Mit csináljak, ha mindent a seggem alá raktak?

Tudom, hogy kissé furcsa és provokatív a kérdés, de bízom benne, hogy így nagyobb figyelmet fog kelteni és ezáltal több választ kapok. A helyzet az, hogy a szüleim felnőttkorukban váltottak szakmát, kb. akkor, amikor én megszülettem, aminek köszönhetően egyikük se abban dolgozik, aminek eredetileg tanult, viszont nagyon sikeresek lettek. Így aztán egyre jobb és jobb lett az életszínvonalunk, és én gyakorlatilag mindent megkaptam, anélkül, hogy kellett volna érte bármit is tennem. Persze normálisan voltam nevelve, mindig tudtam, hogy mi a dolgom, rendesen tanultam, csakhogy egy idő után a tanulás okozta siker már önmagában nem okozott örömet, társasági életem meg nem igazán volt, ugyanis elfelejtettem lázadni. Így egy meglehetősen sivár, sótlan kamaszkorom volt, amiben gyakorlatilag nem történt semmi. Nem jártam fesztiválokra, házibulikra, nem csináltam ökörködéseket. Ezek persze rettenetesen hiányoztak már akkor is, és hiányoznak most is, még akkor is, ha néha ennek az ellenkezőjét mondom. Most ennek köszönhetően ott tartok huszonévesen, egy egyetem után, hogy azt se tudom, hogy ki vagyok, nem tudom, mi akarok lenni és miben vagyok a legjobb, mert nem volt szükségem arra, hogy elköteleződjek, és azt hiszem, nem is alakult ki egy végleges identitásom. Gyerek maradtam, aki a szüleivel él. Közben főztek rám, mindent megkaptam készen.

Engem is zavar ez a dolog, de most a szüleimtől kb. ultimátumot kaptam, hogy ideje eldöntenem, mit akarok. Ez rendben van, csak azt nem értem, hogy miért nem így neveltek kezdettől fogva, következetesen, megkövetelve tőlem azt, hogy valamivel kiérdemeljek dolgokat. Fingom nincs egyszerűen, hogy mit csináljak. Nem akarok továbblépni. Be akarom pótolni azokat a dolgokat, amik kimaradtak. Csajozni akarok, meg bulikba járni. Szexben sem volt még részem. Ez már önmagában akkora teher számomra, hogy azt a szüleim fel se bírják fogni. Egyszerűen nem értik, hogy amíg szűz vagyok, addig szarok a tanulásra, mert abban már nem találok kielégülést. Egész eddigi életemben azzal hitegetett a környezetem, hogy a tanulás majd mindent meghoz a számomra. De attól, hogy kiválóan tanultam, nem kellettem a csajoknak soha. Engem egyszerűen nem érdekel, hogy most mi lesz velem, csak az érdekel, hogy ne szűzen és ne egyedül haljak meg. Egész kamaszkoromban próbáltam megfelelni nekik, ők meg csak az üzletükkel voltak elfoglalva. Besokalltam. Közben ők is besokalltak. Úgy érzem, járna az most nekem, hogy fél évig össze legyek zárva valakivel, aki kielégíti a szexuális igényeimet (úgy néz ki amúgy, találtam ilyet), és közben felfedezzem, mik az erősségeim. Ez nagyon önzőség? Tudom, hogy annak hangzik, csak azt értsétek meg, hogy nekem egyszerűen kamaszkoromban erre nem volt alkalmam. Sérült voltam, egyszerűen nem tudtam, hogy hogy kell beilleszkedni emberek közé, ezért nem is próbálkoztam semmivel. Mintha éveken át aludtam volna. Ezt hogy értessem meg a szüleimmel?