Párom agresszív, kiabál velem és mindentől túl félt, amióta terhes vagyok. Szerintetek elmúlik majd nála? Bővebben, lent.
A szakembernek a szava az érvadó! Ezt írtam, s nem azt amit te írsz. Kíváncsi leszek, hogy az ő véleménye mennyire lesz összeegyeztethető az itt lévő emberek 90%-nak a véleményével. Fel fogom amit írsz/írtok teljes mértékben csak szerintem ennyi információból nem lehet leírni egy embert. Aki meg ennyiből leírja, az a felelőtlen. A gyereknek jó élete lesz, mert vannak jó akaróink is. Én ha jól emlékszem az elején leírtam, hogy nem is gondoltunk s nekem se fordult meg a fejemben az hogy elvetessem a gyerekemet. És már 16 éves korom óta együtt vagyunk előtte nem viselkedett így, már 3x leírtam de úgy látszik ezt meg ti nem fogjátok fel. Nem erre a reakcióra számítottam mert mielőtt én ha ítélnék kérdeznék. Például ezen kívül nem történt más megváltoztató dolog az apa életében? De! Új munkahelye lett illetve elhunyt apukája. Szerintem ezek mérvadó dolgok egy ember életében, nem kell rögtön lemocskolni mindenkit.
Abban kértem volna segítséget, hogy az események után valami megoldás ami oldaná ezt a feszültséget. De inkább hagyjuk. Köszönöm a segítséget..
Majd amikor a szakember is aláírja, amit mi írtunk, úgyis találsz majd kifogást, amivel a roh@dék párocskádat tudod mentegetni (mellesleg semmi nem jogosítja fel az ilyen viselkedésre, családtag elvesztése sem, az új munkahely pedig pláne nem, szóval ezzel nagyon mellélőttél, ha azt hiszed, bármit enyhít a dolgon), szóval tényleg kár beléd a szó.
A gyereknek jó élete lesz.. Iiigen, hogyne. Egy kontrollmániás, agresszív apa és egy szobanövény intellektusával és akaraterejével rendelkező anya mellett biztosan kiegyensúlyozott felnőtt lesz belőle, mint ahogy rengeteg példa is mutatja.. És milyen bámulatos párkapcsolati mintákat fog tanulni! Pfff.. Sok boldogságot.
" Kíváncsi leszek, hogy az ő véleménye mennyire lesz összeegyeztethető az itt lévő emberek 90%-nak a véleményével."
Borítékolom, hogy hasonló lesz, de akkor kitalálod, hogy nem jó szakember, meg ő nem tudhatja, milyen jó ember is as párod.
Aki ilyen dolgokat mer leírni, egy várandós kismamának, azt az embert küldeném el elsőnek pszichológushoz, mert nem normális. Inkább maradj csendben, mert fogalmad sincs róla, hogy mekkora őszinte szeretettel várjuk ezt a gyermeket. Fogalmad sincsen arról, hogy ez a gyermek mennyire jó igényes szerető közegbe fog kerülni. Valószínűleg te nem vagy szülő, mert akkor tudnád hogy egy anya mindent feláldoz a gyermekéért.
Be fogom küldeni nektek a szakember véleményét, és ha nekem ad igazat akkor akik ezt a nagycsomó mocskot leírták mind ostobák és ülhetnek a pszichológushoz..
Viszont ha nektek lesz igazatok, s a szakorvos is azt javasolja hogy hagyjam el a páromat, akkor elfogom hagyni, a gyerek érdekében s sajnálom kedves válaszoló több variáció nincsen, és ez a gyermek boldogan fog felnőni... nem fog összejönni a sajnálkozásod és a rossz akaratod
Igen, volt hasonló esetem. Mármint nem nekem, én csupán önkéntes segítő vagyok rehabos gyerekekhez járunk nevelőszülőkhöz és lakásotthonokba kutyadoktorokkal.
Kisfiú most 7-8 éves, anyukának nem voltak rokonai, apuka terrorizálta, bezárta, végül már verte a gyerek előtt, anyuka védte, nem kért segítséget. Gyereket kiemelték, anyuka öngyilkos lett. Hogy ezért-e azt nem tudom, de már bent volt a gyerek. Apuka nem látogatja, csak nagymama. A pasast egyszer sem tudták elítélni, mert a spiné mindig kimosdatta. Pletykálják, hogy talán nem öngyilkosság, de sosem fog kiderülni, minden esetre anyukát tette felelőssé a gyerek miatt is. A csajt ismertem úgy látásból, férjemmel egy évfolyamra járt. Onnan tudom ki kicsoda ebben a "remek" történetben. Nem tudom honnan akasztjátok le ezeket a kiváló családapának valókat? Milyen szakemberre gondoltál amúgy? És gondolod el fog menni egy "szakemberhez"? Majd számolj be, ha előadtad neki, kíváncsi vagyok mit reagált a szakemberes felvetésedre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!