Én vagyok ennyire elkényeztetve vagy mindenki elköltözik már 20 éves korára?

22.

én 5 családnál voltam..az elso család fekete volt, ugy bántak velem, mint valami kutyaval, 6 honapot voltam náluk, majd elkoltoztem. nem mentem haza, bár anyám nagyon szerette volna, inkabb másik orszagba mentem.

ahol jelenleg élek, nagyon sok magyar van, legtobben férfiak, nyelvet nem beszélik, gyárakban dolgoznak, illetve épitoipari vállalkozoknal. és! természetesen jobban keresnek, mint egy babysitter :)

20-as, ennyi negatív kijelentéssel egy kommenten belül még nem nagyon találkoztam. Mondd el még párszor, hogy sz@rt se érsz, hátha teljesen el is hiszed. A hozzáállás akkor is kulcsfontosságú, ha nem hiszel a vonzás törvényében.

Ami a gyakorlati tapasztalataimat illeti: munka VAN. Csak lejjebb kell adni az igényeket. Én is dolgoztam biológusi diplomával felszolgálóként, nem lett semmi bajom.

Nem értem mért kellene egy fiatalnak elköltözni otthonról albérletbe?

Mért az albérletet kiadók pénztárcáját tömjük meg, miközben otthon meg 3 szoba üres?

Ha valakinek normális szülei vannak és ő is normális mért ne lakhatna otthon?

Mi értelme van 3 metró megállóval odébb költözni és fizetni 70.000 ft albérletet?

Az más, ha valaki csak a szülői háztól távol talál munkát!

Akkor menni kell sajnos.

De ennek nagy ára, mert aki albérletet fizet, az átlagos fizetésből hosszú évek alatt sem tud 4-5-6 milliót összerakni, hogy befizesse az önrészt egy saját lakásra.

Ez még a pároknak is nehéz.

Attól függ, hogy kinek mennyire van mehetnéke.

Nekem 19 évesen már nagyon kifelé állt a rúd, sehogy nem jöttünk ki a szüleimmel. Egy csúnyább veszekedés után döntöttem hogy elmegyek, akárhol is legyen az. Addigra már 2 éve dolgoztam, volt spórolt pénzem és egy kis lakás egyik szobáját béreltük egy lakótárssal. Nem volt könnyű, de inkább ez, mint az otthoni légkör. Végig spóroltam, lett komoly párkapcsolatom, aztán együtt mentünk külön albérletbe. Aztán az a kapcsolat gallyra ment, megint visszakényszerültem egy kis lyukba, de a fősuli befejezése után már jobban kerestem és ki tudtam fizetni egy normális albérletet. Lett megint párom, idővel összeköltöztünk és összeházasodtunk, most pedig 8 évvel később jutottunk el oda, hogy veszünk egy kis házat. A szüleimmel is megváltozott a kapcsolatunk, egyszerűen csak nem tudtunk együtt élni tovább.

Akkor nehéz volt, de ma már örülök hogy így alakult.

Otthon lakni nagyon jó ha az ember ráfekszik a spórolásra, de nagyon káros, ha csak a bulik meg a kényelem miatt kell, mert az ember éveket veszít el, mire kikerül a rendes életbe és elkezdi felépíteni azt. Aki a húszas évei közepétől-végétől kezdi el nulláról építeni az életét, annak a legnehezebb.

Szerintem semmi baj azzal, hogy még nem költöztél el.

Nem tudom mennyit keresel, én tanulok és dolgozom, 140 ezret keresek, ami egy elég jó fizetés a mai világban, de ha külön albérletet akarnék finanszírozni, a fizetésemből kijönne pont egy lakás, meg a rezsi, ha nagyon spórolok, és ennyi.

Ez átlagban így van a fiatalokkal.

És akkor még nem evett, nem vett az élethez szükséges dolgokat (tisztítószerek, wc papír, nőknek női egészségügyi szerek stb), nem ruházkodott, szórakozásról meg ne is beszéljünk.

Persze, lehet szobát is bérelni, de ha valakinek jó a kapcsolata a szüleivel, akkor inkább velük lakjon, mint idegenekkel.

Maximum annak érdemes elköltöznie szerintem ennyi idősen tanulóként, ahol nagyon rossz a viszony a szülőkkel, és jobb így mindenkinek.

Bár akkor meg ott a lehetőség kolira, ha egyetemista/fősulis, ami szintén sokkal jobban megéri.