldog vagyok, minden barátom olyan mint én, nagyon jól megvagyunk békésen, és régen nem zavarta a szüleimet hogy ilyen vagyok, most viszont minden egyes hétvégén megkapom és már kezd nagyon betelni a pohár. Hiába mondom nekik hogy én ilyen vagyok, szükségem van a magányra, azt mondják nem létezik olyan hogy "introvertált", csak kifogásként használom. Mit csináljak? Annyira idegesít, mert egyébként szeretem őket csak ne folyton ezzel lennének megakadva.
17/l
Én is introvertált vagyok (bár ha lennének jó programok, szívesen kimozdulnék, de errefelé nem nagyon vannak, arra meg nincs kedvem, hogy elmenjek bulizni, ahol az emberek kb. 90%-a ostoba proli, ráadásul a zene is szar), és egy ideig nekem is mondták a magukét a szüleim. Legtöbbször elengedtem a fülem mellett, aztán megunták és abbahagyták. :D
17/f
Biztos vagyok benne, hogy csak segíteni akarnak, viszont szerintem nem igazán értik ennek a pszichológiáját.
Ha hajlamosak rá, és olyanok, hogy elolvassák, akkor vegyél nekik egy könyvet, ami erről szól, és tanulhatnak belőle. Az a baj, hogy nagyon nehéz ezt átérezni annak, aki nem introvertált, mert mindenhol azt látja, hogy nem ez a "normális".
Azt gondolják, hogy majd 50 évesen fogod bánni, hogy ilyen fiatalon nem mentél sehova, ami igaz is lenne, ha más okból tennéd ezt.
Teljes mértékben át tudom érezni a helyzeted, ennyi idősen nekem is voltak ezzel gondjaim. Fontos, hogy hogyan tálalod a dolgokat. Ha le tudtok ülni komolyan megbeszélni, akkor az sokat tud segíteni. Írj nyugodtan PM-et, ha tudok segíteni valamiben.
De jó dolguk van anyukád munkatársainak a gyerekeinek. :D Én 17 évesen nem utazgattam, max. kimentünk a városligetbe a tó mellé sörözni. :D A mindenfélét csinálás meg a fiatalság kihasználása az szépen megvolt, de rám nem voltak emiatt büszkék... :D :D
Csak nyugi, a szülők ilyenek, akármit csinálsz, bele tudnak kötni. Majd megunják a piszkálódást, főleg, ha elköltözöl otthonról.
Ha meg egyszer mégis úgy gondolod, hogy szeretnél új barátokat találni, új helyekre eljutni, bulizni, hát még bőven van időd rá. Konkrétan amíg tudsz járókeret nélkül menni, addig mehetsz akárhová.
Ülj le a szüleiddel egy komoly beszélgetésre, ha amúgy jóban vagytok, akkor szerintem meg tudtok egyezni.
Figyi, én is introvertált vagyok, enyhe extrovertált beütéssel, megértelek, de az nem derült ki számomra, hogy azért a friss levegőn szeretsz időnként tartózkodni? Mert az egészséges élethez kell ez is, legalább heti egyszer kimozdulni, nyáron kirándulgatni is. Főleg ha jógázol, mellette ez is az egészséges életmód része kell legyen valamilyen szinten.
Csak kiegészítésként említem.
Ha ez rendben van, akkor oké.
A másik ember meg másik ember. Sajnos az van, hogy amíg a szülőknél laksz, főleg amíg kiskorú vagy, kénytelen vagy elviselni a hülyeségeiket. Azt nézd, hogy van miért szeretned őket, tehát h más szempontból meg jó szüleid.
A hülyeségeiket meg oldd meg úgy, hogy magyarázd el nekik, mi a szitu, és hogy amíg neked az eddigi életstílusodra van szükséged, addig nem fogsz a kedvükért megváltozni, hiába szereted őket, mivel önmagunk egyéniségét senki nem veheti el - ezt így mond meg nekik, ha egyszer nem aljas emberek, nem pszichopaták.
Ha csak nyomulnak, ezt egyszer elmondod nekik és kész, onnantól -ahogy írták- egyik füleden be, a másikon ki. Ha egyszer van mit szeretned a szüleiden, akkor ez a hozzáállás elég kell legyen; ha elmebetegek volnának a szüleid, az bonyolultabb taktikát igényelne és egyénre szabottat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!