Te milyen büntetéseket kaptál otthon a szüleidtől?

Kislánynak visszafogott, nem feleselős voltam, egyszer viszont bekentem az egyik bútort teljesen popsikrémmel, és büszkén mentem ki Anyámhoz, hogy nézd, mit alkottam! :D

Hát mondanom sem kell, hogy valósággal elképedt (elmesélés alapján :)). Lehettem körülbelül 3 éves. "Büntetés", bár nem igazán éreztem annak gondolom, mivel amúgy nem emlékszem az esetre, hogy nekem kellett letakarítanom, addig nem játszhattam mással.

Később, kamaszkoromban, szüleim válása és Anyám teljes magába fordulása után nagyon szárnyakat eresztettem, mivel Anyám túlzottan összezuhant, sokszor találtam a földön fekve, lehúzott redőnyökkel (10 éves voltam) a válás környékén. Ez tartott kb fél évig. Miután összeszedte magát, már vissza akarta szerezni az édesanyai tekintélyt, parancsolást, ráhatást, de ebbe már nem tudtam beleilleszkedni, így nehéz kamaszkorunk volt 16 éves koromig.

Nálunk a netmegvonással próbált rám hatni, aminek az lett az eredménye, hogy hazudtam neki, titokban neteztem, és mikor teljesen kikapcsoltatta a netet 2 hónap erejéig, nem is beszéltünk egymással egyáltalán. Sok mindent megértettem később, mostanában, hogy mit miért csinált, de ezt a netmegvonást a mai napig nem értem, nem értek vele egyet. Így elérte, hogy hazudjak, tudta is, hogy megteszem. Nyilván azt akarta elérni, hogy tanuljak többet, de természetesen ennek nem az lett az eredménye, hogy tanultam. Helyette elmentem otthonról barátokkal, filmeztem, olvastam, bármi, de nem tanultam csakazértsem. Azt mondja, hogy félt, hogy nem kerülök be jó gimibe, ha nem vagyok kitűnő (nem voltam az, közel sem, mégis jó gimnáziumot végeztem, jelenleg két egyetemi szakom van, és nem is büfészak :)). Ez a félelem így alaptalan volt, de ezt nem tudhatta akkor.

A másik, hogy mindig nagyon korán kellett hazamennem, míg mindenki másnak később. Ezt büntetésnek éltem meg. Jó társaságunk volt, mindig hazakísértük egymást, főleg a srácok a lányokat. Sose volt semmi baj (persze, lehetett volna, ezért nem is bántanám ma már, megértem a félelmét, de akkor büntetésnek éreztem). Mikor lett új párja, ő próbálta rávenni arra Anyám, hogy engedjen tovább, hisz mindig telefonálok, nem csatangolok.

Aztán jött az a korszak, amikor ittasan mentem haza, lány létemre. :D Elég szégyenteljes, ha így visszagondolok, de lázadtam, gondolom. Akkor nagyon megijesztettem, abban a fél évben, de ezekért nem kaptam büntetést, inkább adott enni és lefektetett aludni. Nemrég pont én hoztam őket haza egy munkahelyi összeröffenésről, mert kicsit becsiccsentettek, hát igen, az élet körforgása. :-)

Mindent összevetve, nekem jó gyermekkorom volt. Nem vertek, nem kellett térdelnem. Talán egyszer-kétszer csapott rá a fejemre valami baromság miatt, de az leginkább annak a feszültségnek a levezetése volt, hogy érezte, kezd nem igazán szükségem lenni úgy az Anyára, mint az utat pátyolgató, mindent jobban tudó szülőre, példaképre. De ezt a mai napig látom, tudat alatt fél attól, hogy úgymond "feleslegessé válik", mert felnövök egyszerűen. Magam intézem a dolgaimat, nem otthon élek, stb. Amikor viszont néha együtt vagyunk, vásárolgatunk, és eszembe jut pl, hogy menjünk be a bankba, bejön velem, és helyettem szólal meg és az ügyintéző előtt kezd el becézni, hogy picim, manó, tökmag, stb :D Egy 24 éves nőnek! Értem én, hogy miért van ez, de nagyon bosszantó. Többször kértem is, hogy ezt engedje el. :-)

Büntetéseket? Soha nem büntettek meg. A szüleim nem hittek az ütlegelés, a megfélemlítés, a rossz élmény okozása erejében. Megbeszéltük a dolgokat.

Viszont a pozitív dolgokat folyton megerősítették, jutalmazással, dicsérettel, odafigyeléssel.

Nagyjabol soha nem buntettek, apamnak volt a lelki terror a modszere, de nem csak rajtam, hanem anyamon is, ezert (is) 6 eves koromban elvaltak.

Anyam az elmagyarazas es megbeszeles hive volt mindig, ami mukodott is, mivel ertelmes gyerek voltam es hallgattam anyukamra mindig. (Kamaszkoromban lazadtam rendesen, de akkor is a normalis kereteken belul. En is mentem haza reszegen meg stb, de azert ana vilagomrol tudtam meg na ertitek)

4 e es korban van a dackorszak ugye. Mostmar lehet ilyeneket olvasni, hogy a hiszti az a gyerek szamara egy szornyu erzes, ugy erzi osszedolt korulotte a vilag. Es ez emlekeim szerint igy is van. Erre anyunak az volt a modszere, hogy mindig mondogatta, hogy "hangosabban nem tudod? Na? Ez az meeegy ez!!!" Es ez altalaban addig ment, amig el nem nevettuk magunkat :D

De egyszer nem tudtam bekotni a cipom, pedig elotte mar ment es ugy felhuztam magam, hogy szurnyo bombolesbe kezdtem, mar lilult a fejem. Anyu attol felt, hogy el fogok ajulni, ezert kiprobalt egy modszert, amit a baratnoitol hallott. Na hat ez az volt, hogy fogott ruhastol es bevagott a kadba (persze nem durvan) es a zuhannyal elkezdte ram engedni a hideg vizet. Elvileg ettol meg kellett volna nyugodnom, de elkezdtem meg jobban sirni es kiabalni hogy: Hulye vagy?! Most meg fazok is!!! :Dd

Szoval nalam ez nem jott be, de aztan valahogy csak megnyugodtam.

#15

A hisztivel felhevül a test és az agy. A hideg vizes zuhannyal meg is állhatott volna a szíved, éppen ezért tiltják a hideg vízbe való beleugrást is a strandon. Ez a "módszer" egy orosz rulett, semmi egyéb.