Hogyan értessem meg a szüleimmel, hogy mit szeretnék?
Idén fogok érettségizni. Szakközépiskolába járok, már 5. éve. Lehetőség van az iskolában maradni, és a szakomhoz közel álló szakmát 2 év helyett 1 év alatt elvégezni. Viszont szeretnék egyetemre menni, így nem szeretnék még egy évet szakma megszerzésével eltölteni. Amilyen munkaköröket a szakmával be lehetne tölteni, nem érdekelnek túlzottan. Nem látom értelmét így a szakmának.
Egyetemválasztás szempontjából legalább 3-4 órára lenne az egyetem otthonról, viszont nem szeretnék tovább a szüleimmel élni, közel 3 éves párkapcsolatom van, szeretnék a barátommal külön költözni. Ezt egyetemhez közeli albérletben szeretném megtenni.
A szüleim viszont nem akarják, hogy egyetemre menjek, szeretnék, hogy a szakmát csináljam meg. Ennek az oka pedig, hogy nagy segítség vagyok itthon, illetve szüleim munkahelyén is sűrűn besegítek. Mivel vendéglátásban dolgoznak, így nincs szabad hétvégém, ünnepem, mert kötelezően mennem kell segíteni dolgozni.
Szeretném ezt magam mögött hagyni, mert nem jut idő a barátomra, és már lassan a tanulásra sem. Nem szeretném ezt egyetem mellett is, a folytonos ordítozást itthon, miszerint semmit sem csinálok, ami persze nem igaz, mert suli után én főzök és takarítok. Szabadidőmben pedig ott dolgozok, besegítek. 18/L
A fő motiváló dolog ne az legyen, hogy dobbants otthonról, hogy a barátoddal élhess egy albiban. A fő az legyen, hogy mit szeretnél igazán. Valóban az egyetem felé húz a szíved? Vagy csak azért ez a logikusabb megoldás, mert van egy 3 éve működő kapcsid, és ha már így alakult, akkor szimpatikus, hogy közben egyetemre is járj?
Kizárólag azt nézd, hogy te mit akarsz, mit érzel. Mindenkit a párodtól kezdve a szüleiden át vond ki a sztoriból. Ha csak egymagad lennél, akkor mit tennél? Ha így is arra jutottál, hogy költöznél, akkor lépd meg. Keress munkát, amivel egy albit tudsz fizetni és önállósodj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!