Hogy számolnál el a lelkiismereteddel, ha közvetve hozzájárulnál az édesanyád halálához?

Nézd, nem mondom 100%-ra, hogy édesanyád direkt szimulál, mert minden eset más és lehet ő tényleg komoly beteg - de ne legyen.

Mi viszont pontosan ugyanebben a helyzetben voltunk, amikor a párom 24 évesen elköltözött otthonról.

Az anyja kéthetente feküdt a kórházban "szívritmuszavarral", zokogva hívogatta minden nap, hogy ott fog meghalni, és meg sem látogatja... emellett sokasodtak a gyógyszerek a pulton, lassan már tényleg minden problémája lett.

A párom persze loholt mindig a kedvére tenni, egészen addig, míg az orvos az orra előtt nem közölte anyóssal, hogy semmi baja nincs a szívének, és legyen szíves, ne menjen többször!!!

A háziorvos jó ismerőse, őt könnyen megvezette, persze hogy utalta be mindig a kórházba, közben meg az égvilágon semmi baja nem volt, némi stressztünetet kivéve.

Magának okozta a problémát a hisztijével.

Szép lassan elmaradt a többi gyógyszer is. Most épp nyugtatókon él, és lám, kutya baja egy kis visszéren kívül, de az meg a korral, és a mozgáshiánnyal kézenfogva jár, biztos, hogy nem mi voltunk az oka :)

Nézd, nagyon gyanús, hogy anyukád azóta van szegény ilyen rosszul, hogy el akarsz költözni. 45 évesen épp ideje már, menj csak. A háziorvosa azért nem tud mit kezdeni vele, mert semmi baja, ahogy az én anyósomnak sem volt.

Egy igazi szívbeteget kezelnek, gyógyszerrel, pacemakerrel, nem csak várják, hogy mikor hal meg, úgy gey hónapon belül...

Majd ha hozzászokik, hogy nem vagy ott, rögtön jobban lesz.

Eszedbe ne jusson maradni.

Akkor is meghalhat, ha maradsz, és akkor is élhet, még 10 évig, ha elmész.

Én ápoltam a haldokló apósom, anyósom, szóval nem az szól belőlem, hogy ne foglalkozzunk a betegekkel.

De egy otthon lakó 45 éves nem gyógyszer a szívbetegségre.