Édesanyám miért idéz fel régi emlékeket rólam?
A helyzet bonyolult,és elég nehéz is leírnom.2015.március 17.-én diagnosztizálták anyukámat rákkal.Először vastagbélrákkal,azzal kétszer műtötték,kapott 12 kemoterápiát,akkor még nem volt ilyesmi tünet jellemző.Most,nemrégiben 2016 december 27.-én vittem be a mentővel,mert szédült(már azelőtt is,de hiába mentünk orvosokhoz,és a sürgősségire is!!!!!),és 2017.január 4.-én műtötték agydaganattal.Áttét volt.És maradt egy 7mm-es.A sugár miatt fáj a lába.Én meg 21 éves vagyok,és tanultam valamennyit az egészségügyben.Pláne azóta,mióta a tanultakat gyakorlatban is láttam,tapasztaltam,átéltem,és átérzem.Próbálok segíteni,de egy valami nagyon furcsa nekem,és nem tudom hova tenni,próbálnám a pszichés tüneteket egy folyamathoz kötni,megérteni,hogy mi játszódik le anyukámban.
A betegség elején,amikor még csak érezte,hogy valószínűleg nagy a baj,akkor a ballagási képemet vette elő(a középiskolást),és akarta bekereteztetni.Ezt sohasem akarta,és egészségesen eszébe sem jutott ilyen.Ma meg a régi bélyeggyűjteményemet hozta elő.Érdekes volt,mert ketten ültünk az étkezőbe,és megmutatta,és rendezgettük,és szerettem vele felidézni a régi emlékeket-bár 2005 azaz időszak volt,amit nem szeretek,mert utáltam alsós lenni-.
De tudjátok,nekem ebben valami furcsa.Mintha ez egy pszichés folyamathoz tartozó tünet lenne.Anyukámnál depressziót állapítottak meg,és szed rá Rivotrilt,meg Stimulotont,de ez nem befolyásolja az én véleményemet róla,ő ugyanis a betegsége előtt is elég rossz hangulatban volt nap,mint nap,mert sosem tudott kikapcsolódni,és mert apám alkoholista.
Az a benyomásom,vagy érzésem,hogy aki régi,szép emlékeket idéz fel,az általában két dolog miatt teszi:
1.Hiányzik a régi súlyos problémák nélküli élete,időszaka.
VAGY,ami miatt félek:
2.Hogy esetleg úgy érzi,hogy búcsúznia kell....
Akkor szoktam emlékeket felidézni,szépeket,amikor a múltammal kapcsolatban jó érzéseket akarok felidézni,mert voltak bőven szerencsére.És hiányoznak azok az időszakok.
Hiányzik,amikor még csak azt láttam problémának,hogy "úúristen,vasárnap van,hajat kell mosnom,tanulnom kell,felkell mosnom,jézusom,hogy lesz ez meg pár óra alatt?"-Igen,akkoriban,körülbelül 10-12 éves koromban ilyenek voltak a problémák,meg hogy piszkáltak és elnyomtak.
Ebben az időszakban keresztanyám az,aki folyamatosan azzal a mondatokkal szembesít,hogy:
"Ha anyád meghal..." és ehhez hasonló tervezetek...tudom,furcsa gondolat,de nekik a pénz nagyon is hiányzik...és az,hogy anyám mellett áll,az csak az ő részéről látszat,és semmi más,hogy anyám életébe azt lássa,hogy nem kell félnie.
Én meg itt állok a dolgok előtt értetlenül,hogy mi az,hogy várnak,hogy elmondják az orvosnak,hogy súlyosbodott a tünet?Dolgoznom kell hétfőtől,és nem leszek itthon,mint eddig és félek,hogy mi lesz,ha anyámmal lesz valami?Elvégre...mindig én mentem vele,ha baj volt,és én azonnal tudtam segítséget hívni,mert voltam olyan higgadt,hogy felismerjem a tüneteket.
De csak a testi tünetek felismerésében vagyok ennyire képben,a pszichés tüneteket nem ismerem fel jól...
