Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ti mit csinálnátok? Engedjem...

Ti mit csinálnátok? Engedjem vagy ne?

Figyelt kérdés
Elég hosszú a történetünk, próbálom a lényeget kiemelni, mert mostanság ismét nyomaszt a téma. VAn egy lassan 9 éves kisfiam, nem a vér szerinti apjával nevelem, megházasodtam, lett egy közös gyerekünk is, harmonikus, normális az életünk. A érjem 4 éves kora óta neveli a fiamat, őt is nevelőapa nevelte, nagyjából ismeri az érzéseit a gyereknek ezzel a helyzettel kapcsolatban, Sok gond jött mióta kialalkult a helyzet, eleinte én vittem minden 2. héten az apjához hogy láthassa, majd jött ő mert már elvárta, hogy minden szabadidőmet erre fordítsam, akkor mikor neki megfelel, és ott ahol neki jó. Igaz ezt el sem kellett volna kezdenem, mert ha érdekli akkor ő is hozhat ugyanannyi áldozatot mint én (időt és pénzt tekintve). Ezt elmondtam neki, tudomásul vette amennyire tőle tellett, jött ő, az anyjától kért pénzen, hol időben, hol nem. Hol lemondta, hol megjelent, gyakran késett, volt hogy este fél 10kor jött a délelőtt helyett. Mindig nyilvános helyen találkoztunk, mert félek tőle, engem bántott, drogos és alkoholista, de viszonylag tartotta magát abban a fél napban mikor látta a gyereket, beszélt vele, ilyesmi. De mikor elkezdett rosszabb lenni a helyzet -tudnám ragozni, de nem teszem- bűncselekmények, öngyilkossági kísérletek, pszichiátria, folyamatos drogozás, azt mondtam nem láthatja és nem beszélhet vele, míg orvosi papírral nem bizonyítja, hogy tiszta. Ha annyira szereti ahogy mondja, akkor hajrá. Azóta gondnokság alá helyezték, paranoid skizofrénia miatt, most épp börtönben van, amúgy hajléktalan Bp-n. Az anyja ruházza, pénzeli, vele tartjuk a kapcsolatot, a körülményekhez képest nagyon normális nagymama. Tőle tudom, hogy mindig emlegeti a gyereket, látni akarja, néha agresszívan néha normálisan közli a véleményét, és az anyját piszkálja, hogy intézkedjen hogy láthassa a gyereket. Én neki is elmondtam, hogy mi a helyzet és miért nem, de nem érti meg vagy nem tudom, nem hagyja az anyját békén. Ami miatt ez megint téma nálam, hogy a gyereken úgy látom érdekelné, hogy milyen is ez az ember, kíváncsi... tiltani nem tiltom, megfogadtam ha ő kéri megyünk újra. Egy ilyen cinkes alakhoz te elvinnéd a gyerekedet? HIába az apja én nagyon féltem, a leki részétől is és amúgy is. Féltem nagyon... mit csináljak? Ha van még érdésetek a történethez válaszolok kommentben. Köszi, ha elolvassátok!
2017. jan. 13. 20:33
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

Bocsanat, lassan 9, szsoval meg biztosabb, hogy nem vinnem be a bortonbe. Sot, meg tul gyerek is hozza, hogy a dontest o hozza meg.

Amugy engem bevittek mint gyereket, 11 eves voltam, egy noi bortonbe latogatni. Mindig szemem elott van. Habar nem viselt meg tul, de nem gondolok ra nagy eloszeretettel.

2017. jan. 14. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!