Észre vették a vágásokat kezemen. Mit mondjak nekik?

7 éve vagyok depresszióban... anyukám halála után lettem az. Nincsenek barátaim, barátnőm se volt.

Én is vagdostam magam, de nem azért, hogy mások meglássák, vagy hogy másnak mutogassam.

Amúgy sincs munkám, illetve nem járok emberek közé, vagy ha jártam, sokáig, nagyon sokáig takargattam magamat.

És soha nem fordult meg a fejembe, hogy a lábamat vagdossam. Én is a karomat vágtam össze, igaz először csak kis szaros karcolásokkal, ami tény, nem volt semmi. De csak azért, mert inkább a karom fájjon, mint más dolgok.

Viszont miután tönkre tették egy kapcsolatomat, akkor már valóban kezembe ragadtam a pengét és feldaraboltam a jobb kezem. Bele végig az erekbe. Nem kis sebeket csináltam és a mai napig úgy néz ki a kezem, mint majdnem egy négyzetrácsos füzet.

CSAK ISMÉTELNI TUDOM MAGAM, nem jártam emberek közé, se családhoz, se senkihez. Ha kimentem az utcára, nyáron is pulóverben voltam, még ha hülyének is néztek.

Sokáig szégyelltem a tettem, de rá kellett jönnöm, hogy ezzel már együtt kell élnem, úgy hogy egy idő után már képes voltam ki menni az utcára.

Szóval nyasgen.

Újabban visszajött a divatba ez a kézvagdosás, és megint sok a divatdepis.

Mondd meg neki, hogy most ez a menő, majd kinövöd! Mindenesetre majd nagyon bánni fogod ha felnőtt korodban is megmarad. Feltűnési viszketegség helyett tanulhatnál, olvashatnál, sportolhatnál. Ha egy válást nem tudsz feldolgozni, akkor akár most el is áshatod magad, ennél lesznek jóval nagyobb gondjaid is az életben.

Mit mondjál nekik?

Bármennyire is nehéz, csak is az igazat.

Ezzel megelőzhetsz egy esetlegesen még tovább gyűrűző probléma kört.

(kell ez neked?)

Egyben, nem veszted el a legfontosabbat:

a bizalmat.

Ha kamuzol, csak magad alatt vágod a fát.

Mert ki fog derülni, hogy kamuztál.

(kell ez neked?)

Gondolkozz kicsit távlatokban.

Előzd meg a problémák további gyűrűzését és szabadulj meg. Ess rajta túl, az a legjobb.

Hasonlít a foghúzáshoz.

Mikor belépsz a doktorhoz cidrizel.

Mikor kijössz, - jééé, nem is volt olyan vészes!

Szánalmas, hogy lepontozni tudtok csak.. 26 évesen csináltam amit csináltam, nem 14-15 éves gyerekként.

Mert azt hiszitek, hogy attól, mert talán valahol elvárt dolog lenne, hogy mindenkinek erősnek kellene lennie, nem fogjátok fel, hogy nem mindenki az.

A fiuknak is vannak gondjaik és nem hiszem hogy a lányoknak ennél is nagyobb gondjaik vannak (azt is megértem hogy a lányoka jobban bele elik magukat lelkileg)

Nekem is volt osztály társam próbáltam vele beszélni de nem tudta elmondani ez miért jo....

Lányok ne csináljátok mert ha fiuként ezt látod egy lánynál nagyon rossz érzés hogy vajon ez a lány miért kínozza magát....

16F

Elmondanám, hogy nem azért csináltam, mert más ezt csinálta. Sőt, nem is ismertem olyant. Bár nálunk...

a családomba a mamámnak mellrákja volt, megműtötték, de vissza jött neki és elmesélték, hogy öngyilkos akart lenni. Lement az akkori alsó épületbe, és elvileg magára zárva az ajtót, felkötötte magát. De még időben leszedték.

Szóval ez valami családi szar lehet nálam.

Egyszerűen hiába próbáltam magam lekötni anyám halála után, fájt a hiánya, fájt, hogy egyedül maradtam apámmal, akit nem szerettem és jobb volt megvágni magam, mint hogy szenvedjek.

Le lehet pontozni, de attól még semmit nem jelent ez az egész. Attól még ti is senkik maradtok, mert pontozgattok.

Ez némileg furcsa válasz lesz, de ha észrevették a vágásokat miért nem mondod el nekik, hogy problémád van ? Családi kapcsolatokban elvileg kellene nyitott kommunikáció, azért léteznek családok hogy egymást segítsék a tagok.

Fordulj hozzájuk nyugodtan, és ha úgy érzitek, menjetek szakemberhez is.