Szerintetek önző vagyok?
A szüleim szerint egyre önzőbb vagyok, de én egyáltalán nem így érzem.
Nem vagyunk se gazdagok, se szegényeg, teljesen átlagos családban élek egy testvérrel. Havonta szoktam 10000 forintot kapni, mellé nyáron még akarok diákmunkával pénz keresni, idáig nem adtak normális helyet a korom miatt. Ez a zsebpénz nem valami sok ha azt nézem, hogy több mint a fele kajára megy el, viszont a bérlet nincs benne és néha ha kellene új ruha vagy valami nagyobb dolog és nem tudnám kifizetni ebből akkor megveszik nekem.
Mostanávan talán több mindent kértem, kellettek ruhák (nem az a fajta vagyok aki minden hónapban újat vesz), egy pár könyv, nyelvvizsga pénz és majd jogosítvány pénz nyárra, emellett kis apróságok (pl.dezodor) ha együtt mentünk boltba és nem volt nálam annyi vagy nem lett volna értelme külön fizetni. Persze én is beleadtam/beleadok majd a nagyobb összegekbe, de havi 10000-ből nehéz ezekre összespórolni, és bevallom, a spórolás nem az erősségem.
Nem nagyon szoktam "értelmetlen" dolgokat venni, de ez a fejhallgató nagyon megtetszett és már régóta kerestem egy jót, viszont a szüleim hallani sem akartak róla hogy megvegyem (6000 forint volt), mert nem alapszükséglet és szerintük semmi értelme. Megkaptam hogy milyen önző és telhetetlen vagyok, pedig én aztán nem sok mindent veszek meg csak azért mert tetszik. Egyébként a zsebpénzemből vettem, szóval nem tudom miért ellenezték annyira.
Az osztálytársaim háromnegyede (nem túlzok) kétszer, háromszor annyit költ szórakozásra mint én, minden hónapban Avonos dolgok, ruhák, kiegészítők, szépségszalon, 50 000 forintos hajfejtés, bulik minden hétvégén és még sorolhatnám. Na ők tényleg telhetetlenek, viszont ebbe semmi beleszólásom nincs, ha van pénz rá akkor miért ne költenék.
Szerintetek én önzőnek számítok? Mert ha azt nézem hogy van pénzünk, többet is megengedhetnénk magunknak, akkor szerintem nem nagy dolog hogy néha veszek 1-2 dolgot csak a szórakozás kedvéért. De itthon pont az ellenkezőjét hallom.
Egyébként nem sokáig lesz így, nemsokára nagykorú leszek és lesz saját állásom, ez csak ideiglenes állapot.
Még azt akartam hozzátenni, de azt írtam is fentebb, hogy a spórolás nem az erősségem. Ritkán mérlegelek hogy megvegyek-e valamit vagy túl drága, valamiért sosem volt nagy értéke a pénznek a szememben, de nem is volt baj belőle mert tényleg nem éreztem késztetést rá, hogy szórjam mindenre. Viszont ha megtetszett valami akkor megveszem, mindegy mennyibe kerül.
17/l
Mi szegények voltunk gyerekkoromban, de nekem mindig volt zsebpénzem. Igaz, nem sok, nem tudom, mai viszonylatban mennyi volt, mert akkoriban még nagyon más volt a forint. De a lényeg: a zsebpénzem az enyém volt, ha első nap elvertem, akkor sem szóltak érte, ha összegyűjtögettem, akkor sem. A zsebpénz értelme pont az, hogy egy gyerek megtanulja a pénz kezelni, és tisztába jöjjön a pénz értékével. Ja, és a zsebpénzemből soha nem kellett kaját, vagy tisztálkodási szereket vennem.
A kérdésre visszatérve, nem gondolom, hogy azért lennél önző, mert a zsebpénzedet magadra költöd.
"50 000 forintos hajfejtés"
:O Ilyet hol?
Köszi a válszt:)
Pedig van ilyen, sőt, szerintem még drágább is. Ennek a lánynak viszont nem egy festés volt ennyi hanem kettő, mert az előző nem úgy sült el ahogy akarta, csak azért írtam 50 000-nek, mert egy hónapon belül dobott ki ennyit érte. És ő még nem is a "gazdag" rétegbe tartozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!