Rossz szülő-gyermek kapcsolat megoldása?

A szüleim le vannak maradva. Nem vagyunk valami jóban, mert nagyon más személyiségek vagyunk. Apukám 67 éves, anyukám 50. Késői gyerek vagyok, lehet, hogy ez is közrejátszik benn.

Szól a mise most is kint az udvaron, mikor hétfő van. Üvölt....

1 hétig még itthon lakok. És én szeretnék jóban lenni a szüleimmel, és mindent elmondani, de nem lehet, nem is értenek meg... Őskori meglátásaik vannak. A gyereknek k*ss. Ez a lényeg... Így nőttem fel. Ma már megint.. Most jöttem haza az előbb, mert gyógyszertárba voltam a pattanásaim miatt, erre az apám elém áll, azt mondja, majd akkor fognak elmúlni a pattanásaim, ha elkezdek szexuális életet élni, de HÁT AZ MÉG HOL VAN?! Normális szerintetek??? Ilyen szinten le van maradva... 21 éves múltam... 16 évesen már szexeltem. Nem volt folyamatosan szexuális életem, de volt valami mindig. Az anyukám pedig idegbeteg, például tegnap előtt nagyon összevesztünk mert ordítva tud csak beszélgetni, én pedig megkértem, hogy ne üvöltve beszéljen, mert így nem lehet mint a bolondok. Erre beindult elhordott minden utolsónak.. Meg hogy k*nak se lennék jó stb... Az anyám racionálisan sokat segít. Mert ahhoz ért nagyon, hogy hogy kell elintézni a dolgokat. Viszont tudom, hogy nem normális, mert nagyon durva dolgokat tett régen, nagyon sokszor megvert sakkban tartott kiskoromban. De racionális dolgokban segít. És csak ezért jó... Sajnos.. Bár csak érzelmileg is fejlett lenne, és tudnék vele beszélgetni normálisan, de nem lehet. Az ő hangját hallom, és az ő üvöltését hallgatja az egész család. Csak neki van igaza. Ha én valamit mondok, amúgy általában jó meglátásaim vannak... Arra ő általában rögtön rávágja, hogy NEM, és mondja a sajátját...! Nagyon-nagyon rossz természete van. És belém nevelte, hogy hülye vagyok, fogyatékos semmire sem fogom vinni.. Na most, akinek sokat mondják hogy hülye, el is hiszi... Én is valamilyen szinten elhittem, de közben tudom már, hogy nem vagyok az. Még ha nem is vagyok egy atomfizikus... Mert nem ment kisujjból az iskola. Most fogok elköltözni szeptemberben, egy új iskolát kezdve, csak egyszerűen bánt, hogy semmit nem lehetett, és lehet velük megosztani. Voltam pszichológusnál aki annyit mondott, hogy ezeket a szülőket el kell temetni... Ez rendben van. De közben az ember valamit várna, hogy javul a helyzet, de soha de soha nem fog.. Nem tudom valaki megért-e, hogy ez milyen. Mikor érzelmileg senkire sem tudsz hagyatkozni. Minden családnál látom a megértést, az empátiát, hogy ÉRZELMILEG is törődnek a gyerekkel, és meghallgatják... És... nem tudom egyszerűen én jó ember vagyok, nagyon sok mindenkit szeretek, nagyon odaadó vagyok az emberekkel. De pont az én szüleim egyszerűen nem tudom megváltoztatni.. Az apám sem normális, mint egy dilis. De ezt látnotok kéne.. hogy miket csinál. Vagy hogy mondok valamit, nem hallja meg! Egyszerűen nem hallja meg! És akkor meglepődök mikor valaki rám FIGYEL... Vagy mikor valaki őszinte volt hozzám, és láttam, hogy kedvel.. És jelenleg nincs senkim körülöttem, mert nagyon sok mindent elrontottam, és..így alakult az életem. De nem tudom..mihez kezdjek velük...Mert sajnálom, és jót akarnék nekik, és valamennyire szeretem is őket. De nem lehet mikor állandóan csak a rosszindulat jön belőlük... És ezt nem tudom hova tenni. Eltemetni.. Ne foglalkozzak velük? Ennyi..? Meg se látogassam őket? Ez lenne a megoldás? Van két féltestvérem de őket inkább hagyjuk, mert nem segítenek, és nem is segítettek soha a saját fájdalma miatt az egyik, a másik mert örült annak, hogy egyedül elment innen, minek foglalkozott volna még velem.. Nem haragszom senkire, csak... Bánt, hogy ilyenek. És hogy akármit teszek, vagy akárhogy változok én, hogy megváltoztassam őket, nem megy...