Hogy lehet megszüntetni a szülői kontrollt?

Én 25 éves vagyok, a párom közel 30. Már jó ideje külön élünk, messze a családjainktól, mégis úgy érzem, mintha hatalmuk lenne felettünk. 1 évet éltünk külföldön, nemrég költöztünk haza, hogy itthon lakást vegyünk, sokmindent megjártunk, egyikünket sem ejtették a fejére. A hazaköltözés ellenére nem tartjuk kizártnak, hogy a jövőben még ki fogunk menni külföldre, csak egy másik ország a cél, de ezt nem hangoztatjuk, komolyan sem vesznek minket. Igazából otthon csak pénzt akarunk gyűjteni (osztrák fizetés-magyar árak), mert kint ez nem ment, semmi másért nem megyünk haza. Ezt a családjaink viszont nem tudják és fel sem fogják, azt hiszik szerintem, hogy hozzájuk akarunk közelebb lenni. Épp ellenkezőleg, hazaköltözve pont azon töprengtem, hogy tudom végre lerázni magunkról ezt az uralkodó stílust, amit ők képviselnek.

Mindenbe beleszólnak és mindig mindent tudni akarnak. Egyszerűbb kommunikációs trükkökkel nem lehet őket lerázni (távolabbi ismerősöket még igen, de pl a két anyát nem), faggatóznak mindenről, de nem hallgatnak végig semmi mást (tehát másról beszélgetni nem lehet velük). A velük való idő azzal telik, hogy minket faggatnak: mennyit keresel, ebből mennyit költesz erre és arra, mennyi az albérlet (ekkor ugye jön a hüledezés, mennyire drágán béreltünk, biztos mi vagyunk túl nagyravágyóak), aztán jön a kioktatás, hogy mennyit kéne félretennünk, mennyiért kellene autót vennünk (egyáltalán lecseréljük-e, mert szerintük évi 40-50 ezer km-re jó a 14 éves széthajtott csotrogányunk is), aztán jön, hogy mekkora lakást vegyünk, milyet, hány szobásat. Az ide-oda költözés során (pont a párom karrierje miatt) nekem többször munkahelyet kellett váltanom, amik között többször munkanélküli voltam és a párom fizetéséből éltünk (kijöttünk, nem volt gond), akkor nagyon kemény kritikákat kaptam, élősködőnek tituláltak meg kitartottnak, nem egyszer megríkattak. A karácsonytól előre félek, mert egyik család borzalmasabb, mint a másik, mindenhol csak magyarázkodnunk meg veszekednünk kell, és azt is unom már, hogy a párom családjára a 25 és 26 is elmegy, mert a szülők elvárják, hogy mind a 40 fős rokonságot véglátogassuk. Mikor kiköltöztünk külföldre, a párom családja ránk állította a kinti rokonaikat (a közelben laktak), folyamatosan fuvarozni kellett nekik az egymásnak küldött ajándékaikat és elszámolni mindennel (miért ezt a kanapét vesszük, miért megyünk haza 2 hetente - otthon kellett hagynunk az imádott cicánkat, aki sajnos nemrég elpusztult, eddig csak miatta jártunk haza). Mikor egyszer azt mondtam, hogy nincs hely, fogták, felnyitották az autómat és elrendezték a cuccainkat, mondván: van itt még hely. A pofám leszakadt (hadd döntsem el, mi fér be és mi nem). Az én családom meg pl a párom otthon hagyott autóját többször odaadták a testvéremnek a tudtunk nélkül (mikor náluk hagytuk, félreállva az udvaron), aki köztudottan életveszélyesen vezet. Beültette a gyerekét, aki összekajált, szemetelt meg rugdosott mindent, mikor szóltam, hogy mi ez, még anyámnak állt feljebb, hogy "ennyit megtehetek" (érdekes eredetű kisebb horzsolások is lettek az autón). Anyám is alapvetőnek veszi, hogy mindig cipeljük magunkkal, ha otthon vagyunk, mindenhova jönni akar, nem tartja tiszteletben, hogy mi kettesben lennénk a párommal. Ha szólok, hogy ne jöjjön vagy nem szólok neki, hogy megyünk, veszekszik velem és rösszindulatú, undorító dögnek nevez. Ha ő megy vásárolni, engem sosem hív, ha otthon vagyok, sem, csak a testvéremmel megy és össze vesz neki mindent.

Eddig 3 órányira laktunk tőlük, ezentúl 1,5 órányira fogunk, félek, hogy el fogják várni, hogy hetente menjünk. De én már nem akarom őket hetente látni, elegem van, hogy beszólogatnak, idegesítenek, sopánkodnak (pl most, a költözéskor kb 2 hónapig mindkettő csak sopánkodott, hogy mi van, ha nem lesz időben albérletünk és az utcára kerülünk...). Állandóan valami világvégétől félnek, hogy bedől majd a lakáshitel, hogy kirúgnak a munkahelyről, hogy államcsőd lesz, vagy hogy mi anyagi csődbe megyünk, hogy meghalunk (autóba ülni nem lehet már tőlük, főleg a párom anyja nagyon durván rigolyás), ha repülővel megyünk, az természetesen csak lezuhanhat...

Bocsi, hogy hosszú lett, de szerintetek hogy lehet az ilyen embereket leépíteni? Kellemes társaság sosem lesz belőlük, csak sopánkodnak és vészmadárkodnak, miközben mi a szabadidőnkben élveznénk az életünket, ahelyett, hogy ezt hallgatjuk. Ha nem keressük őket, felhívnak és magyaráznak a telefonban. Ha pl a párom anyjának 1x nem vesszük fel, akkor már azt hiszi, hogy meghaltunk és azért rinyál. Mintha élveznék, hogy idegesíthetnek. Ti mit tennétek ebben a helyzetben?