Veletek közölték a szüleitek, hogy a testvéreteket jobban szeretik?

Meg tudom érteni, ha ne adj isten egy szülő, akarata ellenére nem tudja egyformán szeretni a gyerekeit pedig mindegyiket önmagukért imádja; de csak akkor, ha nem kivételezik. Viszont azt elítélem, hogy egy szülő csak azért szereti jobban a másik gyerekét, mert ő a szebb, az okosabb, a legidősebb vagy a legkisebb.... ez a helyzet pedig kivételezésekkel társul.

Mi ketten voltunk testvérek és mindig a nővérem volt a kedvenc. A külsőmmel kapcsolatban nem panaszkodhatok, de a nővérem szebb volt. Igaz, okosnak nem mondanám, de nem volt buta. Anyám, apám és az anyai ági nagyszüleim rajongtak érte, én mindig csak HARMADLAGOS voltam. Előbb a nővérem, majd a szülei és csak utána jöttem én. Egyedül az apai ági nagymamám szeretett igazán, de 14 éves voltam, mikor meghalt. A nővérem pedig 24 évesen egy autóbalesetben vesztette életét, ennek már 3 éve. Amikor megtudtam, hogy meghalt, a megkönnyebbülésen kívül semmi mást nem éreztem, sőt még lelkiismeret furdalásom se volt emiatt. Tulajdonképpen egyáltalán nem szerettem. A szüleim 2 évesen lepasszoltak az apai ági nagyimnak (aki egyébként gyűlölte anyámat) és ők pedig hármasban elmentek nyaralni, és ez ment 10 éves koromig. A nővérem közben élvezte a szüleim által nyújtott kényelmet. Amíg ő sorozatban kapta a szebbnél szebb ruhákat, addig engem csak kötelességből tartottak el és "szerettek". A szülinapjaim 15 éves koromig abból álltak, hogy kaptam egy tortát meg egy apróságot, aminek sok értelme nem volt, majd egy idő után a szülinapom is megszűnt. Karácsonykor pedig egy két ruhadarabot kaptam, amíg a nővéremet számítógéppel, telefonnal, TV-vel, Hi-fivel, szép ruhákkal.....halmozták el. Egyedül a nagyim gondolt rám. Hétvégente a nővérem azt csinálhatott amit akart, nekem pedig folyton a házimunkában kellett segíteni. De a nővérem iránti gyűlöletemet még jobban fokozta az, hogy gyakran visszaélt a helyzetével. Valami rosszat csinált, akkor mindig rám kente és a szüleink hittek neki, engem pedig megbüntettek. Egy csöppnyi együttérzés nem volt benne velem kapcsolatban. Igaz, én gyakran kiálltam magamért és szókimondó is voltam, de csak akkor, amikor már nem bírtan uralkodni magamon. 12 évesen megkérdeztem a szüleimtől, hogy engem miért nem szeretnek, erre ők csak nevetve válaszolták, hogy: "erős a képzeleted" - erre én könnyes szemmel a szobámba mentem és fél napig ki se jöttem onnan. Közben ők nyugodtan megebédeltek, megvacsoráztak és még nem is szóltak nekem, hogy evésidő van.

A nővérem, mikor gimnazista lett nagyon megváltozott. Heti szinten eljárt a barátaival bulizni, aminek az lett a következménye, hogy egyszer évet kellett ismételnie, mert megbukott történelemből. A szüleink még ennek ellenére se voltak vele szigorúak. Végül 17 évesen teherbe esett. Itt azért apámnál kihúzta a gyufát, anyám is ideges volt, de próbálta leplezni. A nővérem valamennyire megbánta a dolgot, de engem leginkább az döbbentett meg, hogy az abortusz után vígan élte a kicsapongó életét.

A helyzetemben csak annyi jó volt, hogy a szüleink értem sose aggódtak, azaz én is majdnem azt csinálhattam, amit akartam.

Végül 24 évesen meghalt a nővérem. A szüleim összeomlottak, főleg az anyám. Apám rászokott az alkoholra, majd kirúgták a munkahelyéről, mert részegen ment be, két év után pedig elváltak a szüleim. A nővérem temetésére nem mentem el. Akkor hiányoltak a szüleim először valamiről. Anyám FÖLKERESETT és megkérdezte, hogy miért nem jöttem. Erre én monologizálva kifejtettem az álláspontomat, anyám pedig felpofozott és leordibálta a fejemet. Én pedig megmondtam, hogy az életbe nem akarom látni őt az apámmal együtt.

A válás után anyám újfent fölkeresett és azzal a szándékkal jött, hogy helyre szeretné hozni a kapcsolatunkat, de én végig se hallgattam. Meg mondtam neki, hogy:"ott volt az egész gyerekkorom"- majd otthagytam. Azóta eltelt egy év és minden hónapban keres, de én mindig elutasítom. Legutoljára sírva könyörgött, hogy fogadjam vissza. Ha a nővérem még mindig élne, akkor le se szarna. Próbált megölelni, de én ellöktem magamtól. Megpróbált érzelmileg is zsarolni, de nem hatott meg. Az igazság az, hogy élvezem, ahogyan szenved, de nem azért nem békülök vele, mert azt szeretném, hogy szenvedjen, hanem azért, mert tudom, hogy az egyedülléttől való félelme miatt engem akar egy támasznak használni. Tulajdonképpen nem is az anyám, csak egy nő, aki a világra hozott.