Jogosan érzem magam így?

Amióta iskolába járok folyamatosan anya vesz részt mindenben. (Szülői értekezlet,utazás,bevásárlás,beiratás stb stb.) Apu a mai napig szinte semmit sem vett részt a gyerekkoromba ebbe...Ez nagyon elszomorít. Sokszor lement a haverokkal inni,vagy a munkatársaihoz mindenre szakított időt csak ránk nem. Ha eggyütt voltunk valahol hárman folyton csak veszekedtek,összebonyolitottak mindent hogy mit kéne csinálni,mik legyenek a programok stb. 12 évesen kérdeztem meg tőle h ki az osztályfönőköm de persze azt se tudta.. (7.es voltam már) sőt azt se tudta h hol van a mi termünk. Egyedül tanulok,egyedül készülök,egyedül csinálok mindent. Most gimibe járok, szeretném ha büszke lenne rám, de nem érdekli. Ha felhozom akkor mindig csak azt mondja h magadnak tanulsz nem nekem. Ma bevettek a gyengébb nyelvi csoportbol a haladóba. Ennek nagyon örültem és alig vártam hogy elmondjam otthon. Anyu a szokásos: ügyes vagy. mindig ezt mondja :D apunak elmondom pedig csak annyit reagál hogy ja igen hallottam.. Szükségem lenne a biztatásra vagy legalább érezzem azt h jól csinálok valamit. Suliba is csak azért tanulok,meg csinálom meg a szorgalmikat mert jó érzés hallani ha legalább valaki megdicsér. Tudom furcsán hangzik de apum még a barátaim,osztálytársaim nevét se tudja. Nagyon elrontja a kedvem amikor ennyire nem értékeli az eredményeimet. Mindegyik szülőnél látom,csak az enyéimnél nem. Eléggé érzékeny is vagyok, így sokszor úgy érzem hogy nem vagyok elég, vagy hogy egyszerűbb ha nem foglalkoznak velem. Csak egy kis figyelmet akarok vagy közös programokat, de sehogy sem jön össze,általában csak muszályból. :( Tudom h sokan az én koromba elküldik a szüleiket, de ezt a fajta támogatást,tanácsokat amire most szükségem lenne nem kapom meg a barátaimtól. Ha hazamegyek mindig elmegy a kedvem,motiváciom. Más is volt ezzel így?