Milyen esetben szakítanátok meg a kapcsolatot a szüleitekkel?

Meg nem szakítottam éppen a kapcsolatot velük, de ami maradt elég felületes.

Apámat évente 2-3 alkalommal látom, akkor is csak azért, mert nagymamámat látogatom és vele él. Amúgy alkoholista.

Anyámmal sűrűn találkozom, elkerülhetetlen találkozások ezek, igyekszem a magánéletemről semmit sem mondani. Átlagos, felületes témákról beszélünk csak, kb. mintha idegennel beszélnék. Hozzá gyakrabban járok, mivel ott lakik a testvérem is.

Anyám és apám egymást kergették őrületbe. Anyám a szeretőivel, apám az alkoholizmusával. És persze ők ketten pokollá tették az egész gyerekkorunkat. Mikor szét váltak akkor anyámmal maradtam. Sok mindent sorolhatnék, de a pohár akkor telt be, mikor az akkori pasiját (akivel már akkor kavart, amikor még apámmal éltünk, csak később úgy adta elő, mint új udvarlót) szenteste délelőttjén mutatta be nekem és a testvéremnek, majd leléptek édes kettesben és a szenteste hátralevő részét valamint az egész karácsonyt egyedül töltöttük testvéremmel. "Nagy szerető családként." Sokszor, sokféleképpen bekavart, vagy próbált bekavarni nekem hátrányomra persze. Amiket soha, de soha nem fogok megbocsátani. Önző természet és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne hasonlítsak rá.

Viszont ez van, csak ő szült világra. Ezért valamiféle látszat kapcsolatot fenn tartok vele. Látom rajta, hogy nem esik neki jól és nem érti (vagy legalábbis eljátsza az értetlent), de ha egy kiskaput adok neki, rögtön ki is használja nem éppen a legpozitívabb módon.

Bonyolult dolgok ezek... Valahol mindig ott van az emberben (vagy legalábbis bennem), hogy mégis csak a szüleim... minden rossz ellenére. Mikor elköltöztem otthonról pár hónapig nem is beszéltem anyámmal semmilyen módon, mondhatni átnéztünk egymáson. (hozzá teszem gyakorlatilag kitagadott, ő mondta, hogy soha nem mehetek oda vissza, stb.) Mikor elkezdtünk újra beszélni egymással mégis ő nyitott felém. Ha rajtam múlik szerintem most sem beszélünk. De az érzés végig ott volt bennem, hogy miért nem lehet normális családként viselkedni, de a harag nem engedte, hogy lépjek, bármennyire is rosszul éreztem magam emiatt.