De mi lehet ez,hogy felidézi a régi emlékeket rólam?Miért van ez?Ez csak arról szól,hogy szerette azokat az időszakokat,és hiányzik neki,amikor kicsi voltam,és ő gondozott?Biztos,hogy fáj neki a leválás ezen időszaka.És sajnos én sem kezelem elég jól ezt a nehéz időszakot,bár töretlenül elég erősnek mutatom magam.És egyedül én hiszem el,hogy ő bizony megfog gyógyulni,mert ezt érzem,nem tehetek róla....és nem érzem magam elfogultnak.Hát most olyan nagy baj ez,hogy valaki igazán hisz és bízik?
21/N
válasza:Én azt tartom valószínűnek, hogy anyukád szembesült a lehetőséggel, hogy meghalhat. Végiggondolja, hogy mit élt át, mondhatni "számvetést tart" arról, hogy mit ért el, mit tett volna másként, mit gondol helyesnek a múltban és mit helytelennek. Mérleget von. Amikor az ember krízisben van, ezt teszi. Nem oktalan lények vagyunk, akik csak élnek bele a világba. Az értelmesebbje megpróbál (több-kevesebb sikerrel) úgy élni, hogy ne kelljen szégyenkeznie, ha visszatekint.
Szerintem ez a helyzet anyukáddal is. A betegsége komoly, teljesen érthető, ha régi emlékeket vesz elő, amik arra emlékeztetik, hogy jó dolgokat tett az életében.
Másrészt te olyan életkorban vagy, amikor az ember leválik a szüleiről, és ez mindkét félnek nehéz. Te szükségét érzed annak, hogy önálló légy, a szüleid (jelen esetben anyukád) pedig viaskodik azzal, hogy a gyereke vagy, 18-20 évig gondoskodott rólad, de most bizonyos szempontból teljesen elszakadsz, önálló leszel. És erre jött a betegsége, ami szintén elbizonytalanítja.
Azt mondom, annyit tehetsz, hogy tudatosítod benne egyrészt azt, hogy segítesz neki, számíthat rád, másrészt azt is, hogy jó szülőként megtanított téged arra, hogy megálld a helyed az életben. Ez pedig nyilván büszkeséggel tölti el.
Azt jól teszed, ha erősnek mutatod magad, csak az a lényeg, hogy ne tűnj érzéketlennek; nem az érzelmekkel van a baj, hanem azzal, ha nincs kontroll felettük. Nem baj az elérzékenyülés, csak szánalmat vagy folyamatos sajnálkozást ne lásson rajtad.
Mondjuk, osztom itt az észt; ki tudja, én mit tennék, szóval vedd úgy, hogy csak írásban gondolkodom.
válasza:Pontosan ugyanezek a gondolatok jutottak eszembe, mint amit az első írt, miközben olvastam a történeted. Tökéletesen összefoglalta. Nincs mit hozzátenni.
Az én anyukám még úgy is nehezen élte meg a felnőtté válásomat, hogy nem volt beteg. Az a bizonytalanság a jövővel kapcsolatban, amit anyukád érezhet csak súlyosbít ezen. Szeretné látni, hogy milyen életed lesz, de ott lóg a feje fölött, a dolog, hogy talán mégsem láthatja. Ilyenkor a régi, boldog emlékekbe kapaszkodik és ki tudja, hogy nem-e játszik el a gondolattal magában, hogy milyen lenne az unokája ballagási fotója. A bizonytalanság a legrosszabb érzés a világon.
válasza:Egyszerű megfogalmazásban elég volt,hogy tanultam anatómiát,illetve pszichológiát.Előbbi jobban ment,utóbbi pedig jobban érdekelt.Számomra a pszichés tünetek felismerése a nehezebb,amint írtam,és a testi tünetek felismerése egyszerűbb.
A probléma abból adódik,hogy a jövőmet valahogy másképp képzelem el,mint ahogy ők.Ő unokát akar,meg férjet nekem.
De én valami egészen másra vágyok-és itt legyen ennyi elég-,hiába az anonimitás.A dolog nem illegális,de sokan megvetnének,ha most leírnám.
Ő ezt nem fogadja el,amire én vágyok,és soha nem is fogja,amit megértek,mert ő egy más időszakban nevelkedett,konzervatív szülők gyermekeként.
Ezt a dolgot jelenleg "jegelem",mert ez a magánéletemet érinti.És először a "karrieremet" szeretném helyretenni.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!