Hogyan értethetnénk meg végre a szüleimmel/nagyszüleimmel, hogy nekünk tökéletes, ahol élünk?

Egy évvel ezelőtt a város külterületén a párom vásárolt egy hitelmentes, kétszobás családi házat, b35-ös téglából épült, beépített kandallóval 3 millióért. Annyit javítottunk rajta, hogy festettünk és elkezdtük lecserélgetni párom régi bútorait. Egy másik ház, egy kert és egy lejtős udvar is tartozik hozzá. Az utcánkban 2 házzal arrébb lakik egy szomszédunk ill az utca végében. Mellettünk csak nyáron szoktak kijönni. Csendes, nincsenek c*ok, reggelente nem a villamosra/buszra ébredünk, kinézek és ott van mellettem az erdő. A város 20 percnyire van busszal. Felettünk az utca teljesen lakott és lentebb is. Kb egy hónappal a költözés után ismerkedtem meg párommal szinte azonnal összeköltöztünk noha hivatalosan csak február 14-én cuccoltam át hozzá.

Ennyit a részletekről. A lényeg, hogy a családom kezd nagyon bosszantani minket. Nagyanyám állandóan azt sulykolja, hogy az erdőben élünk, a gyerekünk úgy nő majd fel, mint Maugli a dzsungelben, hogy nincsenek szomszédaink, szerezzünk oda párat. Én nem akarok a városban élni, nem akarok szomszédokat és nem, a gyerekünk nem nő majd úgy fel, mint Maugli. Hetente 3x járok suliba, ha úgy jön ki a lépés, hogy párom éjszakás, akkor én anyáéknál alszom, mert párom nem szeretné, hogy egyedül menjek haza terhesen a sötétben, a zseblámpámmal. Merthogy annyi szépséghibája van a történetnek, hogy nincs közvilágítás még a mi részünkön. Eddig csak nagyanyám sulykolta a sztorit, mostanában a szüleim is rákezdtek, hogy azért alszom itthon egy éjszakát, mert félek vagy, ha párom túlórázik 10ig és én 5kor végzek suliban, azért jövök fel hozzájuk, mert nem merek hazamenni. Meg, hogyha egyedül vagyok otthon, biztos félek, mert éjszaka szerintem beszökik egy vaddisznó a házba és megtámad. Nemhogy örülnének, hogy nincs hitel a házon, hogy nincsenek c*ok a környékünkön... mi nem bírnánk panelban, megőrülnénk. Ráadásul a legújabb happjük, hogy költözzünk el amitől csak 8 millió forint választ el...

Nem értem. Sógorom se tudja, ki a szomszédja. Alig van otthon. Ők egy domb tetején élnek szintén egy város külterületén. A gyerekek is a nagyihoz mennek fel addig, amíg a szülők nem végeznek a munkában utána hazaviszik őket. Merthogy majd a mi gyerekünkért is ki kell mennünk a buszmegállóba... van olyan gyerek, aki zseblámpával egyedül megy haza.

Komolyan, mintha a világ végén laknánk olyan a felfogásuk. Merthogy ők sajnálnak engem, hogy ott kint kell élnem. Hát nem tudom, a madárcsicsergésre jobb ébrednem, meg a mókusokat szívesebben nézem a fán, minthogy a város zaját hallgassam.