Hogy mondjam el a szüleimnek, hogy egy ilyen fiúba vagyok szerelmes?

Azt nem kifogásolnám, hogy ilyen fiúval járj. De azt már nem helyeselném, hogy azért akarsz dolgozni, hogy segítsd a műtétjét. Jelentős összeget nem tudnál összegyűjteni, és talán neked is kell majd pénz, ha tovább akarsz tanulni.

Tudnám hogy jó ember lett belöle ha szeretitek egy mást miért ne semmi akadája.

Mennyi pénz kéne? És mennyire biztos, hogy ha összegyűlne, akkor kiszállhatna a székből?

Azert egy szulo maskepp latja mint egy kulso szemlelo. Nyilvan a szulok szamara nem lesz orom azt megtudni, h a lanyuk tudatosan egy terhet vesz magara

Az értékrendjüktől függ.

Az addig rendben van, hogy szerelem, az ellen úgysem lehet tenni semmit, azt át kell élni. De kezdjél akkor döntésképesen, felnőtt módra gondolkodni és átélni az eljövendő lehetőségeket. A nőkben a gondozási ösztön esetenként olyan mértékben túlteng, hogy a különböző érzelmeket összemossa és a segítőkészség (mondhatni az anyai ösztön kiélése), a gyengédség sokszor ugyanolyan mértékű oxitocin hormon felszabadulást okoz, mint ami szerelem esetén következik be és az ezt átélő személy az egészet szerelemként, szexuális vágyakozásként éli át. Ez csak azért veszélyes, mert a "gondozott" ugyan rendkívül hálás, de ez nem feltétlenül okoz nála hasonló érzéseket és a felemás kapcsolatok egy idő után zátonyra futnak. A leírt helyzetben a dolgok fizikai lebonyolításának gondja is mind rád hárulna és mivel még nem éltetek igazán semmit sem az életből, a te életedből biztosan kimaradnak majd olyanok, amelyek átélésére te fizikailag képes lennél, de mégis válaszúthoz fogsz érkezni, amikor is nem feltétlenül a saját utadat választod majd. Én is ismertem olyan erősen mozgáskorlátozott férfit, akit egymás után szántak meg a nők és a genetikailag hordozott betegségét átadta az összes megszületett leánygyerekének (akik majd továbbadják a jó esetben élve születő fiúgyerekeiknek).