Mi a véleményetek erről a régi szülői felfogásról?

Minket is így neveltek.

"Az van amit én mondok! Ha nem tetszik, ott az ajtó, tűnés!"

" Az én házamban neked kuss a neved!"

és ehhez hasonló mondatokkal nőttem fel a testvéreimmel együtt.

Mi is kaptunk jó nagy pofonokat, sokszor akkorát, hogy a fal adta a másikat. Igaz mi nem hisztiztünk, nem követelőztünk, és hamar megtanultuk, hogy kinek mi a feladata otthon.

De nem vittük tovább ezt a nevelési módszert. 2 gyermekem van, már felnőttek. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem kaptak büntetést, de csak akkor ha jogos volt. Nagy pofonokat nem kaptak, de kaptak a fenekükre amit a pelenka miatt nem is érezték, csak tudták, hogy anya most mérges. Amikor ovisak lettek, hamar megtanulták, hisztizhetnek órákig, akkor sem lesz az amit akarnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden esetben így volt. Inkább csak olyan eseteknél mint ebéd helyett csokit akarunk enni stb.. Tinédzser korukban már rég nem volt popsira ütés, és hiszti sem. Tudták, hogy ha valamit szeretnének, azt ki kell érdemelni. 16 évesen lányom buliba akart menni, el is engedtük, mert bíztunk benne, és mindig jól tanult, kitakarította a szobáját, vagyis ami a dolga volt, elvégezte, cserébe elmehetett szórakozni.

Nevelni kell a gyerekeket, nem szabad mindent rájuk hagyni, de nem úgy ahogy engem is neveltek.

A legtöbb ember nem neveli úgy a gyerekét amiről saját bőrén tapasztalva tudja, hogy rossz.

46/N

Tekintélyelvű nevelés, torz életszemléletet eredményez(het), amiben az erő dominál. Ebből nőnek ki a diktatúrák.

A gyereket nevelni kell, nem uralkodni felette.

Én is nagyon elítélem ezt a felfogást. A gyereked nem a tulajdonod, de az élete első 2 évtizedében rád van utalva, és ez az, amivel sok szülő visszaél és ebben éli ki a hatalmi vágyait. Mert mondjuk máshol nem megy neki.

Nem a gyerek akart megszületni, hanem a szülő akarta őt, ettől fogva tegye is meg a legtöbbet azért, hogy jó életet és nevelést biztosítson neki.

Apám volt olyan az élete végéig, hogy gyakorlatilag csak tárgyként, munkaerőként tekintett rám.

Alkoholista naplopó volt, az "otthon" volt az ő kis királysága ahol kiélhette agát, ha már az életben sikertelen volt.

Gyerekkoromban, 10-14 évesen már azt hallgattam, hogy belőlem nem lesz senki, nem fogok soha dolgozni, lusta vagyok. Meg folyton megkaptuk hogy "Ez az én házam" "Örülj neki hogy nem a disznóólban kell laknod"

Egyetlen dolog amit elért 30 éve, hogy felépített egy házat, a saját szavaival élve "egyedül". Azt sosem tette hozzá, hogy anyám és a rokonai meg ismerősei jártak oda dolgozni és építették míg apám részegen döglött a kerti fa alatt...

Onnantól a házával volt eltelve. Már általános iskolában feltettem neki és anyámnak a kérdést, hogy normális ember az, aki egy 14 éves GYEREKTŐL azt kérdezi hogy "Neked mikor lesz ilyen nagy házad?" "Na mi van, miért nincs ilyen nagy házad".

Utána meg folyamatosan munkaerő voltam, ha nem ugrottam minden szavára elsőre akkor hallgathattam az ordítozását órákig. Ha átjött 1-1 haverom, akkor szinte felcsillant a szeme hogy "na, dupla munkaerő". És azonnal elkezdett ordibálni hogy menjünk már segíteni, meg konkrétan a barátaimmal akarta felásatni a kertet...

Egyetemen is folyamatosan megkaptam, hogy csak a "f..szomat verem az Ő PÉNZÉN". Hozzá kell tenni hogy soha egy k..va fillérrel nem támogatott, tekintve hogy a segélyt amit kapott azt is elitta.

Néhány havonta néztem csak haza, de akkor azonnal újra "csicska" voltam a szemében, munkaerő. És Azonnal azt nézte, hogy na itt van 2 nap, akkor gyorsan gyorsan gyorsan, sózzunk rá minél több munkát, ne neki kelljen megcsinálni mert fáj a keze fáj a lába. Érdekes ha kocsmába kellett menni, akkor semmije nem fájt.

Halála előtti utolsó "beszélgetésünk" is ilyen volt.

Fél évig haza se néztem, utána anyám unszolására hazamentem pár napra. Első nap apám jött hogy "menjek mert ezt kell csinálni azt kell csinálni". Közöltem vele, hogy éppen dolgom is van, és mondtam hogy 2 óra múlva ráérek. Erre jön fél óra múlva, hogy "Ne pofázzak, menjek mert csinálni kell". Nemet mondtam, erre kikelt magából, vagy ötször becsapta az ajtót, míg ki nem tört az üveg. Majd elkezdett ordítani hogy "Megmondom anyádnak hogy te törted be, úgyis nekem fog hinni, megmondom hogy egy idegbeteg vagy, mi a f..sznak jöttél egyáltalán haza, takarodj a házamból..."

Ahogy egész életében az "Ő háza" volt a mindene, úgy az utolsó szavai is felém az volt hogy "Takarodjak a házából".

Nem a gyerek akart megszületni, hanem a szülő akarta őt, ettől fogva tegye is meg a legtöbbet azért, hogy jó életet és nevelést biztosítson neki.

Hidd el, sok szülő, ha tudta volna milyen kamasz lesz a gyerekéből, inkább meg se szüli. Borzalmas amivé a liberális nevelés tette őket. Bunkók, egocentrikusak és azt hiszik nekik csak jogaik vannak.